Paradisum Plantavit
   
Köszöntés
 
Vissza
Történeti katalógus
 
 
Tanulmányok
 
Impresszum

Katalógustételek

V.19
Két oldalán díszített kőlap három töredéke ismeretlen tárgyú ábrázolással

Somogyvár, 12. század közepe

fehér márvány; a: m.: 73 cm; sz.: 70 cm; v.: 12 cm; b: m.: 35,7 cm; sz.: 31,5 cm; v.: 11,5 cm; c: m: 33 cm; sz.: 27 cm; v.: 11,5 cm; az eredeti kőlap méretei: m: kb. 73 cm; sz.: kb. 132 cm

A somogyvári apátság romjai közül, a a templom szentélyrésze vagy a keleti kolostorszárny helyén került elő 1852-1855-ben; b és c közelebbi lelőhelye nem ismeretes.

A három, egymáshoz nem csatlakozó relieftöredék fekvő formátumú, téglalap alakú kőlapból maradt fenn: a jobbról való, és az eredeti lapnak csaknem fele, b és c pedig bal alsó, illetve felső részlete. A kőlap mindkét oldala domborműves volt. Ez segítséget nyújt a három töredék kétségkívüli összetartozásának bizonyításához, más somogyvári faragványleletek (V.20-21, és Békefi 1907, 77-78. kép) tanúsága szerint ugyanis az apátságban ezen a kőtáblán kívül további hasonlók is készültek. A kőlap szélei mentén durva lefaragás szolgált illesztésre, melyhez a kő két végén talán vasrudat is használtak.

A domborműves kőtábla anyaga márvány volt, akárcsak a vele azonos faragvány-csoporthoz tartozó ( V.18-22) alkotásoké. Más jelentős Árpád-kori templomdíszítésekhez hasonlóan (pl. Székesfehérvár, Zalavár, Pécs) bizonyosan itt is római korban Pannoniába importált márvány másodlagos felhasználásáról volt szó; kőlapunk méretei alapján a kövek eredeti funkciójukban temetői sztélék vagy aedicula-falak lehettek. A jó minőségű anyag beszerzését egy mellvédlapok sorával kapcsolatos ( V.19-22) és egy további, ismeretlen jellegű megbízás (V.18) indokolta. Ezek a nagyon előkelő szobrászi munkák nem készültek szoros értelemben vett építészeti összefüggésbe, mégis valószínűsíthető, hogy az apátsági templom, esetleg a kolostor építkezéseinek lezárultához kapcsolódtak a 12. század közepe táján.

A tételünk tárgyát képező kőlap emberalakokkal díszített oldalát tekinthetjük előlapnak. A két függőleges helyzetű ornamentális sáv oszloppár hordozta árkádot fogott közre. Ez az ív különítette el az ábrázolás mezejét, alatta a háttér enyhe homorlattal mélyült. A kőlapot föntről érő, nagy erejű csapás a figurális mező balközép részét zúzta szét, és ikonográfiai kulcsrészleteket semmisíthetett meg, így csak bizonytalanul értékelhető támpontok maradtak az ábrázolás témájára, és annak adekvát szobrászi megvalósítására nézve.

A nagy árkád uralta kompozíciót nagyjából szimmetrikusnak mutatja a középtengelyben, frontálisan trónoló két alak (a bal oldaliból csak karjának csonkja és trónja részlete maradt), és a hozzájuk jobb- és balfelől közeledők csoportja. Jobbra az egymás fölötti fejekkel érzékeltetett sokaság férfiakból áll, a két első tunikaszerű öltözékéből ítélve világiakból. Rövid karú-lábú, a háttér síkjára mintegy ráragasztott figurák ezek, mereven előretekintő, szinte groteszk arccal. Élükön ketten gömbölyű tárgyat tartanak, melyet az előrébb álló a közvetlen előtte trónoló feje magasságába emel; hogy hódoló vagy fenyegető céllal, azt a térbeli viszonylatok és az emberábrázolás fogyatékosságai nem engedik megítélni. A trónoló, szakállas alak kezében nyitott könyv van, fején pedig korona vagy diadém aszerint, hogy a fejformához idomuló ovális elemeket drágaköveknek vagy babérleveleknek értelmezzük. E jelentős személy trónja, és vele nyílván egyenrangú szomszédjáé mindamellett nem emelkedik ki a többi figura fölé, rossz testarányai és ruházata tekintetében sem különbözik azokétól. Az átellenes oldal ábrázolása jóval töredékesebb. Balra fent két nimbuszos fejrészlet maradt meg magasabban, mint ahogy elvárnánk. Az egyikhez tartozó törzsrészlet magas és többé-kevésbé organikus mozgású, hosszú ruházatot és lecsüngő övet viselő, lábbeli nélkül ábrázolt szent alaké volt, aki nagyobb méretű, alul gömbölyded tárgyat tart a kezében. Íves vésetekkel díszített ruházatát, melyet csípőtájtól közép felé hullámzó, hengeres redők egészítenek ki, a relief jobb oldalán mandulaforma és egyéb mustrával ékített fantasztikus öltözékekként látjuk viszont. Alig hihető, hogy a kőlap két felén egyazon mester műve áll előttünk. A jobb oldali csoport alkotójára mindenképpen áll, hogy a figurális szobrászat helyett az ornamentális faragásban lehetett járatos ( Dercsényi D.), a kőlap dekoratív hatású, bár nem különösebben igényes, madaras keretdísze talán tőle való (v.ö. V.22). A mezítlábas szent alak ruházata jól felismerhetően kapcsolódik az óbudai prépostság domborműveire, főként a Krisztus-reliefre jellemző drapériastílushoz; e 12. század közepén készült faragványcsoport lombardiai és emíliai stílusforrásai közül Somogyvárott az előbbinek lehetett nagyobb szerepe (Marosi E.) Kőlapunkon a rövid hajú, azonos típusú, kerek fejek távolról és sematikus módon még valóban a milánói kőfaragás 12. század eleji hagyományait idézik fel. A nagy, puha állak fölött magasan ülő, feltűnően vastag ajkaknak egy ásatási lelet tanúsága szerint igen jó színvonalú helyi mintaképe volt (V .18). Az utánzás nem bizonyult különösebben sikeresnek, eltekintve az arcokon következetesen ismétlődő, a száj faragásmódjával összefüggő, sajátságos mosolytól.

A relief művészi fogyatékosságai, az állapotából adódó hiányok, és a megszokottól úgy látszik eléggé eltérő tárgyválasztás megnehezíti az ábrázolás értelmezését. Az ikonográfiai azonosítással próbálkozóknak érthetően a trónoló alak, valamint a feléje forduló, kerek tárgyat magasra emelő férfi nyújtott kiindulópontot. E mozdulatra hivatkozva tekintették az ábrázolást előbb Szt. István protomártír megkövezése jelenetének (Lipp), majd a protomártír vértanúsága és a Szent István király elleni merénylet tartalmi összeolvadásának (Dercsényi). A témához az apátság védőszentje és a liturgia felől közelítő interpretátor Szent Egyed miséje ábrázolását látta a képben (Levárdy). Ezt az elképzelést ingatta meg, bár csak időlegesen, egy újabb ásatási lelet (V .20); az erre is reagáló vélemény a szent és a profán szféra ellentétét látja kifejeződni a jelenet két felében (Tóth S.) Valóban lehetséges, hogy a lényegében szimmetrikus kompozíciónak egyháziak és világiak egymást kiegészítő csoportja volt egyik fő tartalmi eleme. A frontális trónoló alakot és vélhetően hasonló párját is számításba véve valószínű, hogy nem is jelenet, hanem szimbolikus tartalmú ábrázolás díszítette a kőlapnak ezt az oldalát. A kerek tárgyakkal (kenyérrel) felvonulók láttán eucharisztikus adományátadásra lehetne gondolni; hasonló szerepe lehet a domború aljú tárgynak (kancsónak?) a mezítlábas szent alak kezében. A (két) trónoló, és központi helyük a kompozícióban még a somogyvári egyház királyi patronátusának ismeretében is meggondolkoztató, amint az is, hogy az adott témakörnek nem ismeretes azonosítható példája a korszak kőszobrászati alkotásai között.

A kőtábla hátsó oldalának reliefjét szintén íves záradékú mezőbe komponálták, mely a homlokoldalénál alacsonyabb lunetta volt. A befoglalt két állatalak plasztikus megjelenítése érdekében a hátteret a keretelő párkánytagozat segítségével mélyítették, a középtájt mindkét oldalán erősen levésett márványtábla ezáltal mindössze egy centiméternyire vékonyodott el. Faragástechnikai és stíluskritikai érvek amellett szólnak, hogy a két oldal díszítménye egy időben készült. A lunetta mezejében két testes és erőteljes mozgású állatot faragtak ki közel azonos beállításban; a csaknem egészében megmaradt bal felőli, bizonyára oroszlán, bal mellső lábát támadólag emeli fel, a másikkal ellenfele mancsát fogja le. A két állatalak domborműves megjelenítésének színvonala határozottan felülmúlja az előlapon nyujtott szobrászi teljesítményt.

Küzdő állatoknak lunettánkéhoz hasonló ábrázolása főként kapuzatok timpanonjaiban gyakori, de előfordul ablakzáradékban, ívpárkány íve alatt is: a félkörös kompozícióra szemmagasság fölötti elhelyezés jellemző. Domborműves kőlapjaink sorát ezért talán olyan mellvéd maradványainak lehet tekinteni, amely alatt, a kétoldalas tábla által meghatározott helyen bejárat nyílt egy másik, fontos térbe. A mellvédfal szentélyrekesztőként vehette körül az apátsági templom főapszisa előtti szakaszt, amelynek szintje a jelek szerint már az Árpád-korban magasabb volt a főhajóénál. A kőlapsor eredeti helyére és a két oldalán díszített tábla speciális rendeltetésére nézve mindamellett adódhat más megközelítés is, többek közt olyan, ami nem számol kapuval a lunetta alatt, illetve ami a lunetta fölötti díszítetlen felületek szerepét vizsgálja a 12. századi felállításban. A somogyvári romterület sajnálatosan kevés lelettel, adattal járulhatott hozzá e faragványcsoport számos nyitott kérdése jobb megértéséhez, és való igaz: nagyon hiányzik a legújabb-kori régészeti ismeretek kontribúciója.

T.M.

Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum

Ceruzarajz a-ról (1855 vagy korábban) = 6. sz. melléklet Lejtényi György Mátray Gábornak szóló leveléhez, 1855. nov. 23. Rómer-hagyaték, OMvH Könyvtára, LXVII.cs. (672/19, ill. 23. sz.); Lipp V. levele legújabb keszthelyvidéki kutatásairól. 6-1886, 43; Gerecze 1897, 150-152, 13. kép; Dercsényi 1934, 28-32, 6. kép; Gerevich T. 1938, 170, CLXXXIII. kép; Levárdy 1968, 165, 166-173, 176, 1-1a kép; Bakay 1975, 200; Árpád-kori kőfaragványok, 22, 39, 135-136. (60. sz.: Marosi E.); Marosi 1980b, 211-213, 34. kép; Marosi 1980c, 131-132, 134; Bakay 1989, 121-122, 130-134, 48-54. kép; Tóth M. 1992, 226, 2/2. ábra, 8. kép; Magyar 1992, 176; Szabó T. 1992, 20-22. kép; Pannonia regia, I-58a; v.ö. I-58b, I-57, I-56 (Tóth S.).