Művészettörténeti leírás

Kolozsmonostor

A régészeti kutatások [1] eredményeire támaszkodva tényként fogadhatjuk el, hogy a kolostor létéhez köthető temetkezések [2] a földvár Salamon király (1063-1074) érmeivel keltezett 10-11. századi lakószintjének a pusztulása után jelentek meg. A kolostor virágkora - a sírleleteket tekintve - III. Béla (1172-1196) uralkodásáig tartott. Ekkor előbb Adorján (1187-1202), utóbb Vilmos erdélyi püspökkel (1204-1221) kiéleződött jurisdictiós vitája rendjén, végül pedig a tatárjárás idején érhették komoly károsodások birtok- és épületállományát. A megcsappant vagyonú és püspöki birtokok gyűrűjébe zárt kolostor a következő században (1339 után) hiteleshelyként betöltött szerepe révén vált meghatározó intézményévé a középkori Erdélynek. A késő középkorban többnyire kommendába adott kolostorépítkezésekről szóló adatokkal is alátámasztható újabb felemelkedése a 15. század közepére keltezhető, de források szólnak a 15. század végi és 16. század eleji szépítéséről is. [3]

A 220 x 98 m-es ispáni(?) földvárat nyugatról egykor patakágy, észak felől a Szamos árterülete védte, kapuja a mai főúttal valószínűleg egyező középkori útról a vár délkeleti sarkában nyílt (1. kép). Az egykori kolostor épületeiből a vár hossztengelyével nagyjából egyezően elhelyezett, a nyolcszög öt oldalával záródó gótikus szentély és északi oldalához ragasztott sekrestye maradt fenn napjainkig. Ennek északi oldalán 1976-ban tárták fel egy nagyobb épületnek a szentéllyel nagyjából párhuzamosan futó három alapfalát, amelyeket egy belül hatkaréjos rotonda helyenként a lábazati párkányig fennmaradt, déli és nyugati részén az újkorban kitermelt alapozása vág át (2. kép). A rotondához később kútházra emlékeztető épületet ragasztottak. A földvár északnyugati sarkát hengeres torony [4] és a hozzá csatlakozó két, talán ugyancsak középkori eredetű falakra támaszkodó, de a korai újkorban [5] továbbalakított épületszárny védte. Az egyszerű, félhoronnyal záródó lábazatú, kváderekből falazott rotonda északi karéjának belsejét utóbb figurális díszű pillérlábazattal szűkítették (V.51). A kútház épületéből ugyancsak másodlagosan felhasznált fejezet ( V.52) került elő. A ma is álló szentély (3. kép - 4. kép) falait markáns, kőlapokkal borított lábazat fölött - a kváderes sarkokat kivéve - tört kőből rakták, támpillérek helyett csak vízvető párkányok emelik ki a záródás sarkait. A szentély kétosztatú ablakait az eredeti gótikus profilok kiegészítésével restaurálták volt 1896-ban, mérműveiknek azonban csak a keleti záródásban és a középső déli ablakban maradtak fenn a rekonstrukcióban hasznosítható töredékei. A délkeleti záródás főpárkánya alatt római síremlék másodlagosan, de kétségtelenül díszítőcéllal befalazott oroszlánszobra fekszik rézsűsen keskenyedő hasábszerű lábazatán. [6] A déli oldalon vízvetőpárkánykával védett kis napórát falaztak be, számjegyeit és az építtető apátra utaló antonius.a[nn] o[?].mxl szövegű feliratát gótikus minuszkulákkal vésték. A szentély csúcsíves diadalívének és a hajó kétoldalt kinyúló keleti záradékának maradványaira épült rá 1895-től az új hajó, amely pompás kváderekből álló, a helyszínen talált romokból kitermelt kőanyaga és a szentély ablakait utánzó keretei révén kapcsolódik a korábbi építkezésekhez. [7] Északi, az építkezésekkel egyidőben felmagasított falába erősen tagolt, félköríves nyílású gótikus ablakkeretet falaztak be, amely azonosnak tűnik a diadalív 1896 előtti elfalazásában talált középkori kerettel. Az új hajó főbejárata modern másolata a szentély zárófalából az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményébe mentett eredetinek. [8] A szentély (gipsz) zárókövekben [9] összefutó kétszer hornyolt új bordákból álló keresztboltozata a záródásban kissé nyújtott félkörös alaprajzú, oldalt hornyolt, felül pálcás keretelésű lábazatra lefutó féloszlopocskákra támaszkodik, amelyeknek eredeti, átégett, töredezett maradványai a fejezetgyűrűig maradtak meg, míg az egyenes boltszakaszokban stukkóból készült, a formátlanná égett eredetieket legfennebb körvonalaiban utánzó gyámokra. Középkori belső díszítéséhez tartozik egy egyenes záródású, vimpergás oromzatának csak durván lefaragott körvonalait őrző szerény tabernákulum [10] valamint egy összeégett kőkeretű, félköríves záródású ülőfülke. A sekrestyébe nyíló, teljesen ép felületű szemöldökgyámos ajtó a századfordulós restaurálás precíz termékének látszik.

A szentély lábazati párkánya folytatódik a sekrestye belsejében is, csak az ajtókeret vonalában törik meg. A sekrestye eredeti sima zárókőben összefutó kétszer hornyolt bordákból szerkesztett keresztboltozata szolgálhatott előképéül a szentélyboltozat restaurálásának. Középkori eredetű, kőből faragott, ma már formátlanná kopott lavaboja maradt fenn az északkeleti sarokban. A falkutatás során nem került elő elfalazott nyílásra utaló falszövet sem a sekrestye, sem pedig a szentélynek a sekrestye és az északi diadalívtám közötti falán.

Az egykori templom legrégebbi ábrázolása egy ismeretlen nevű 18. század eleji festőnek Báthory István fejedelmet a jezsuita kolostor alapítójaként ábrázoló portréján maradt fenn. Ezen szembetűnő az egész homlokzatot összefogó nyugati toronyépítménynek a képe, amelyet a 19. század elején rögzített hagyomány 1508-ból származtatott. [11] A torony és a hajó falait 1818-1821 között lebontották, anyagát a Királyi Lyceum építkezésén használták fel. A 19. század közepétől [12] fennmaradt ábrázolásokon már csak az elfalazott szentély látható, előtte délnyugatra valamilyen romos épület maradványai tűnnek fel. Egy 1867 előtt készült felmérésen [13] a mai hajó- illetve sekrestyefallal párhuzamosan futó, kerengőmellvédre emlékeztető alapozás/faltöredék látható. E felmérés szerzője - nézetünk szerint képzeletére hagyatkozva [14] - négy szakaszos hajóval és ugyancsak boltozott toronyaljjal egészítette ki a fennmaradt hosszanti falcsonkokat. Az 1895-96-os restaurálás pontos és szép rajzai az OMvH gyűjteményében maradtak fenn. [15]

Kovács András

---

[1] A kolozsmonostori ásatások 1970-ben kezdődtek és - megszakításokkal - a 90-es évekig folytak Petru Iambor és Ştefan Matei, a Kolozsvári Történeti Múzeum régészeinek az irányításával, befejezésükre és az eredmények teljes közlésére mindeddig nem került sor.

[2] A legrégebbi sírból származó éremlelet I. Endre (1046-1060) korából való.

[3] 1508-as évszám volt a hajófalban megőrzött 19. század elejéről származó felirat szerint a nyugati tornyon.

[4] A toronyépítést Mátyás király érméje, illetve Kolozsvár tiltakozása keltezi.

[5] 1556 után a kolostor épületei világi birtokosok kezébe kerültek, előbb Forgách Ferenc, utóbb, 1581-1588 között a jezsuita rend tulajdonában voltak; 17. századi birtokosai közül Kamuthi Farkast (†1626), Mikó Ferencet (†1635) és fiát, Józsefet (1636), a fejedelmi fiskust (1658-ig) és Ghillányi Gergelyné Apafi Annát (†1686) emelhetjük ki. 1660-ig birtokközpontként és lakóhelyként is használták az épületeket. Az innen származó faragványtöredékek (reneszánsz tagolású ablakkönyöklő, reneszánsz lépcsőkorlát bábja) így csak igen tág keretek között, a 16-17. századra keltezhetők. A templom épületét a 17. században már csak ritkán használták, de 1658-ig a sekrestyében őrizték a hiteleshelyi levéltárat.

[6] Vătăşianu 1958, 154. szerint románkori.

[7] 1895-ben, a mai hajó alapozásának ásásakor végzett kutatásokról szóló tudósítás szerint, megtalálták volt a nyugati homlokzat alapfalait és "egy még régebbi, román stylű templom … oszlopának kerek alapkövét" is. A szerző szerint ennek, és a "Gabányi mérnök" vezette építkezéseken fellelt egyéb feliratos és faragott kőemléknek is az EME Kőtárába kellett volna kerülnie. A főkapu darabjaitól eltekintve ma nem lehet ezeket azonosítani. V.ö. Erdélyi Múzeum 12-1895, 171.

[8] Ugyanannak a Bertha M. szignójú kőfaragónak a munkája, aki a keresztrózsa fölött elhelyezett Madonna szobrot készítette. Az utóbbit hibásan késő gótikus szoborként tárgyalta Vătăşianu 1958, 735-736.

[9] Eszterházy szerint sima zárókövek voltak az eredetiek is (Eszterházy 1868).

[10] A legutóbbi restaurálás során kibontott faragvány, minthogy kiegészíteni nem lehetett, ismét a vakolat alá került.

[11] Az 1818-as átalakítás során keletkezett feliratpár, ma a modern hajó nyugati homlokzatán.

[12] Theodor Glatz 1847 körül készült festménye a nagyszebeni Brukenthal Képtárban; Jakab 1870, XXV. t. ...

[13] Eszterházy János dolgozatának az illusztrációja, Böhm János városi mérnök rajza ( Eszterházy 1868).

[14] 1829-ben másodéves filozófus diákként tanított rajzot Kolozsváron - v.ö. Nagy M. 1977, 189 - így emlékképei sem lehettek a gyermekkorában lebontott épületről.

[15] Gyalus László építész rajzai 1894-ből. V.ö. Gerecze 1905, s.v. Kolozsvár 54-59. sz.