Katalógustételek
V.19
Két oldalán díszített kőlap három töredéke ismeretlen
tárgyú ábrázolással
Somogyvár, 12. század közepe
fehér márvány; a: m.: 73 cm; sz.: 70 cm; v.: 12
cm; b: m.: 35,7 cm; sz.: 31,5 cm; v.: 11,5 cm; c: m: 33
cm; sz.: 27 cm; v.: 11,5 cm; az eredeti kőlap méretei: m:
kb. 73 cm; sz.: kb. 132 cm
A somogyvári apátság romjai közül, a a templom szentélyrésze
vagy a keleti kolostorszárny helyén került elő 1852-1855-ben;
b és c közelebbi lelőhelye nem
ismeretes.
A három, egymáshoz nem csatlakozó relieftöredék fekvő formátumú,
téglalap alakú kőlapból maradt fenn: a jobbról való,
és az eredeti lapnak csaknem fele, b és c pedig
bal alsó, illetve felső részlete. A kőlap mindkét oldala
domborműves volt. Ez segítséget nyújt a három töredék kétségkívüli
összetartozásának bizonyításához, más somogyvári faragványleletek
(V.20-21, és Békefi 1907, 77-78. kép) tanúsága szerint
ugyanis az apátságban ezen a kőtáblán kívül további hasonlók
is készültek. A kőlap szélei mentén durva lefaragás szolgált
illesztésre, melyhez a kő két végén talán vasrudat is használtak.
A domborműves kőtábla anyaga márvány volt, akárcsak a
vele azonos faragvány-csoporthoz tartozó ( V.18-22)
alkotásoké. Más jelentős Árpád-kori templomdíszítésekhez
hasonlóan (pl. Székesfehérvár, Zalavár, Pécs) bizonyosan
itt is római korban Pannoniába importált márvány másodlagos
felhasználásáról volt szó; kőlapunk méretei alapján a kövek
eredeti funkciójukban temetői sztélék vagy aedicula-falak
lehettek. A jó minőségű anyag beszerzését egy mellvédlapok
sorával kapcsolatos ( V.19-22) és egy további, ismeretlen
jellegű megbízás (V.18) indokolta. Ezek a nagyon
előkelő szobrászi munkák nem készültek szoros értelemben
vett építészeti összefüggésbe, mégis valószínűsíthető, hogy
az apátsági templom, esetleg a kolostor építkezéseinek lezárultához
kapcsolódtak a 12. század közepe táján.
A tételünk tárgyát képező kőlap emberalakokkal díszített
oldalát tekinthetjük előlapnak. A két függőleges helyzetű
ornamentális sáv oszloppár hordozta árkádot fogott közre.
Ez az ív különítette el az ábrázolás mezejét, alatta a háttér
enyhe homorlattal mélyült. A kőlapot föntről érő, nagy erejű
csapás a figurális mező balközép részét zúzta szét, és ikonográfiai
kulcsrészleteket semmisíthetett meg, így csak bizonytalanul
értékelhető támpontok maradtak az ábrázolás témájára, és
annak adekvát szobrászi megvalósítására nézve.
A nagy árkád uralta kompozíciót nagyjából szimmetrikusnak
mutatja a középtengelyben, frontálisan trónoló két alak
(a bal oldaliból csak karjának csonkja és trónja részlete
maradt), és a hozzájuk jobb- és balfelől közeledők csoportja.
Jobbra az egymás fölötti fejekkel érzékeltetett sokaság
férfiakból áll, a két első tunikaszerű öltözékéből ítélve
világiakból. Rövid karú-lábú, a háttér síkjára mintegy ráragasztott
figurák ezek, mereven előretekintő, szinte groteszk arccal.
Élükön ketten gömbölyű tárgyat tartanak, melyet az előrébb
álló a közvetlen előtte trónoló feje magasságába emel; hogy
hódoló vagy fenyegető céllal, azt a térbeli viszonylatok
és az emberábrázolás fogyatékosságai nem engedik megítélni.
A trónoló, szakállas alak kezében nyitott könyv van, fején
pedig korona vagy diadém aszerint, hogy a fejformához idomuló
ovális elemeket drágaköveknek vagy babérleveleknek értelmezzük.
E jelentős személy trónja, és vele nyílván egyenrangú szomszédjáé
mindamellett nem emelkedik ki a többi figura fölé, rossz
testarányai és ruházata tekintetében sem különbözik azokétól.
Az átellenes oldal ábrázolása jóval töredékesebb. Balra
fent két nimbuszos fejrészlet maradt meg magasabban, mint
ahogy elvárnánk. Az egyikhez tartozó törzsrészlet magas
és többé-kevésbé organikus mozgású, hosszú ruházatot és
lecsüngő övet viselő, lábbeli nélkül ábrázolt szent alaké
volt, aki nagyobb méretű, alul gömbölyded tárgyat tart a
kezében. Íves vésetekkel díszített ruházatát, melyet csípőtájtól
közép felé hullámzó, hengeres redők egészítenek ki, a relief
jobb oldalán mandulaforma és egyéb mustrával ékített fantasztikus
öltözékekként látjuk viszont. Alig hihető, hogy a kőlap
két felén egyazon mester műve áll előttünk. A jobb oldali
csoport alkotójára mindenképpen áll, hogy a figurális szobrászat
helyett az ornamentális faragásban lehetett járatos ( Dercsényi
D.), a kőlap dekoratív hatású, bár nem különösebben igényes,
madaras keretdísze talán tőle való (v.ö. V.22). A
mezítlábas szent alak ruházata jól felismerhetően kapcsolódik
az óbudai prépostság domborműveire, főként a Krisztus-reliefre
jellemző drapériastílushoz; e 12. század közepén készült
faragványcsoport lombardiai és emíliai stílusforrásai közül
Somogyvárott az előbbinek lehetett nagyobb szerepe (Marosi
E.) Kőlapunkon a rövid hajú, azonos típusú, kerek fejek
távolról és sematikus módon még valóban a milánói kőfaragás
12. század eleji hagyományait idézik fel. A nagy, puha állak
fölött magasan ülő, feltűnően vastag ajkaknak egy ásatási
lelet tanúsága szerint igen jó színvonalú helyi mintaképe
volt (V .18). Az utánzás nem bizonyult különösebben
sikeresnek, eltekintve az arcokon következetesen ismétlődő,
a száj faragásmódjával összefüggő, sajátságos mosolytól.
A relief művészi fogyatékosságai, az állapotából adódó
hiányok, és a megszokottól úgy látszik eléggé eltérő tárgyválasztás
megnehezíti az ábrázolás értelmezését. Az ikonográfiai azonosítással
próbálkozóknak érthetően a trónoló alak, valamint a feléje
forduló, kerek tárgyat magasra emelő férfi nyújtott kiindulópontot.
E mozdulatra hivatkozva tekintették az ábrázolást előbb
Szt. István protomártír megkövezése jelenetének (Lipp),
majd a protomártír vértanúsága és a Szent István király
elleni merénylet tartalmi összeolvadásának (Dercsényi).
A témához az apátság védőszentje és a liturgia felől közelítő
interpretátor Szent Egyed miséje ábrázolását látta a képben
(Levárdy). Ezt az elképzelést ingatta meg, bár csak időlegesen,
egy újabb ásatási lelet (V .20); az erre is reagáló
vélemény a szent és a profán szféra ellentétét látja kifejeződni
a jelenet két felében (Tóth S.) Valóban lehetséges, hogy
a lényegében szimmetrikus kompozíciónak egyháziak és világiak
egymást kiegészítő csoportja volt egyik fő tartalmi eleme.
A frontális trónoló alakot és vélhetően hasonló párját is
számításba véve valószínű, hogy nem is jelenet, hanem szimbolikus
tartalmú ábrázolás díszítette a kőlapnak ezt az oldalát.
A kerek tárgyakkal (kenyérrel) felvonulók láttán eucharisztikus
adományátadásra lehetne gondolni; hasonló szerepe lehet
a domború aljú tárgynak (kancsónak?) a mezítlábas szent
alak kezében. A (két) trónoló, és központi helyük a kompozícióban
még a somogyvári egyház királyi patronátusának ismeretében
is meggondolkoztató, amint az is, hogy az adott témakörnek
nem ismeretes azonosítható példája a korszak kőszobrászati
alkotásai között.
A kőtábla hátsó oldalának reliefjét szintén íves záradékú
mezőbe komponálták, mely a homlokoldalénál alacsonyabb lunetta
volt. A befoglalt két állatalak plasztikus megjelenítése
érdekében a hátteret a keretelő párkánytagozat segítségével
mélyítették, a középtájt mindkét oldalán erősen levésett
márványtábla ezáltal mindössze egy centiméternyire vékonyodott
el. Faragástechnikai és stíluskritikai érvek amellett szólnak,
hogy a két oldal díszítménye egy időben készült. A lunetta
mezejében két testes és erőteljes mozgású állatot faragtak
ki közel azonos beállításban; a csaknem egészében megmaradt
bal felőli, bizonyára oroszlán, bal mellső lábát támadólag
emeli fel, a másikkal ellenfele mancsát fogja le. A két
állatalak domborműves megjelenítésének színvonala határozottan
felülmúlja az előlapon nyujtott szobrászi teljesítményt.
Küzdő állatoknak lunettánkéhoz hasonló ábrázolása főként
kapuzatok timpanonjaiban gyakori, de előfordul ablakzáradékban,
ívpárkány íve alatt is: a félkörös kompozícióra szemmagasság
fölötti elhelyezés jellemző. Domborműves kőlapjaink sorát
ezért talán olyan mellvéd maradványainak lehet tekinteni,
amely alatt, a kétoldalas tábla által meghatározott helyen
bejárat nyílt egy másik, fontos térbe. A mellvédfal szentélyrekesztőként
vehette körül az apátsági templom főapszisa előtti szakaszt,
amelynek szintje a jelek szerint már az Árpád-korban magasabb
volt a főhajóénál. A kőlapsor eredeti helyére és a két oldalán
díszített tábla speciális rendeltetésére nézve mindamellett
adódhat más megközelítés is, többek közt olyan, ami nem
számol kapuval a lunetta alatt, illetve ami a lunetta fölötti
díszítetlen felületek szerepét vizsgálja a 12. századi felállításban.
A somogyvári romterület sajnálatosan kevés lelettel, adattal
járulhatott hozzá e faragványcsoport számos nyitott kérdése
jobb megértéséhez, és való igaz: nagyon hiányzik a legújabb-kori
régészeti ismeretek kontribúciója.
T.M.
Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum
Ceruzarajz a-ról (1855 vagy korábban) = 6. sz. melléklet
Lejtényi György Mátray Gábornak szóló leveléhez, 1855. nov.
23. Rómer-hagyaték, OMvH Könyvtára, LXVII.cs. (672/19, ill.
23. sz.); Lipp V. levele legújabb keszthelyvidéki kutatásairól.
AÉ 6-1886, 43; Gerecze 1897, 150-152,
13. kép; Dercsényi 1934, 28-32, 6. kép; Gerevich T. 1938, 170, CLXXXIII. kép; Levárdy 1968, 165, 166-173, 176, 1-1a kép;
Bakay 1975, 200; Árpád-kori kőfaragványok,
22, 39, 135-136. (60. sz.: Marosi E.); Marosi 1980b,
211-213, 34. kép; Marosi 1980c, 131-132, 134; Bakay 1989, 121-122, 130-134, 48-54. kép;
Tóth M. 1992, 226, 2/2. ábra, 8. kép; Magyar
1992, 176; Szabó T. 1992, 20-22. kép; Pannonia
regia, I-58a; v.ö. I-58b, I-57, I-56 (Tóth S.).