Katalógustételek

V.30 a-c
Ívsorkonzolok

Rudina, 12. század

mészkő , a: 18,5 x 15 x 33 cm, b: 16 x 15 x 25 cm, c: 17,5 x 13,5 x 28 cm

Koprivnából került múzeumba 1956-ban (a); Rudina, kiásva a főapszisnál, 170 cm mélységben, 1986-ban (b, c)

A tömbforma fekvő hasábbá foglalható. Elől a hasábidom csak keskeny felső sávban nincs megbontva. Lejjebb, mintegy T alakú kivágásban, kétoldalt és lent érzékelhető alapsíkkal, dombormű jelenik meg: egyszerű (a) vagy hármas (b) torzfej, illetve felemelt karú teljes alak (c). Az alapsíkot az utóbbiak tetején is jelzi bekarcolt vonal. Az alsó sík és nagyobbrészt a két oldalsó csak a dombormű alapjától hátrafelé érvényesül. A hátsó vég és a hozzá közeli felületek kisebb-nagyobb része megmunkálatlan. A síkok kidolgozása eléggé durva, legfeljebb a látható elülső részen finomabb. Az alsó és a felső hátrafelé közelít egymáshoz. Elől a felső, tagolatlan rész két esetben lemezszerű, és vésettel osztott vízszintesen az alsó szélen (a), illetve ferdén a felső felén (c). A hármas fej esetében e részt lent a dombormű formáinak megfelelően belemetsző ívek határolják, egy-egy kétoldalt, kettő elől, a sarkokon erősen, középen kissé lenyúló csücsökben találkozva (b). Itt az elülső rész több darabból ragasztott, az alsó szakaszán hiányos is. A dombormű mindenütt meglehetősen síkszerűen kezelt, noha a fő formák távolsága az alapsíktól tetemes. Az így kialakuló sima oldalsó felületeket a faragók igyekeztek átforduló formákkal tagolni.

 Az egyszerű torzfejen (a) a sík felső rész a homloknak és a szemöldöknek felel meg, mivel az orr csatlakozik hozzá, és alatta, erősen visszavágott felületen, megjelenik a szempár. Ennek helyzete átlós, párhuzamos, balról jobbra lejtő. Az orr jobbra hasasodó ívvel válik ki a felső lemezből, de vége már a bal alsó sarok felé néz. A szemeknél alig kiemelkedőbb felületen, az ívét folytatva, száj- és szakállrész csatlakozik hozzá, amely némileg kiszélesedve éri el a sarkot. A bal szem síkjában az orrtőtől fél bajusz hajlik le a jobb alsó szélig. Mellette a két köz az alapig kimélyített. Némi domborítási szándék csak a jobb szemaljat a szakállrésztől elválasztó kimélyítésnél érzékelhető. A szakáll és a bajusz durván, a kőszéleknél az alapsík felé átfordulóan is barázdált. A száj mély, kissé kerekedő szélű rés, amely körül íves véset sima, lefelé megnyúlt mezőt vesz körül. Az orrlyukakat és a pupillákat egy-egy furat jelzi. A mandula alakú szempár kissé kiemelkedik környezetéből. A formát a kiemelkedő részen belül és azon kívül is egy-egy megfelelő idomú véset hangsúlyozza.

 A hármas fejet (b) az oldalnézet bevonásával alakították ki. A lezáró görbéket, erősebb bevágással, szemöldökív gyanánt megismételték, elől hosszú, a két sarkon rövidebb nyúlványt kapcsolva hozzájuk, amelyeket két-két furattal orrnak jellemeztek, és szemet faragva alájuk nemcsak elől, hanem kétoldalt is. Így szemből és féloldalról egyaránt fej képzete idéződik fel, és az orrok kölcsönösen a másik nézetből látható ábrázat keretelő formáinak tűnnek. A hatást erősíti, hogy a sarki orrok alá, amelyeket kevéssel a végük fölött egy-egy oldalsó bevágással tagoltak is, átlós felületre szájat faragtak, és ehhez kétfelé bajuszfélét biggyesztettek. A szem ívét követő bajuszforma az előről látható fejen bőrredőnek tűnik. Ezt a fejet lent félkörösen alakították, és felmeredő macskabajusszal, valamint szakállal látták el, amelynek barázdái az alsó felületre is átfordulnak. Az átlós nézetekben az állrész nem kapott testet; talán ezt igyekeztek pótolni a száj alatti vésettel, amelyhez jobboldalt a kissé lekonyuló és a túlsónál erősebben alávágott bajusz illeszkedik. A száj elől hiányzik a sarkokon egyszerű, négyszögletes rés. A szemek ovális, furatos domborulata kiálló gyűrűben jelenik meg. A jobb szemen a furatot ólom tölti ki.

 A teljes alak (c) sajátos, zegzugos szélű lebernyeg előtt jelenik meg. Feje íves körvonalú, homloknál széles, állnál keskeny, nyaka, karja vékony, hosszú, tenyere nyitott, széles, válla kissé felhúzott, teste függőlegesen határolt, fent barázdákkal, lejjebb nagyobb mélyedésekkel tagolt, lába nem látszik. A fejen a szemöldökív szöglettel kapcsolódik az orrhoz, és oldalra lejt. Fent íves bekarcolás kíséri lejjebb az orrtőtől kiinduló két hasonló irányú véset választja külön az ábrázat alsó részét. A közbülső részt majdnem teljesen kerekdeden körülvájt, furatos szem tölti ki. A zárólemezt épp csak érintő kezeken a hüvelyk eláll, az ujjközök durva vésetek. A lebernyeg sima felületén a nem ábrázolt fülek felől egy-egy villanás végű véset húzódik a felkar felé, csüngő-szerűen. A testtagolás, mivel a lábak nem látszanak, drapériára utalhat: két középre csüngő ív a vállak között, három-három kétfelé lejtő egyenes ezek alatt, öblösebb középső és két szűkebb szélső vájat lent. E vájatok, kiegyenlítettebb formában, alulra is átfordulnak. A lebernyegen, amely valamivel följebb vízszintesen zárul, a karok alól és a test mellől a zegzugvonal csúcsaiig húzódó vésetek látszanak. A zugok elől ferde ékmetszéssel mélyülnek, és oldalt az alapsíkra merőlegesen folytatódnak. Fent, az alkarok mellett, egy-egy fülkagylóra emlékeztető forma látszik a két oldalsó felületen.

 Jelenleg még 10-11 hasonló konzol ismeretes (Rudina 1997, 1-9, 12, 16. kép). Ezek méretben megfelelő ívsorrészekkel függnek össze (Rudina 6. kép), amelyekből szintén nagyobb mennyiség ismeretes (Geber 1979, 116-119: 12. sz.; Horvat 1962, 11. kép; Rudina 1997, 21. kép). Kilenc emberi fejet, egy állatfőt és egy, amely a többinél magasabb, és zárólemez nélküli, ugyancsak feltartott kezű, de inkább a fejéhez kapó, teljes emberi alakot mutat. Nyilván mind összetartoznak, noha megjelenésük meglehetősen sokféle: az alakítás változatossága bizonyára szándékolt. Statisztikai összefüggések az emberfejek esetében rendszerint érzékelhetők - a törzsfej (a) szemének vájatolása, illetve a hármas fejen (b) a szem és az oldalsó szájkörnyék, bajusz alakítása pl. hasonlítható egy-egy további példához ( Rudina 1997, 9, illetve 2. kép) -, de a teljes alakot inkább a helyi stílus tagoltságára hívják fel a figyelmet. A zárólemez nélküli alak ( Rudina 1997, 12. kép) arányaiban inkább a dicsfényesre (V.28), mint a lebernyegesre (c) emlékeztet, de mindkettőnél sokkal egyszerűbb. A fejforma mindhárom esetben hasonló, de szobrászilag a dicsfényesen jóval gondosabban kimunkált, mint a másik kettőn, amelyek közül az utóbbi nem csupán egyszerűbb, hanem eltérő felfogásról is árulkodik. További párhuzamokat egyik változathoz se lenne könnyű elővezetni.

T.S.

Požega , Gradski Muzej, a: 1876; b: A-6350; c: A-6351.

Horvat 1962, 18. 16. kép, 20-22, 24, 26; Požega 1227-1977, 487-488. (kép); Horvat 1979, 91, III. tábla 2; Geber 1979, 114, I. tábla 3. (a); Rudina 1997, 20, 28-29. 10-11, 13. kép (a-c).