Katalógustételek
II.2
A pécsváradi konvent oklevele pecsétjével
1325. március 21.
pergamen, 34 x 57,5 cm
kenderzsinegen függő, természetes színű viaszpecsét, átm.:
56 mm
Treutul Miklós mester pozsonyi ispán és Szentemágocs nembeli
Chama atyjafia János mester a pécsváradi konvent előtt a
Fülöp nádor oklevelének értelmében kiküldött konventi tanúbizonyság,
Benedek szerzetestestvér társaságában részletes bevallást
tesznek arról a perbeli egyezségről, melyet a Miklós mester
által a nádor előtt lopás vádjával János mester ellen indított
perben több az oklevélben megnevezett báró közbejöttével
kötöttek.
A pecsét kör alakú, köriratának betűi majuszkulák. A képmezőben
trónuson ülő, ornátusba öltözött - infulát, tunikát és kazulát
viselő - Szent Benedek apát képe. Jobbját vállához emeli,
felemelt bal kezében pásztorbotot tart. A trónus csavart
oszlopon áll, a domború párnát átlós rovátkolás díszíti,
miként a trónus elé helyezett alacsony zsámoly felületét
is kereszteződő vonalmustra borítja. A patrónus alakját
enyhén befelé dőlő, csavart oszlopok által tartott, szegmensívű
baldachin fedi. A felemelt jobb kép és a szent feje között
bizonyosan utólag elhelyezett félhold alakú hitelesítő jegy.
Gyöngysorok közé foglalt unciális E-t tartalmazó
körirata: + SIGILLVM CAPITVLI WARADIENSIS.
A pécsváradi konvent nevében kibocsátott és a konvent
saját pecsétjével megerősített okleveleket az 1250-es évektől
ismerünk. Első fennmaradt lenyomata egy 1274-es oklevélen
függ (Kőfalvi T. 1998a, 151-153, 156). A tipárium
a körirat epigráfiai jellege és az ábrázolás stílusjegyei
szerint már a 13. század elején elkészülhetett. A kompozíció
és a figuratípus archaizáló vonásait figyelembe véve indokolt
a stiláris archaizálás lehetőségével is számolnunk. Az ábrázolás
mintaképe festett ábrázolás, falkép, vagy miniatúra lehetett,
de elképzelhető kisművészeti alkotás - ötvöstárgy vagy csontfaragvány
- kompozíciós közvetítő szerepe is.
Sz.K. - T.I.
Budapest, Magyar Országos Levéltár, Dl 2290
Anjou-kori oklevéltár II. 182-185 (165. sz.);
Takács 1992 , 36. sz.; Anjou-kori oklevéltár
IX. 70-71 (113. sz.); Kőfalvi T. 1998a , 131.
