Katalógustételek
V.18
Férfifej töredéke domborműről
12. század közepe
fehér márvány; m.: 12 cm; sz.: 11,5 cm; v.: 4 cm
Somogyvár, apátsági romterület. A kolostor nyugati szárnya
dél felőli, 12. századi helyiségének padlójáról (1981, Bakay
Kornél ásatása).
A márványból készült somogyvári faragványok közül kétségkívül
ez a legjobb színvonalat képviselő alkotás. A fej domborműről
tört le, eredetileg a háttérhez simult a jobb orca közepe
táján. A teljes hajkoronát, s a bal szemet és fület is elpusztító
törés szerencsés módon érintetlenül hagyta az arc nagyon
jelentős, kifejezésteljes részleteit, melyek a figurát Árpád-kori
művészetünk nagy értékének mutatják.
A fej rövid hajú, szakálltalan férfi alakjához tartozott.
Arcán mindenekelőtt a szempár szobrászi megoldása hívja
fel magára a figyelmet: a kerek nyílás a jobb szem közepén,
s a töredékes bal szem mögötti mély furat jelzi, hogy az
írisz más anyagból, alighanem fekete pasztából készült.
A természetes arányokat meghaladóan nagy, élénk szempár
tekintett tehát ki ebből az arcból, melynek más részlete
is jelét adta bizonyos tartózkodó, s a korszak hazai művészetében
csak ritkán kifejezésre jutó kommunikációs készségnek. Az
ovális arc a kerekded áll körül, és az ép bal oldalon egészen
a fülig különösen lágyan domborított. Akár realisztikusnak
is mondhatnánk a fejnek ezt a részét, ha nem tűnne fel a
száj környékének ettől eltérő, különös alakítása: az enyhén
ívelő ajkak közül az alsót keskenyebb, a felsőt hangsúlyosabb,
az orrtól kezdődő, kónikus forma emeli ki. A szájrésznek
ez a sajátságos képzése a lent kissé széles, de jól formált
orr alatt, s az arc egészének összefüggésében mindamellett
organikusnak látszik: az ajkak életszerű duzzanatának, a
széthúzódó száj kis félmosolyának képzetét kelti. A szájszögleti
ránc árkán túl az orca finom megemelkedése plasztikus aláhúzása
ennek a mosolynak.
A berakott szemek és a kerekded arc derűje a Földközi-tenger
vidékének klasszikus öröksége. Utánzásának igénye a 11.
és 12. század fordulója táján tört föl elemi erővel a figurális
kőszobrászat újjászületésének vidékein, így Toulouse-ban
és Compostelában, modenai Wiligelmus mester környezetében,
s a század elejétől Milánóban és más lombardiai alkotásokon,
melyek sokáig őrizték az antik fej- és arctípus külsőségeit.
Két paviai kőfejen, s a milánói S. Ambrogio somogyvári mellvédlapjainkkal
(V.22) is kapcsolatba hozott szószékén a nagy fekete
szemeken kívül a sajátságos szájképzés is megjelenik, a
szószéken talán az alatta lévő római szarkofág egyik maszkjának
utánzataként ( Peroni 1975, 225-226. sz.; Poeschke
1998, 3. kép; Reggiori 1966, 108. kép). A duzzadt
ajkak ilyen megoldása elsősorban faragástechnikai lelemény,
és nem stíluseredetre valló részlet. A töredékes fejről
mégis valószínűsíthető, hogy az adott lombardiai, Po-vidéki
kör művészetéhez kapcsolódik egy olyan mesteren keresztül,
akit jelentős figurális megbízás szólított Somogyvárra.
Márvány domborművéből nem maradt más, mint az itt tanulmányozott
fej, mely kétharmad életnagyságú, balra forduló alaké volt:
férfié, de az ikonográfiai kontextust tekintve akár angyalé
is lehetett. Léptékében ez a relief jelentősen eltért a
mellvédsorozatétól, és rendeltetését illetően is elkülönülhetett
tőle. A két márvány mű kapcsolatáról nem tudunk többet,
mint amit a rajtuk ábrázolt arcok összevetése elárul: azt
tudniillik, hogy a mellvédlapok emberalakos szobrászatban
járatlan mestere számára a töredékes fej alkotójának művészete
volt irányadó.
T.M.
Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum, MDCCXCIX.
Bakay 1989 , 225, 153. kép (rajz); Tóth M.
1992, 2/1. ábra (rajz); Bakay 1993, 19.