Paradisum Plantavit
   
Köszöntés
 
Vissza
Történeti katalógus
 
 
Tanulmányok
 
Impresszum

Katalógustételek

V.18
Férfifej töredéke domborműről

12. század közepe

fehér márvány; m.: 12 cm; sz.: 11,5 cm; v.: 4 cm

Somogyvár, apátsági romterület. A kolostor nyugati szárnya dél felőli, 12. századi helyiségének padlójáról (1981, Bakay Kornél ásatása).

A márványból készült somogyvári faragványok közül kétségkívül ez a legjobb színvonalat képviselő alkotás. A fej domborműről tört le, eredetileg a háttérhez simult a jobb orca közepe táján. A teljes hajkoronát, s a bal szemet és fület is elpusztító törés szerencsés módon érintetlenül hagyta az arc nagyon jelentős, kifejezésteljes részleteit, melyek a figurát Árpád-kori művészetünk nagy értékének mutatják.

 A fej rövid hajú, szakálltalan férfi alakjához tartozott. Arcán mindenekelőtt a szempár szobrászi megoldása hívja fel magára a figyelmet: a kerek nyílás a jobb szem közepén, s a töredékes bal szem mögötti mély furat jelzi, hogy az írisz más anyagból, alighanem fekete pasztából készült. A természetes arányokat meghaladóan nagy, élénk szempár tekintett tehát ki ebből az arcból, melynek más részlete is jelét adta bizonyos tartózkodó, s a korszak hazai művészetében csak ritkán kifejezésre jutó kommunikációs készségnek. Az ovális arc a kerekded áll körül, és az ép bal oldalon egészen a fülig különösen lágyan domborított. Akár realisztikusnak is mondhatnánk a fejnek ezt a részét, ha nem tűnne fel a száj környékének ettől eltérő, különös alakítása: az enyhén ívelő ajkak közül az alsót keskenyebb, a felsőt hangsúlyosabb, az orrtól kezdődő, kónikus forma emeli ki. A szájrésznek ez a sajátságos képzése a lent kissé széles, de jól formált orr alatt, s az arc egészének összefüggésében mindamellett organikusnak látszik: az ajkak életszerű duzzanatának, a széthúzódó száj kis félmosolyának képzetét kelti. A szájszögleti ránc árkán túl az orca finom megemelkedése plasztikus aláhúzása ennek a mosolynak.

 A berakott szemek és a kerekded arc derűje a Földközi-tenger vidékének klasszikus öröksége. Utánzásának igénye a 11. és 12. század fordulója táján tört föl elemi erővel a figurális kőszobrászat újjászületésének vidékein, így Toulouse-ban és Compostelában, modenai Wiligelmus mester környezetében, s a század elejétől Milánóban és más lombardiai alkotásokon, melyek sokáig őrizték az antik fej- és arctípus külsőségeit. Két paviai kőfejen, s a milánói S. Ambrogio somogyvári mellvédlapjainkkal (V.22) is kapcsolatba hozott szószékén a nagy fekete szemeken kívül a sajátságos szájképzés is megjelenik, a szószéken talán az alatta lévő római szarkofág egyik maszkjának utánzataként ( Peroni 1975, 225-226. sz.; Poeschke 1998, 3. kép; Reggiori 1966, 108. kép). A duzzadt ajkak ilyen megoldása elsősorban faragástechnikai lelemény, és nem stíluseredetre valló részlet. A töredékes fejről mégis valószínűsíthető, hogy az adott lombardiai, Po-vidéki kör művészetéhez kapcsolódik egy olyan mesteren keresztül, akit jelentős figurális megbízás szólított Somogyvárra. Márvány domborművéből nem maradt más, mint az itt tanulmányozott fej, mely kétharmad életnagyságú, balra forduló alaké volt: férfié, de az ikonográfiai kontextust tekintve akár angyalé is lehetett. Léptékében ez a relief jelentősen eltért a mellvédsorozatétól, és rendeltetését illetően is elkülönülhetett tőle. A két márvány mű kapcsolatáról nem tudunk többet, mint amit a rajtuk ábrázolt arcok összevetése elárul: azt tudniillik, hogy a mellvédlapok emberalakos szobrászatban járatlan mestere számára a töredékes fej alkotójának művészete volt irányadó. 

T.M.

Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum, MDCCXCIX.

Bakay 1989 , 225, 153. kép (rajz); Tóth M. 1992, 2/1. ábra (rajz); Bakay 1993, 19.