Művészettörténeti leírás

Pannonhalma

István király (1000-1038) uralkodásának második évében fejedelmi adománnyal halmozta el Szent Márton monostorát, amelynek alapításába még atyja, Géza fejedelem kezdett bele. Az átírt és betoldásokkal bővített formában fennmaradt oklevél a helyet, ahol az apátság létezik, Mons supra Pannoniam formában jelöli meg. A "hegyen", a Bakony északi lejtője és a Duna menti síkság közötti, lankás dombvidék magaslatán, a Pándzsa patak völgyének keleti oldalán ma is áll az első magyar apátság. Az oklevélben használt név eredetét a római provinciával azonos hangzású, Pannonia nevű településről veszi, amelyet a régészeti kutatás az apátság közvetlen közelében, a "hegy" lábánál lokalizált. [1]

Alapításának valószínű évét (996) követően épült, talán 1003-ban felszentelt [2] első templomának maradványai az 1990-es években ásatások során váltak ismertté, összefüggésük azonban nem teljesen tisztázódott. [3] A kutató ezért a magyar építészettörténet határkövének számító építményben elsősorban hipotéziseinek és bizonytalan sejtéseinek tárgyát kénytelen látni. Az kétségtelen, hogy az 1828-ban lebontott középkori nyugati építmény, félkörös záródású, kétszintes - mély kriptateret magába fogadó - nyugati kórust őrzött meg bizonyára még az első épületből (1. kép). Az apszis alaprajzi formáját és tömegét a 13. században is megtartották, a régi kriptát feltöltve egyszerűen hozzácsatolták a megújított templomhoz. Nem teljesen világos, hogy az apszisfaltól északra felfedezett íves alapozás fölött milyen felépítmény emelkedett. A korábban megfogalmazott kerek toronnyal, vagy toronypárral díszített ellenszentélyes homlokzat hipotézise ma is a legvalószerűbb lehetőségnek látszik. A homlokzat mögötti szakaszban mind az északi mind a déli oldalon a hajó kiszélesedésére, kereszthajószerű tér közbeiktatására utaló jelek voltak megfigyelhetők. [4] Amennyiben mellékhajóknak a 13. századnál korábbi oldalfalai is az első épülethez tartoztak, az északi oldalon eredetileg a szabadba (ma a sekrestyébe) nyíló, egyenes záródású kapu az 1000 körüli magyar művészet egyedülálló emléke. [5] A három hajós korai épület hosszmérete megközelíthette a 40 métert, amelyhez 14,5 méteres hajószélesség tartozott. A főhajó nyugaton bizonyosan, keleten feltehetőleg félkörös apszissal zárult. Az árkádíveket tartó pillérek az ablakok és a falpillérek ritmusából ítélve köztes támasszal váltakoztak. [6] Déli kapuját a 13. században épült Porta speciosa helyén sejthetjük (2. kép). [7] A templom nyugati elrendezésének alaprajzi mintáit azok a Fulda példáját követő, 10-11. századi birodalmi templomok (pl. Memleben, Helmarshausen, Würzburg, St. Stephan [8]) jelentik, amelyeket a római Szent Péter templomra emlékeztetve nyugati végükön is kereszthajóval láttak el, s főhajójukhoz lépcsőtornyokkal kiegészített kétszintes nyugati szentély tartozott. A típus Karoling-kori előfutásai közé sorolható a Meinwerk püspök által a 11. század második évtizedében kisebb méretben újjáépíttetett, paderborni Salvator-templom, amelynek nyugati kereszthajójához apszis és két kerek torony kapcsolódott. [9] Magyarországon még két templomot ismerünk, ahol az elrendezésnek legalább alapvonásai kirajzolódnak. Az egyik a 11. század 30-as éveiben alapított, de talán csak a század második felében felépített váci székesegyház, amelynek helyén nyugati kriptára utaló falmaradványokat tártak fel (3. kép), a másik a váci egyházmegye déli határán valamikor 1100 körül pannonhalmi vagy váci mintára keleti és nyugati szentéllyel felépült szermonostori templom. [10]  

Pannonhalma első újjáépítését II. Béla király 1137-es adománylevele dokumentálja. [11] Mivel a feltárt korai falmaradványokon sem bontás, sem hozzáépítés, sem szerkezeti átalakítás nyomait nem mutatkoztak, és 12. századra datálható épülettagozta sem került elő, feltételezhető, hogy az újjáépítés elsősorban a forrásban említett tűzvész miatt elpusztult tetőzet és a falak felső részének javítására irányult, és az épület alaprajzi formája ebben az időben lényegében nem változott. Bizonyosan az 1137-ben újraszentelt épület berendezéséből maradt ránk egy állatalakos, indadíszes medence töredéke ( V.17), és feltehetőleg ebből a periódusból való egy durván kidolgozott, ruhátlan szobortorzó is. [12] Nem tudni, hogy az újjáépítést követő, vagy még az azt megelőző időből származnak-e azok a sírfeliratnak látszó, latin és görög nyelvű, festett, illetve a vakolatba karcolt szövegtöredékek, amelyek az északi kapu közelében, a 13. században részben támpillérrel elfedett, külső falszakaszon bukkantak   elő az 1990-es évek közepén. [13]

A monostor harmadik, meghatározó mértékű újjáépítése mind az írott források, mind a fennálló épület és annak töredékei alapján Uros apát (1207-1242) monostorkormányzatának idejére, az 1210-es és 1220-as évekre keltezhető. Az építkezés kiváltó oka ismét tűzvész. [14] A munka a templom oldalhajó-falainak és nyugati építményének megőrzésével elsősorban a belső tér közlekedési rendszerének megújítását és új boltozati struktúra felépítését célozta. Három főperiódus és egy átmeneti munkafázis különíthető el a viszonylag rövid építéstörténetben. Legkorábbiaknak az egyenes záródású keleti kripta, a fölötte emelkedő szentély és a hozzá csatlakozó déli oldalhajószakasz falai és ez utóbbi boltozatai látszanak. A kezdeti tervet tágas, áttekinthető térszerkezet, korai gótikus bordaprofilok, stilizált, karéjos levélformákból és bimbós levelekből komponált tömött fejezetdekoráció, igényes épületszobrászati megoldások és az oszlopos bélletű ablakcsoportok jellemzik. A szentély és az előtte lévő szakasz szokatlanul alacsonyan induló boltozása talán összefüggésben áll a szentély tervezett, de meg nem valósított, emeletes konstrukciójával. amelyre a keleti homlokzat felső zónájának befejezetlen ablakcsoportja is utal (4. kép). A keleti épületrészre jellemző ornamentális stílus párhuzamait az 1200 körüli építészetből ismerjük. [15] A kripta egyik fejezetén és konzolján megjelenő, legyezőszerűen szétterülő, bordázott levél Bambergben a székesegyház korai részein és Magyarországon is kimutatható későromán formakinccsel tart kapcsolatot (5. kép - 6. kép). [16]

A műhelyváltásra utaló nyomok a szentély és a hajó csatlakozása körül sűrűsödnek. Az alacsonyra tervezett boltozat építése félbeszakadt, a fejlemezprofilok, az árkádívek és a hevederek tagolása egyszerűsödött. A munkák elsősorban az északi oldalhajóban a nyugati szentélyig végigvezetve folytatódtak. A fejezetek díszítésében a korábbinál konzervatívabb, későromán jellegű, elsősorban a frankföldi építészet ismeretére mutató stílusirányzat érvényesült (7. kép). Közeli kapcsolat mutatható ki például az északi oldalhajó nyúlánk falpillérfői és az ebrachi ciszterci templom Szent Mihály kápolnájának díszítése között. Az építőcsoport egyik tagjának keze alól került ki a nyugati kripta bejáratát kettéosztó szerkezetből való, hurkolt díszítésű oszloptörzs is (V.62). [17] A szalaggal összekötözött hengeres formák bambergi és wimpfeni [18] párhuzamainál jelentősebbek a würzburgi székesegyház előcsarnokának 1230 körül készült, híres "Iachim"-oszlopával, és különösen az amorbachi bencés apátsági templom 13. század eleji kerengőoszlopaival mutatkozó összefüggések (8. kép - 9. kép - 10. kép). Az utóbbiak között van a pannonhalmi oszlop jelenleg ismert legközelebbi rokona. Ugyanannak a megoldásnak alig eltérő változatairól van itt szó. [19]

A 13. századi templom kőfaragványos berendezéséből őrizték meg azt a vörösmárványból faragott, vízköpős medencét (V.63), amely egy 1859-es feljegyzés szerint szintén a nyugati kripta bontásából származik. [20] A vízköpő-fejek tömbszerű figura-alakítását nehéz volna a második műhely stílusához kapcsolni. A templom más részeire ebben a formában nem jellemző, sommás ábrázolási mód a kemény kőanyag sajátosságaival is összefügghet, de kisebb berendezési egységek kifaragott állapotban való helyszínre szállításával is számolhatunk. 

A déli oldalszentélyénél és valószínűleg kapubéllet számára faragott, később a hajó pillérfőibe beillesztet fejezeteken rövid időre olyan kőfaragók kaptak szerepet, akinek keze nyomán Pannonhalmán először jelent meg a klasszikus gótika elegáns ornamentális stílusa, amely az 1220-as években Közép-Európában már nem áll példa nélkül (11. kép - 12. kép - 13. kép). [21] A déli árkádsor, a főhajó és a déli oldalhajó boltozati, a déli és az északi kapu tervmódosítás és újabb műhelyre megjelenését igazolják a munka befejező szakaszában. A főhajófal féloszlopos faltagolásának építését nem folytatták, ehelyett eltérő erősségű, kötegelt támaszokat építettek hatsüveges boltozatok számára. Az északi oldalhajó felett emeleti teret alakítottak ki mintát adva ezzel Deáki templomának emeletes újjáépítéséhez, vagy talán éppen fordítva a mintát attól kölcsönözve, amennyiben Deáki kétszintes konstrukciója jóval korábbi fejlemény.  Szabadba nyíló ablakokat a hajóban ezért csak a déli gádorfalon tudtak nyitni. A 18. század elején átalakított nyílások eredeti formájára egy nyolcszög keresztmetszetű ablakosztó utal. Eszerint a falnál vékonyabb mérműszerű betéttel két vagy három részre osztott, talán körablakkal is kiegészített, korai gótikus nyílásformát alakítottak ki (14. kép). A szabadon álló ablakosztó töredékei a pannonhalmi kőtárban találhatók. Az 1200 és 1210 között épült soissons-i és az 1215 körül kivitelezett chartres-i gádorablakok típusát idézik, amelyet Viollet le Duc nyomán a Reimsben megjelenő "igazi mérmű" közvetlen előzményének szokás tekinteni. A műhely tevékenységének, de az egész pannonhalmi építéstörténetnek is csúcspontja a kerengőt a templommal összekötő, Porta speciosának nevezett kapu, amelynek jó állapotban lévő, levéldíszes árkádívei az 1220-as években Pannonhalmán tevékenykedő kőfaragók némelyikének észak-francia tanultságát igazolják.

A munkák előrehaladását 1222-től sokasodó királyi és magán adománylevelek jelzik, egy 1223-as királyi oklevél esetében az adományozás céljaként az építkezés támogatását (propter edificationem) is megjelölve. [22] A templom átépítésének befejezését minden valószínűség szerint egy keltezés nélküli, ám Levárdy Ferenc által meggyőzően 1224-re datált felszentelési oklevél dokumentálja, amely szerint az ünnepélyes dedikáció a pápai legátus és a királyi udvar jelenlétében zajlott. [23] Nem világos a kerengő és a templom építéstörténetének viszonya. Elképzelhető, hogy templom felszentelése után még évekig folytatódott a munka monostorszárnyak, a kerengő és az apátságot övező falak építésén. Ikeroszlopokkal tagolt nyíláscsoportok váltakoztak pillérszerűen meghagyott falszakaszokkal, az ívek fölöttük félkör alakúak. A töredékek között falfülkékhez tartozó ívzáradék-darabok is vannak, amelyek a kerengőt, vagy a belőle nyíló káptalantermet díszíthették. A déli kerengőszakasz falában szerencsésen fennmaradt egy vörösmárvány oszloptörzsekkel bélelt díszes kapu, amelynek a templom ornamentális rétegeitől elkülönülő stílusa is amellett szól, hogy a kolostor építésére nem a templommal párhuzamosan került sor. Pannonhalma megújított falai 1242-ben sikerrel álltak ellen a tatárok támadásának, és csak 250 évvel később adták át helyüket annak a késő gótikus monostorépületnek, amelynek falait és a kerengő boltozatait is nagyobb részben a 18-19. századi átépítések máig megtartották. [24]  

Takács Imre

---

[1] Récsey 1897; Klemm 1935, 212-217.

[2] A felszentelés 1003-ra való datálása a Hildesheimi évkönyvek Pannonhalmára érthető bejegyzésén alapszik. MGH SS III. 92.

[3] A feltárt falmaradványokról összefoglalóan: László 1996a, 143-169; rajzokkal: László 1996b, 8.

[4] A kerengőben feltárt széles alaptömbről és a fölötte, az első emelet magasságában is felismerhető falkiválás nyomairól ld. ásatási alaprajz: László 1996a, 145; továbbá Takács 1996a, 177, 5. kép. Említést érdemel, hogy az északi oldalhajófal azon szakasza, amely a feltételezett kereszthajó szélességét jelenleg lezárja Robert Onderka 1859-ben készült, színezett alaprajzán a fal többi részétől eltérő színjelölést kapott. Mons Sacer II. 223.

[5] Az északi kapu, a feltételezett torony és a korai apátsági templom nyugati apszisának összefüggéséről: Takács 1996a, 176-185; Takács 2000b, 617-620; Marosi 2000c, 613.

[6] Az oldalfalakon megfigyelhető falpillérek és ablakok ritmusa mindenesetre valamilyen támváltásos megoldásra mutat.

[7] A Porta speciosa 13. században elhelyezett bélletívei fölött a fal építéstechnikai jellege és anyaga azonos a korai oldalfalakéval, ami leginkább úgy érthető, hogy a fölötte lévő falazatot meg sem bontva, a korábbi kapu nyílásába foglalták bele az új bélletszerkezetet.

[8] Vorromanische Kirchenbauten I. 203, 384. Helmarshausennel kapcsolatban ld. Tóth Sándor tanulmányát e kötet lapjain. A pannonhalmi nyugati rész alaprajzi elrendezésének párhuzamaként a merseburgi székesegyház keleti szentélyét is megemlíti: Szakács 1997, 152.

[9] Hans Thümler: Die Karolingische Baukunst in Westfalen. in: Karolingische und Ottonische Kunst. Wiesbaden, 1957, 86-87.

[10] Ld. Szermonostor.

[11] Eredetije a Pannonhalmi Bencés Főapátság Levéltárában: Capsa 9; PRT I. 596; Mons Sacer I. Kat   II.1.

[12] Mons Sacer I. Kat. II.8. A medencetöredék 12. század közepéhez közelítő készítési idejével számol a somogyvári, és az óbudai töredékek datálásához hasonlóan Tóth Sándor In: Pannonia regia, I.53, 54, 56-58. sz.; Uő: Mons Sacer I. Kat  II.7.

[13] A feliratok 1996. február 16-án váltak láthatóvá a sekrestye felől. A capitalis betűket tartalmazó, nyolcsoros, latin nyelvű felirat kis mélységű, félköríves záródású, a mai padlószinttől 78 cm magasságra kezdődő fülkében került napvilágra. A fülke nagyobb része a 13. századi támpillér mögé esik. A karcolt vonalak közé festett feliratsorok nehezen azonosítható, első betűi:

EFINEM [...
C[.]RNET [...
ECCE SVM ...]
[?]
QI[...
RE...]
[?]
PO[...

Az első sor fölött, a fülke záradékrészében bekarcolt keresztek között kétsornyi, ugyancsak bekarcolt, görög betűs(?) felirat első szavai tűntek elő.

[14] A tűzvészre, mint az újjáépítést kiváltó katasztrófára II. András 1225-ös oklevele és Uros apát 1226-os végrendeletének kezdőmondata utal. PRT I. 681. Az építési források áttekintését ld.: Takács 1996a, 174-176.

[15] A bimbós sáslevél párhuzamai igen gyakoriak, így pl. az 1204 előtt felszentelt zirci ciszterci apátsági templom pillérfőjén; a karéjos levélköpeny pannonhalminál is elvontabb formában a pilisi apátság kerengőjéből és a kalocsai székesegyházból való töredékékeken látható.

[16] Bamberg, keleti apszis és a Gnadenpforte fejezetzónája; Winterfeld 1979, Abb. 114, 464-466. Gyulafehérvárott, a fejedelmi kapun és a keletről hozzá legközelebb álló mellékhajóbeli falpillér fejezetén. Ezek Pannonhalmi kapcsolatáról Tóth S. 1983, 404.

[17] Az 1835-ben elbontott nyugati szentély töredékeként fennmaradt oszloptörzshöz tartozó lábazat 1994-ben került elő a szentély nyílásának közepén; László 1996a, 158-159. 31. kép. A törzstöredék legutóbbi közlése: Mons Sacer I. 281.

[18] Arens 1967, 141.

[19] Amorbach töredékeinek és a pannonhalmi oszloptörzs összefüggésére Papp Szilárd hívta fel figyelmet, köszönet érte. A lebontott amorbachi kerengő szétszóródott töredékeit közli: Abtei Amorbach 1984, 89-104. A pannonhalmi hurkolt oszlophoz legközelebb álló fragmentumon a törzset alkotó hengertagok egymást érintő hurkait bordázott szalag csomózza össze. A különbség a kettő között abban áll, hogy míg Pannonhalmán a szalagok lapos idomúak és ovális gyűrűket alkotnak, addig az amorbachi oszlopon az összekötő formák maguk is domborúak és megcsavarodva, nyolcas alakban kapcsolják össze a törzs visszahajló hurkait. Az amorbachi oszloptöredék fényképét ld. uo. Abb. 12n.; Amorbach középkori részeinek leírását és építéstörténeti értékelésüket ld. Gorenflo, R. M.: Die mittelalterliche Baugeschichte der ehemaligen Abteikirche Amorbach. Frankfurt am Main, 1983.

[20] R. Onderka rajzának felirata szerint. Mivel a kifolyónyílások ekkor a feljegyzés szerint már ólommal voltak beöntve, a medence a nyugati szentélyben másodlagos felállításban is lehetett. A szövegben olvasható Westchor kifejezés egyébként a nyugati apszis emeleti terét jelezheti, minthogy a nyugati apszis alsó terét Onderka másutt Krypta néven jelöli meg. Budapest, OMvH Tervtár, 496. V.ö. Mons Sacer II. Kat. IX.32r.

[21] Az ide tartozó, izolálható faragványok a déli oldalszentély diadalívén, és hajóban (D4, C6) tűnnek fel. Az utóbbiak esetében az építkezés utolsó fázisában végrehajtott, utólagos elhelyezésről lehet szó. Takács 1996a, 199. 47. kép; 229. 87. kép.

[22] Az építési források áttekintését ld. Takács 1996a, 174-176.

[23] Levárdy II. 124; Mons Sacer I. Kat. II.3.

[24] Pannonhalma késő gótikus kiépítéséről ld. Papp Szilárd tanulmányát e kötet lapjain.