Katalógustételek
II.10
A bakonybéli konvent oklevele pecsétjével
1320
pergamen , 27,8 x 50 mm
zsinegen függő, természetes színű viaszpecsét, átm.: 42
mm
A (homok)bödögei Vrach fia Pál ugyanoda való, név szerint
felsorolt férfiak társaságában, valamint Vrach fia Péter
özvegye, Kede leánya, Margit szintén név szerint felsorolt
atyjafiai és más férfiak társaságában a bakonybéli konvent
előtt bevallást tesznek arról, hogy Vrach fia Pál a saját
és fivére, Péter ingó és ingatlan javait két részre osztotta,
s az egyik részt (két tehenet, egy ökröt, egy ló fejében
hét dénárpenzát, négy disznót, két kecskét, két kas méhet,
a házrész után egy fertót, húsz köböl gabonát) saját tulajdon
dolgaival és ruháival együtt átadta Péter özvegyének, őt
magát pedig hozománnyal férjhez adta (et insuper cum suis rebus propriis et vestibus
viro tradidisset), aminek fejében az özvegy Vrach fia
Pálnak elengedte hitbérét (dotem suam).
A kerek pecsét közepén lovagi öltözékű, nimbuszos Szent
Móric-ábrázolás. Felemelt jobb kezében zászlós lándzsát
fog, oldala mellett tartott, másik kezében pajzs van, a
pajzson kidomborodó kettős kereszt. A szent jobbja felől
ornátust viselő apát térdel, maga előtt tartott kezében
pásztorbottal, a mások oldalán három-négy, kezét imára kulcsoló
szerzetes felsőteste, illetve feje bukkan fel. Majuszkulákkal
írt, elején és végén a pecsét sérülése miatt hiányos körirata:
[SIGILLVM CON ]VENTVS MONASTERII S(AN)C(T)I MAVRICII
DE [BEEL]. A pecsétnyomó használata először 1258-ban
mutatható ki, készítésére az ezt megelőző években kerülhetett
sor. Száz évvel később már elég réginek számíthatott (v.ö.
Solymosi 1996a, 496). A patrónus előtt térdelő
szerzeteseket ábrázoló pecsétkép kompozíciós analógiája
a Bakonybélhez közeli Tihany pecsétje (II .7), a
lovagszent ábrázolásának viseletben, fegyverzetben és tartásban
is nagyon hasonló példája egy másik dunántúli, királyi apátság,
Zalavár pecsétje (II.11).
Sz.K . - T .I.
Budapest, Magyar Országos Levéltár, Dl 40390 (Múzeumi
Törzsanyag, Véghely Dezső gyűjteménye)
PRT VIII. 61; Takács 1992, 4. sz.; Solymosi 1996a, 496.; Anjou-kori oklevéltár
V. 371 (970. sz.)
