KÖSZÖNTÉS

A szerzeteseknek és kolostoraiknak a nyugati kultúra alakításban játszott szerepét már sokoldalúan értékelték. Méltó is csodálatunkra teljesítményük, hiszen a többnyire kis létszámú szerzetesközösségek legfőbb gondja nem környezetük kultúrájának ápolása kellet, hogy legyen. Az életüket Isten dicséretének szentelő szerzetesek kezük munkájából éltek, de írni és olvasni is tudtak, ami a középkorban nem volt általános. A gazdaság fejlesztésén, technikai tökéletesítésén is munkálkodtak, és figyelmet fordítottak az oktatásra, megteremtve ezzel létezésük alapjait. Így váltak a középkori szerzetesházak - bencések, majd ciszterciek - koruk meghatározó, kultúrateremtő és kultúraápoló tényezőivé.

Közös nyelvük, a latin határokon átívelő kapcsolatok eszköze volt: bármely országban jártak, otthonra találtak. Európaibbak voltak, mint a mai Európa polgárai. Európa egysége, amelyet a közös nyelv és a hit fogott össze, természetes volt számukra.

Ezért üdvözlöm örömmel a magyarországi bencéseket, akik egyszerre akarják megérteni és megismertetni nemzeti és európai kultúrájuk gyökereit. Azt a reményemet osztom meg velük, hogy az európai egységet célzó mai törekvések elvezetnek ahhoz az állapothoz, amelyet elődeink már átélhettek: olyan egységhez, amelyet a sok szálon összefűződő, regionális kultúrák együttesen alkotnak.

 

Róma, 2001. február 10-én

Dr. Notker Wolf OSB
a Bencés Konföderáció prímás apátja