Művészettörténeti leírás

Dombó

A szerémségi Dombó régi forrásokban emlegetett és a török időkben eltűnt apátságának helye csak nemrég lett újra ismeretes. Maradványai - korai alapításának egyedüli tanújelei - a Fruška gora lábánál, a dunaparti síkságból kiemelkedő lankák egyik patakvölgy fölé nyúló kiszögellésén, a második világháború után telepített szerb falu, Novi Rakovac szélén, a Gradina (Várhely) nevű részen láthatók. Ugyanazon patakvölgy peremén, a kisebb vízfolyáson túl felfelé szomszédos dombon, a Crkvina (Templomhely) nevezetű részen kisebb - bizonyára parochiális - templom maradványai rejlenek. Följebb, a hegyek közt áll a világháborúban felperzselt Rakovac szerb kolostora, amely 15. századi eredetű. 1963-ban a Gradina tőszomszédságában Árpád-kori temető, a falu távolabbi részén pedig 12. századi bronz ikonokból álló kincslelet került elő (ld. Stanojev: Bronzikonok; III.33-38). Akkor indultak meg a feltárások az apátság helyén, ahol addig csak a templom egyik - rómainak tartott -falmaradványa látszott. Az ásatások, amelyek idővel a Crkvinára is kiterjedtek (régész: Nagy Sándor, Nebojša Stanojev), az apátsági templom belsejében befejeződtek, de lezárva ma sincsenek: a későközépkorban erődített kolostor jelentős része még föld alatt rejlik. Noha bizonyos szűk körű konzerválásra már sor került, a romok ma elhagyatott és pusztuló képet mutatnak. [1]

Az apátsági templom alaprajzán (1. kép), eltekintve a részben eltérő tájolású római maradványoktól, két építkezés körvonalai jelennek meg. A korai templom háromhajós volt, három apszissal, a főszentély alatt kriptával, nyugaton toronypárral, a hosszházban öt pár egyenként alapozott pillérrel. E templom helyébe utóbb egyhajós gótikusat építettek, úgy, hogy a diadalív a nyugatról számított negyedik pillérpár vonalába került, a sokszögű szentély széltében a középső és déli apszis sávjára telepedett, a kissé tágabb hajó pedig a déli toronyhoz a külső szélnél, az északihoz a középnél csatlakozott. Az új falakat a keleti és a déli oldalon támpillérekkel erősítették. A legészakabbikhoz illeszkedik a régi mellékszentély maradéka, ehhez pedig, külső kiugrással, a mellékhajófal jókora része. E részeken kívül pilaszterek látszanak. Belül csak egy szélesebb és egy keskenyebb falpillér mutatkozik, a gótikus diadalív vonalában, illetve a mellékszentély kezdeténél. Az újjáépítéssel felszámolt kriptában, ahová a lejáratok az oldalak nyugati végében torkolltak a mellékhajók belső széle felől, a falakat belül a külsőkhöz hasonló kiugrású pilaszterek tagolták. Az egyenes oldalaktól az apszidiális lezárás sem itt, sem a kriptabejáratok sávjától közvetlenül keletre kezdődő mellékszentélyekben nem válik el.

A felmenő falakból, amelyek nagyobbrészt téglából (2.kép - 3. kép), helyenként - így a déli toronynál (4. kép) - kőből épültek, az északi oldalon maradt a legtöbb. Itt a gótikus falakból vagy három embermagasságnyi áll, és tetemes nagyságú a korábbi templomfal is - a kettő között a későközépkorban furcsa sikátornak kellett lennie. A legrosszabb a helyzet az északi torony táján és a déli hajófalnál, ahol a gótikus bejárat helye éppen csak észrevehető. Nemigen maradt felmenő rész a korai templom pilléreiből és az újjáépítéssel eltüntetett déli falaiból, de elég sok megőrződött - egy nagyobb északkeleti szelettől eltekintve - a mélyen fekvő kriptából, amelynek pilaszterei háromhajós, négyszakaszos elrendezésre vallanak. Itt maradtak teljes pilaszterek, egyszerű, vakolt vállpárkánnyal, heveder- és boltozatindítással. A helyiség végében, amit gótikus oltár maradékai alól bányásztak ki, feltárható volt a délkeleti ablak töredéke és a falazott menza tekintélyes része is (5. kép). Ezeken túl eredeti helyzetű részletforma csak a gótika korából maradt. [2]

Kőfaragványok viszont, miután szórványosan már korábban is fel-felbukkantak - ezek eleinte Zágrábban, majd Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) kerültek múzeumba [3] -, tömegével láttak napvilágot a feltárások során, részben a törmelékből, részben a falakból, főleg a templomnál, de a kolostor területén is. Különösen nagy számban kerültek elő korai, díszített töredékek, és ezekhez hasonlók a Crkvinán is feltünedeztek. [4] Ekkor lett nyilvánvaló, hogy a rakovaci kolostortemplom falaiban látható néhány díszes kő ugyancsak dombói eredetű. [5] Mindez együtt bő száz darabot jelent. A gótikus töredékek száma nem is becsülhető, mivel ilyeneket eddig úgyszólván csak mutatóban tettek közzé. [6]

Rendeltetés szerint a sokféle faragvány durván három csoportra osztható. Az elsőbe olyan darabok tartoznak, amelyek magából az épület szerkezetéből valók. Ilyenek a korai anyagban a nagyméretű pilaszter- és féloszlopfők, egy féloszloplábazat, valamint három vállkő, a későbbiekben a boltozati bordák és nyíláskeretek. A második csoportot olyan részletek alkotják, amelyek térelválasztó szerkezetekből - pl. szentélyrekesztő - vagy berendezési elemekből származtathatók. Ilyenek - törpepillérek, lemezek, dúcok, oszlopfők, párkányok és más frízrészletek pl. - igen nagy számban szerepelnek a korai, de nem tűnnek fel a gótikus anyagban. A harmadik csoport, az építészeti és a liturgikus szerkezetektől egyaránt független faragványoké, kicsi, de magában foglal - töredékesen - egy-egy jelentős síremléket a korai időszakból ( Tóth S.: 11-12. század, 14. kép) és a későiből is (V.74).

Stilisztikai megkülönböztetésekre csak a nagyobbrészt közzétett korai anyag nyújt alkalmat. Mindenekelőtt feltűnő, hogy az első csoportban többnyire sokkal durvább faragványok szerepelnek, mint a másodikban. A kivételek ritkák. Van például szembeötlően durva kivitelű törpepillérfő, [7] ugyanakkor az a féloszlopfő, amely sasok közt Krisztus-főt ábrázol, bár szokatlanul gondos megmunkálású (6. kép), nem éri el a női fejes kőlaptöredék (V.16) finomságát. [8] Ez a példa mindenesetre arra is figyelmeztet, hogy a minőség a jelentőséggel viszonylagosan arányos: ahogy a Krisztus-főt a féloszlopfők között, ugyanúgy nyilván kitüntetett módon kezelték a liturgikus szerepű részleteket a puszta falak között. De a két csoport stílusában nemcsak fokozati, hanem felfogásbéli különbségek is mutatkoznak, a legvilágosabban talán a palmettafrízeken. Míg a palmettákat a pilaszter- és féloszlopfők körében szét- és többnyire lehajló, egymáshoz szögletesen illeszkedő ujjakkal és hangsúlytalan, gyakran zegzugos összemetsződésekből adódó középvonallal alakították, a finomabb frízeken ezek rendszerint felnyúló, sarlós, begörbülő, befelé olykor hajlattal kapcsolódó felső ujjpárt és valamilyen részlettel többé-kevésbé hangsúlyozott gerincvonalat kaptak (7. kép - 8. kép). [9]

Az építéstörténetet némileg bonyolítják különféle megfigyelések. Ezek szerint az apszisokat utólag köpenyezték, az északi belső falpillért másodlagosan iktatták be, a kriptában vakolatjavítások látszottak, a feltöltésből falsarokrész került elő kétrétegű festéssel: csupa olyan jel, ami arra vall, hogy a korai templomot legalább egyszer felújították. [10] Az egyik legfinomabb korai kőtöredék a déli torony kváderburkolatos falából került elő, ez tehát feltehetően utólag keletkezett vagy újjáépült. [11] A gótikus templom sem maradt érintetlen. A déli hajófal belső oldalába boltozati bordák voltak befalazva, az oltár helyén feltárt faltömbben még zárókő is volt. Kérdés, hogyan viszonyulnak ezek a boltozatbontás utáni javítások a nyugati fal átépítéséhez és más - rossz minőségű - késői munkálatokhoz. [12]

A kezdeti állapot legbiztosabb meghatározható részletei mindenesetre a pilaszter- és féloszlopfők, a hozzájuk tartozó lábazattal. Az előbbiekből egyet "eredeti helyzetében sikerült megfigyelni, ahogy a román bazilika északi falával együtt ledőlt", és még négyet találtak a templom északi oldalánál, kívül - ahol az alaprajz összesen ennyi pilasztert jelöl. [13] Ugyanakkor tíz, hasonló nagyságú féloszlopfő került elő a déli gótikus falakból, illetve - a Krisztus-fejes - a kripta betöltéséből. Ezek nyilván a hosszház pilléreiből származnak, és nem kizárt, hogy ugyanonnan valók - részben legalább - a pilaszterfők is. [14] A pilléreknek tehát legalábbis egy része köteges idomú volt, két vagy több oldalon féloszloppal, amelyek közé egy vagy két fejezetes pilaszter is illeszkedhetett - ha ugyan az utóbbiak nem másik támaszformát jellemeztek. A mindezekhez rendelkezésre álló egyetlen féloszlopláb attikai tagozódású, mindkét tóruszán díszített, saroklevél-nyomos - és a fejezeteknél terjedelmesebb (9. kép). [15]

A díszítés változatos. A féloszlopfőkön - amelyek jórészt párokba rendezhetők - palmetta, szalagfonat, szőlőinda - az egyik esetben római díszítményről átmásolva (10.kép - 11. kép) - egyaránt előfordul, az alakos megoldást pedig a Krisztus-fejesen kívül egy jellegzetes kompozíció képviseli. A sarkokon elhelyezkedő kosfők szarvát középső félalak tartja, elülső keresztek és oldalsó palmetták párjától is közrefogva (12. kép). [16] Ez a kompozíció keresztek és palmetták nélkül ismétlődik az egyik pilaszterfőn, míg a többin összefűzve vagy külön-külön egymás mellé sorolt, egyszer-egyszer talán szalagkeretbe foglalt vagy hullámindáról leágazó palmetták szerepelnek, és csak két esetben szorította ki az előbbieket a homlokoldalról egy, illetve két fej. [17] A lábazaton varkocsfonat és félpalmettás hulláminda jelenik meg, de az utóbbi olyan formában, amelyhez hasonlót nemigen lehet Dombón találni. [18]

A fő párhuzamai ezek közül elsősorban az alakos motívumoknak Titelről ismeretesek. Egy ottani pilaszterfőn a félalakos dísz kosfejek helyett karikákkal, egyetlen - a fej mellé helyezett - kereszttel és oldalsó palmettával ismétlődik, egy elkallódott vállkövön pedig a Krisztus-főt kísérő madaraknak megfelelő stílusban nyulat megragadó, szárnyas, emberfejű rémet ábrázoltak. A Titellel kapcsolatban említhető néhány további dombói faragvány között csak egy van, amely a finomabb faragványok közé tartozik: az, amelyik a déli torony falából került elő, és nyulat megragadó szárnyas töredékét mutatja - eltérő stílusban. [19]

A titeli prépostság Szent László király korában (1077-1095) létesült. A dombóiakkal rokon motívumok a régibb hazai anyagban ismeretlenek - talán a palmettától eltekintve, amely az itthoniakból alakított változat lehet. A titeli pilaszterfő dísze a hasonló dombóiak származékának tűnik. Emellett Titelről ismeretesek olyan szalagfonatos formák is, amilyenek nemcsak korábban, de Dombón sem jelennek meg - pedig ottani rokonságú növényi elemekkel kapcsolatosak. A titeli anyag tehát a dombóinál valamivel újabbnak vélhető. Mindez - ha a titeli kövek egyidősek az alapítással - arra vall, hogy a dombói apátsági templom a 11. század utolsó negyedében, de nem a legvégén épülhetett. A sarokleveles lábazatok éppen akkoriban jelentek meg Nyugat-Európában. [20]

A finomabb faragványok ügye sokkal összetettebb. Ezek kétségtelenül többféle szerkezethez tartoztak, és még az sem kizárt, hogy egy részük máshonnan - pl. a Crkvináról - került lelőhelyére. [21] Az egyik fő szerkezet, amelyhez egykor tartoztak, minden bizonnyal szentélyrekesztő volt. Ilyet legutóbb rekonstruáltak is - megtoldva egy másiknak a vázlatával. [22] Ebben a rekonstrukcióban számos értékes megfigyelés összegződik. Kézenfekvő pl. arra gondolni, hogy a fejezetekből vagy mellvédlapokból származó fehér márvány elemek a templom legértékesebb díszének szánt egyetlen szerkezethez tartoztak. [23] Elfogadható az is, hogy e márvány elemek talpául a jelentős számban és több változatban fennmaradt függőleges síkú palmettás fríztöredékek szolgáltak. [24] Kevésbé látszik megalapozottnak - a számításba vehető töredékek csekély száma miatt is - a felső részekről alkotott elképzelés, és különösen valószínűtlen ennek az a része, amely a záró gerenda és a kisméretű bronz ikonok ( III.33-38) kapcsolatára vonatkozik. [25] A legnagyobb hibája azonban ennek a rekonstrukciónak, amely az északi mellékhajóban megfigyelt nyomok alapján és a bizánci templonok mintájára a keleti pillérpár vonalában egyenesen húzódó zárást mutat, az, hogy nincs tekintettel a nyugati típusú kripta kevéssel hátrább húzódó és egykor nyilván jelentősen kiemelkedő homlokfalára, ami bonyolultabb megoldást feltételez. [26]

A finomabb faragványok köre a különféle díszítésű márványokon és a palmettafrízeken kívül - amelyeknek egyike ferde síkú, és mint ilyen gerendarészként szerepel a rekonstrukcióban - számos igen eltérő faragványtípust és díszítményt tartalmaz. Gyakori díszítmény a szalagfonat, eltérő idomú köveken. Egy részük palmettakitöltést mutat, mint a rekonstrukciós rajzon fejezetként jelölt töredéken (V.12) is. [27] Vannak levéldíszes fejezetek - egyikük (V.11) szintén szerepel a rekonstrukciós rajzon - és párkányok. [28] Akad olyan kő, amelyen a szalagfonathoz levél járul, máshol ékköves kereszt jelenik meg palmettákkal. [29] Néhány esetben - így a déli torony falából előkerült darabon, amely a márványoknál vékonyabb lemezből való - a szalagfonat ábrázolást keretel (V.13). [30] Egy nagyobb és két kisebb darabon árkádokkal keretelt emberalakok részletei jelennek meg, az előbbi esetben két ív közt a kereszten függő Krisztussal ( V.14). Mindezekből több szalagfonatos töredék ( V.15), egy-két esetben palmettásnak, levelesnek vagy alakosnak látszó kitöltéssel, továbbá a levelet eresztő fonatrészlet és a két kisebb árkádos töredék legutóbb a feltételezett másik szentélyrekesztő részletként jelent meg - a durvább alakítású nyolcszögű törpepillér-fejezet társaságában. [31]

Kapcsolataikra nézve ezek az emlékek szintén többfélék. Jókora részük függ össze környékbeli leletekkel (Aracs, Bodrogmonostorszeg, Bánmonostor). [32] A korai magyarországi emlékanyag tágabb körében szinte mindenütt észlelhetők Dombónak főleg a palmettafrízeire és a leveleire, olykor a szalagfonataira utaló vonások. A kapcsolat a legszorosabbnak Szekszárddal, Sárvármonostorral (ld. V.2, 6-8, 11-12; Sárvármonostor), valamint - a levelek esetében - Esztergommal (ld. V.11) tűnik. Más irányú az árkádos töredékek összefüggése a pécsváradi domborművel (V.4; v.ö. V.14), amelynek a római faragást utánzó féloszlopfő-dísszel is van kapcsolata. [33] Ugyanakkor a dombói megfogalmazások gyakran meglehetősen önállóak, és nemigen nyújtanak alapot közvetlen előzmények megnevezésére. Egyes motívumok esetében pedig - amilyen az átlós szálakkal átfűzött koncentrikus körök sora vagy a palmettákkal kísért ékköves kereszt - a hazai kapcsolatok léte még áttételes formában is kétséges. [34]

A keletkezés szempontjából a finomabb faragványok összefüggése a durvábbakkal - amelyeknek készítői, bár csekély mértékben, berendezési elemek előállításában is szerepet játszottak [35] - nem problémátlan. A hasonló alakzatok eltérő stílusú kezelésében megnyilvánuló különbségek alapján, amelyek nemcsak a palmettafrízek, hanem pl. a törpepillérfők, hullámindadíszek esetében is érzékelhetők, [36] akár függetlenítetni is lehetne egymástól a két csoportot. De vannak egyezések is a részletek és teljes motívumok tekintetében egyaránt - pl. ikresülő középső palmettaujj, illetve kettős körfonatfríz [37] -, amelyek valamiféle érintkezés mellett szólnak. Ezek és még inkább a fejek alakításában megfigyelhető változatok (v.ö. V.16) egyúttal a finomabb faragványok stílusának a durvábbakra gyakorolt hatásáról is tanúskodni látszanak. Ennek megfelelő keletkezési sorrend felállítása az apátsági templom anyagán belül ugyanakkor építéstörténetileg okozna nehézséget. Marad az a lehetőség, hogy a finomabb faragványok mesterei már az apátsági templom építése időszakában a közelben dolgoztak - pl. a crkvinai templomon -, illetve, hogy a két eltérő minőségű munkára szakosodott kőfaragócsoport huzamosabb ideje egymás szomszédságában működött. [38]

Mindezzel a finomabb faragványoknak a templomépítéshez közeli, 1100 körüli keletkezése indokolható, de vannak másként értelmezhető adatok is, amelyek újra meg újra a dombói anyag egészének vagy részeinek eltérő kormeghatározásához vezetnek. Ilyen a koncentrikus köröket tartalmazó fonatmotívum, amelynek megfelelőit az Adria vidékén 9. századinak szokták tekinteni. [39] Ilyen a bánmonostori törpepillér levéldíszes fejezetével (Tóth S.: 11-12. század, 22-23. kép), amelyet a 12. század közepén működött Belus bán kolostoralapításához lehet fűzni. [40] És ilyen az építéstörténet is, amely most nemcsak másik szentélyrekesztő feltételezéséhez, hanem ennek 1200 körüli keletkezéséhez is támpontot látszik nyújtani. [41] Ám az első két esetben hiányzik a régészeti alap, mivel se Rakovacon 9. századi épületből, se Banoštoron Belus kolostorából falmaradványok nem mutathatók ki. A harmadik esetben pedig hiányzik a művészettörténeti alap, mivel a másik szentélyrekesztőhöz sorolt faragványokat, amelyek közül nem egy nyilvánvalóan összefügg korainak elismert, sőt, a rekonstruált szentélyrekesztőbe felvett darabokkal, 1200 tájára keltezni lehetetlen. [42] A közzétett dombói anyagban egyetlen olyan darab van, amelyre nézve ilyen keltezés megkockáztatható: egy konzoltöredék "a templom tornya körüli romokból". [43]

A 12. század felé mutató vonások kétségtelenül felismerhetők a dombói anyagnak mindkét fő részében: a legfigyelemreméltóbb ezek közül az ornamentika teljes mellőzése egyes alakos faragványokon (kosfejes pilaszterfő, Krisztus-fejes féloszlopfő, árkádos töredékek), ami vidékeinken, úgy tűnik, itt mutatható ki első ízben. [44] De hogy e vonások kapcsolatban állnak-e a templom keleti részén észlelt átalakításokkal, az fölöttébb kétséges. Nem kizárt, hogy a megépült szentélyrekesztőt utóbb szétbontották, és a későbbi gótikus diadalív vonalában állították fel újra, nagyobbrészt eredeti darabjainak felhasználásával, amire az egyik palmettás talpgerenda-töredéken csapolásnyom utalhat - ha valóban másodlagos. [45] Ha így lett volna - ami magyarázatot adna pl. a nagy, sarokleveles féloszloplábazat szokatlan vonásaira is -, akkor az átalakításnak nem sokkal az eredeti építkezés után kellett volna végbemennie. Az 1200 körüli időszak számára legfeljebb a déli torony újjáépítése vehető gyanúba. [46]

A gótikus templomot és átalakításait nem könnyebb keltezni, mivel részletformái gyakorlatilag ismeretlenek. A déli falnak a nyugati részen megfigyelhető lábazata (13. kép) még románkoriasnak látszik, és ugyanilyen a kolostor nyugati szárnyának déli végén feltárt ajtókeret-töredék is. Egy kétosztatú ablakból való mérműtöredék talán szintén korai. Hihetőnek tűnik tehát az a megállapítás, hogy a templom - és feltehetően a kolostor - újjáépítése nem sokkal a tatárjárás után következett be. Az átalakításokról még ennyi sem mondható. Késő gótikus bordák mindenesetre ismeretesek a területről. [47]

Tóth Sándor

---

[1] Nagy S. 1971, 161-164, 167. (168: S végű hajkarikák a temetőből); Nagy S. 1974, 9, 11-12; Nagy S. 1987, 7-8; Stanojev 2000, 383-385. 1-3. kép (393-395: a templomi temetkezésekről).

[2] A legjelentősebb in situ talált részlet, a nyugati kolostorszárny déli helyiségébe vezető bejárat lábazati része (Nagy S. 1971, 165-166; Nagy S. 1974, 14. 33. kép) ma már múzeumban van. A többi épületrészhez ld. Nagy S. 1974, 10. 13. kép; Nagy S. 1987, 9, 15-16. 2. ábra (a falazott menza nemrég elpusztult).

[3] Zágráb: Stanojev 2000, 403, 412: 16. sz.; Nagy S. 1987, 36, XV. tábla: 42. sz.; Mitrovica: Nagy S. 1987, 33, 41. XVIII, XXVIII. tábla: 51, 76. sz.

[4] Nagy S. 1971, 167, 176. I. tábla 5; Nagy S. 1987, 37. XVIII. tábla: 52. sz. V.ö. még Stanojev 2000, 396, 400: 17-18. kép.

[5] Nagy S. 1987, 38. XX-XXI. tábla: 57-58, 60. sz.; v.ö. Stanojev 2000, 13-15. kép.

[6] V.ö. 2. jegyzet, ld. még Nagy S. 1987, 16, 31. II. tábla: 4. sz. (mérműtöredék); Stanojev 2000, 16. kép (kerettöredékek).

[7] Nagy S. 1987, 44. XXXVIII, XL. tábla: 93 a, c, 97. sz. (két egymáshoz illeszkedő darab).

[8] A Krisztus-főhöz - Nagy S. 1987, 43. XXXV. tábla: 87. sz. - v.ö. Tóth S. 2000b, 446: 25. jegyzet.

[9] Az utóbbiakat - eltekintve az 5. jegyzetben idézett daraboktól - áttekinthetően közölte Stanojev 2000, 401-402, 408-411: 1-10. sz. Az előbbiekhez csak egy-egy pilaszter- és féloszlopfőn járul a szokásos füzérforma - Nagy S. 1987, 41-42. XXVI, XXXI. tábla: 74, 81. sz. -, a többin ez felbomlik vagy átalakul - Nagy S. 1987, 40-42. XXVI-XXVII, XXXII. tábla: 72-73, 75, 82. sz.

[10] Nagy S. 1987, 15, 17.

[11] Nagy S. 1987, 16, 34. XII. tábla: 28. sz. A torony magas lábazati része kívül egészében kisméretű kváderekből áll, a nyugati oldalon rézsűs visszaugrás fölött megmaradt néhány sornyi részlet már nagyobbrészt téglából rakott. A gótikus templom déli hajófalától a toronyfal kívül és belül egyaránt elválni látszik.

[12] V.ö. Nagy S. 1987, 17-18.

[13] Nagy S. 1987, 16, 19, 21-22, 40-41. XXVI-XXVII, XXIX-XXX. tábla: 74, illetve 73, 75, 77-78. sz. (v.ö. 9. jegyzet). Nagy Sándor korában egymástól 2,5 m távolságban álló külső "támoszlopok"-ról írt ( Nagy S. 1974, 10), méretüket ott 50 x 30 cm, utóbb (1987, 8) 50 x 20 cm-ben adta meg. A fő- és a mellékapszison ennél kisebb szélességek voltak mérhetők (28, ill. 38 cm).

[14] A féloszlopfőhöz ld. Nagy S. 1987, 42-43. XXXI-XXXVI. tábla: 79-88. sz. V.ö. 8-9, 13. jegyzet. Az utóbbiban említett pilaszterfőkön kívül egy töredék "a templom északi részén", egy épebb darab déli támpillérből került elő (Nagy S. 1987, 40, 44. XXVI, XXXIX. tábla: 72, 95. sz.). További darabok vannak a gótikus falakban (Nagy S. 1987, 44-45. XXXVIII, XL. tábla: 93 b, 99. sz.).

[15] Az északi pillérsor nyugatról számított negyedik tagján a nyugati oldalon 50 cm széles féloszlop-maradvány volt észlelhető (Nagy S. 1987, 8, 15). Lábazatról itt nem esik szó. Az átmérő megfelel a féloszlopfők alján mérhetőnek (Nagy S. 1987, 82, 84, 87. sz.: 50, 52,5, 49 cm). Vékonyodással eszerint nem lehet számolni. A féloszloplábazat ( Nagy S. 1987, 39. XXII. tábla: 63. sz.; Stanojev 2000, 402, 411: 11. sz.) sérült tetején mérhető átmérő 62 cm. A saroklevél csonkja baloldalt tisztán látszik. A hosszanti féloszlopok vastagsága nem lehet elegendő a főhajófal tartására, így a köteges pilléreken további idomokkal mindenképp számolni kell.

[16] V.ö. 14. jegyzet. A párokhoz ld. Nagy S. 1987, 22 (81-82. sz.: palmetta; 85-86. sz.: szalagfonat; 83-84. sz. - ez rómairól másolt díszű -: szőlőinda; 79-80. sz.: kosfejek félalakkal).

[17] V.ö. 9, 13-14. jegyzet. Palmetták még: 99. sz. Szalagfonatos: 93 b. sz. A kosfejes félalak: 78.sz. Az emberfejes darabok: 76-77. sz. (az előbbihez vö. 3. jegyzet.)

[18] A varkocsfonat más dombói példáihoz vö. Tóth S. 2000b, 446: 32. jegyzet. A hullámindadísz további példái, amelyek részben a finomabb, részben a durvább faragványok közé sorolhatók - Nagy S. 1987, 39, 42, 44. XXIII, XXXII, XXXIX. tábla: 65-66, ill. 83, 95. sz. -, egymástól is jelentősen különböznek.

[19] V.ö. Tóth S. 1995, 228-229, ill. itt 11. jegyzet.

[20] V.ö. Pannonia regia, 56; Tóth S. 1995, 227-230; Tóth S. 2000b, 438, 440-441, 443. A titeli szalagfonatok Dombóhoz képest is újszerű vonásai eddig nem kaptak kellő nyomatékot. Bánmonostor ügyéhez v.ö. 40. jegyzet. A titeli palmettaforma a dombói pilaszterfők hétujjú típusával függ össze, amelynek a Duna-könyökhöz közelebb nincs határozottan megjelölhető előzménye. A fejet kísérő ötujjú változat viszont - Nagy S. 1987, 76. sz. (v.ö. 3, 17. jegyzet) - kisbényi ívtöredék körfonatba írt palmettáihoz áll közel (Habovštiak 1966, 9 kép), amelyeknek a Dombón nem előforduló gumós idomokra emlékeztető tömegoldása korábbi keletkezésre vall (vö. V.2). A saroklevelek jelen vannak a speyeri dóm főapszisán, amelyet az 1080-as évekre szokás keltezni. V.ö. Kubach 1988, 3, 66-68.

[21] V.ö. Nagy S. 1987, 19-21 - túlzott következtetésekkel -; Stanojev 2000, 400.

[22] Stanojev 2000, 386-393, 397-400.

[23] Stanojev 2000, 387-388, 402, 406, 412-415: 15-25. sz.

[24] Ezek lényegében a finomabb stílusú darabok: vö. 9. jegyzet. Az elképzelés alapjául az egyik töredék felső felületén látható mélyedés és csapolás szolgál, amit oszlophelynek lehet értelmezni. V.ö. Stanojev 2000, 387-389 (ahol a szerző kételyei is kifejeződnek).

[25] Az ikonokhoz v.ö. Stanojev 2000, 389, 391-393; Stanojev: Bronzikonok; III.33-38. A felső zónához a szerző négy - anyagában és típusában kétféle - fejezettöredéket és egy ferde síkú, palmettafrízes gerendadarabot sorolt (Stanojev 2000, 388-389, 390-391: 8-9. kép, 403, 407, 412, 415: 13-16. ill. 26. sz.; ld. itt V.11-12 is). A gerendadarabon (ld. Nagy S. 1987, 38. XX. tábla: 59. sz. is) applikációnak nincs nyoma, és a palmettaforma elüt a talpgerendához soroltaktól: a hosszú, ikresülő középső ujj révén a durvább stílust képviselő egyik vállkő ( Nagy S. 1987, 43. XXXVI. tábla: 89. sz.) részletéhez kötődik.

[26] V.ö. Stanojev 2000, 383, 386, 388-389: 6-7. kép, 392-393. A szentélyrekesztő csatlakozásának helye az északi falon észrevehető volt (Stanojev 2000, 387). Tekintetbe veendő az altemplomba vezető két lejárat és a főszentélynek az altemplom fölött pódiumszerűen kiemelkedő szintje is, amelynek megközelítési módját nem ismerjük. A templom-kérdést jól összefoglalta Epstein 1981, 1-28.

[27] V.ö. 23-25. jegyzet. A fejezet a 8-9. képen: 13. sz. A gerendadarabbal (26. sz.) összefüggő vállkövön (89. sz.) körfonatba írt palmetta is előfordul. Ennek további durvább stílusú példái: Nagy S. 1987, 93 b. sz. (v.ö. 14, 17. jegyzet), 45. XL. tábla: 100. sz.

[28] V.ö. 25. jegyzet. A fejezet a 8-9. képen: 14. sz. A többi levéldíszes példa felsorolva: V.11.

[29] Nagy S. 1987, 35. XIII-XIV. tábla: 35-36, ill. 37. sz. Az első kettő: Stanojev 2000, 406, 414: 20. sz., 417, 423: 37. sz.

[30] V.ö. 11. jegyzet. Stanojev 2000, 398 keresztelőmedence darabjának véli. Vastagsága 4 cm, háta sima. V.ö. sz., a többi szalagkeretes ábrázoláshoz ld. V.13.

[31] Stanojev 2000, 386 (a nagyobbik árkádos töredék indokolatlanul retablónak minősítve), 397, 399, 416-417, 419, 422-423, 425-426: 31-35, 37, 44-45. sz. A törpepillér-fejezethez (31. sz.) vö. 7. jegyzet. A három árkádos töredék a méretek figyelmen kívül hagyása miatt került egy kompozícióba: Tóth S. 2000b, 441.

[32] Tóth S. 2000b, 439-444. Az Aracson is előforduló kettős körfonatfríz féloszlopfőn megjelenő dombói példányához ( Tóth S. 2000b, 21. kép, v.ö. itt 16. jegyzet: 85. sz.) hozzászámítandó még egy, finomabb faragású mellvédtöredéken, amely szintén a másik szentélyrekesztő darabjai közé került ( Stanojev 2000, 417-418, 424: 40. sz.). Ez kissé előreugró lezárás töredéke, amilyen egyező díszítménnyel - bár eltérő szalagfajtával - Aquileiából idézhető (Barba Brusin - Lorenzoni 1968, 24-27. 50-51. kép). Bánmonostorhoz v.ö. 40. jegyzet.

[33] V.ö. 16. jegyzet. A féloszlopfőn és a pécsváradi dombormű záró sávján egyaránt vázából kinövő szőlőindapárt faragtak ki - eltérő stílusban. A domborművön ábrázolt oszlopfő levélformája sem áll távol dombói példáktól (vö. Zselicszentjakab).

[34] A kereszt tekintetében (v.ö. 29. jegyzet) talán szekszárdi háromujjú palmetta iránymutató (V.2, D oldal, jobb szél). A szalagfonathoz vö. Tóth S. 1990, 158: 26. jegyzet. A némileg hasonló zalavári küszöbdíszek (v.ö. Tóth S. 1990, 150) azóta olyan helyi megfelelői kerültek elő, amelyek erős érvek a 9. századi keletkezés mellett. Ld. ehhez Szőke 1998, 285-286; Szőke B.: Mosaburg/Zalavár; Zalavár; I.4-6.

[35] Ezt jelzi a törpepillér-fejezet (vö. 31. jegyzet) és egy körfonat-töredék (vö. V.13), amelynek ábrázolása titeli kapcsolatú (v.ö. Tóth S. 1995, 229).

[36] A palmettafrízekhez és hullámindadíszekhez v.ö. 9, 18. jegyzet. A durván formált törpepillér-fejezettel két finomabb stílusú állítható szembe (v.ö. V.11).

[37] V.ö. 25, 32. jegyzet.

[38] Az utóbbi eshetőségnek tárgyi alapjai egyelőre nemigen látszanak, már csak azért sem, mert a durvább dombói stílus előzményei alig gyaníthatók (vö. 20. jegyzet). A színvonalkülönbségek önmagukban véve jelezhetnek a dombóitól különböző fajta kettősséget is - így feltehetően Bodrogmonostorszegen: Tóth S. 2000b, 437.

[39] Ld. pl. a Tóth S. 1990, 158: 38. jegyzetben idézett irodalmat. V.ö. még Tóth S. 1990, 40. és itt 32, 34. jegyzet (a kettős körfonatra nézve is). Nagy Sándor nyilván ilyen véleményekre volt tekintettel, amikor a crkvinai lelőhelyet igyekezett 9-10. századinak vélt leletei számára berendezni (vö. 21. jegyzet).

[40] Az adatokhoz v.ö. Tóth S. 1990, 158: 32. jegyzet; Pannonia regia, 62: 20. jegyzet. Az alapítást tárgyaló pápai oklevél (1198): Fejér II. 336-337. A bánmonostori fejezet méretben (nyaktaggal: 25 x 23,5 x 22,5 cm) közel áll a két típusban megfelelő, finomabb faragású dombóihoz (ld. sz., v.ö. 3. jegyzet), így még az a gyanú is felmerülhet, hogy egy helyről származnak. Ugyanakkor az egyetlen ma ismert teljes dombói törpepillér - a rakovaci szerb kolostor templomában - valamivel rövidebb a bánmonostorinál (80, ill. 85 cm), továbbá kisebb és durvábban formált fejezetű. A bizonytalanság tehát fennmarad (vö. Tóth S. 1995, 229-230; Tóth S. 2000b, 443-444 is).

[41] Stanojev 2000, 397, 400.

[42] V.ö. Stanojev 2000, 412: 14-15. sz. és 423: 37. sz., 413: 17. sz. és 426: 47. sz., 413: 18. sz. és 424: 38, 40. sz. Az árkádos darabok (Stanojev 2000, 396 és 44-45. sz.) rovátkás formuláik révén világosan kapcsolódnak a nagy állatalakos lemezrészhez (17. sz.; ld. itt V.13). A Stanojev cikkéből idézett első és utolsó formapárhoz v.ö. itt V.11, ill. 32. jegyzet is. A durva faragású törpepillér-fejezet oldalain megjelenő ujjpárok pilaszterfőkön és a rekonstrukció gerendarészletével összefüggő vállkövön láthatók viszont (v.ö. 9, 12, 25, 31. jegyzet).

[43] Nagy S. 1987, XL. tábla: 98. sz.

[44] V.ö. Tóth S. 1995, 229-230.

[45] Stanojev 2000, 387, 392, 397-399.

[46] V.ö. Stanojev 2000, 397. A gótikus építkezéshez sorolva: Nagy S. 1987, 16. Ld. ezzel szemben 11, 43. jegyzet. A lábazat Stanojev által javasolt elhelyezése (Stanojev 2000, 389, 391: 9. kép) a méretviszonyok miatt (v.ö. 15. jegyzet) kétségbe vonható. E darab mindenesetre a főhajó irányában is elképzelhető lenne. Ha ez utólagos erősítést jelentene, mint a stílus különösségét, mind a saroklevél jelenlétét kényelmesebben lehetne tudomásul venni (v.ö. 18, 20. jegyzet).

[47] V.ö. 2, 6. jegyzet; Nagy S. 1987, 17; Stanojev 2000, 400. Legalábbis egyes románkori részek későbbi fennmaradására utal az, hogy egy közöletlen vállkövön, amely a koraiaknak (Nagy S. 1987, 43-44. XXXVI-XXXVII. tábla: 89-91. sz.) megfelelő formátumú, 14. századi jellegű levéldísz tűnik fel. A késő gótikus bordatípus budai megfelelőjét ld. Várnai 1955, 364. 1. kép 25. sz., 367. 14. sz.