Pannonhalmi Bencés Főapátság

Művészettörténeti leírás

Somogyvár

A templom és a kolostor épületei

A Szent László által alapított kolostor a Somogyvár melletti Kupavár-hegy fennsíkján elterülő korai földvárnak - a későbbiekben feltehetően a vármegye központját képező ispánsági vár - a közepén létesült. A Szentháromság, Szent Péter és Pál, valamint Szent Egyed tiszteletére felszentelt kolostor a languedoc-i Saint-Gilles apátság filiája volt, melynek apátja, Odilo maga is megjelent az alapításra összegyűlt feltűnően előkelő társaságban. Az alapítás egy 12. századi átiratban fennmaradt, 1091-re keltezett s az alapítás tényét és annak jogi vonatkozásait feljegyző oklevélből ismert, melynek fogalmazója feltehetően a franciák közül került ki. [1] A somogyvári apátság konventjét hosszú ideig kizárólag e náció tagjai alkották. [2]

A kolostorépítés kezdetének a megítélése - 1091 előtt vagy után - nem egyértelmű. [3] Az alapításról tudósító oklevélben a kolostorral kapcsolatban több ízben említett atrium szónak az egykorú nyugat-európai használatban számos jelentése volt, s mivel francia és német területen ebben az időben nem ritkán a temető megjelölésére is szolgált, a templom építéskezdetét tekintve aligha nyújt számunkra biztos támpontot. [4] A feltárt maradványok között előcsarnokhoz foghatót amúgy sem lehetett azonosítani (1. kép). Az ásatások során előkerült, legkorábbra datálható palmettás töredék alapján úgy tűnik, hogy 1100 körül vagy a 12. század első évtizedében a templom építése az alapozás fázisán már mindenképpen túl volt. [5] A középkori Magyarország bencés templomai közt egyedülálló méretekkel (53,9 x 23,2 m-es belméret) rendelkező háromhajós, bizonyosan bazilikális rendszerű templom keleten három félköríves apszissal záródott, nyugati homlokzatát a mellékhajók végén két torony díszítette (2. kép). A templom néhol három méter magasságban is fennmaradt körítőfalainak bazaltkövekből készült alapozása nem teljesen egységes, s bizonyos váltások a felmenő falak szövetében illetve tagolásának formáinál is megfigyelhetők. A falszövet váltása a főapszis déli szakaszán érzékelhető a legjobban (3. kép). Az ettől északra eső falakat téglából építették, egészen az északi torony keleti sarkáig, a délre lévőket, beleértve a toronypárt is, váltakozva, tégla- és lapos kvádersorokból alakították ki. [6] A keleti részen, ennek nagyjából megfelelve, az apszisok falait kívül tagoló lizénák az északi- és a főszentélynél lábazat nélkül, közvetlenül az alapozáson állnak, míg a déli apszisnál lábazattal vannak ellátva, amely élszedett profilú lábazati párkányon helyezkedik el. [7] Hasonló eltérés a főszentély diadalívpilléreinél is jelentkezik. A váltás nem feltétlenül járt az építkezés hosszabb szüneteltetésével, amire a végül is egységes terv alapján megvalósult, s eltéréseket csak részleteiben felmutató épület utal. A különböző részek relatív kronológiája nem mindenhol egyértelmű, a déli fal alapozása felett, hosszabb szakaszon megjelenő, téglából falazott rész azonban arra utal, hogy időben a vegyes falazat lehet a későbbi.

A templom körítőfalaival együtt épült déli és nyugati kapuja, melyek alsó része in situ maradt fenn. Az oszlopok nélküli, egyszerű lépcsőzetes béllettel kialakított kapuk vállvonalánál valószínűleg ornamentális díszítéssel ellátott fejezet-szerű frízsor húzódott, felettük az archivolt a kapuk szárköveinek tagolását ismételte. [8] A templomnak északon, a kerengő felé is volt kapuja, ennek azonban csak a helyét lehetett meghatározni. [9]

A templomot hat pár, az északi és a déli fal lizénáival egyező állású, szabadon álló pillér osztotta szélesebb főhajóra és keskenyebb mellékhajókra. [10] A pillérek, ahogy alapozásaik is, kereszt alaprajzúak voltak, eltekintve a keletről számított második pillérpártól. Ennél a négyzetes formából csak nyugat felé ugrott ki egy-egy lizéna. A keletről számított első pillérpár észak-déli irányba megnyújtott arányaival némileg szintén eltért a többitől. A pillérekhez fejlemezektől eltekintve valószínűleg nem tartozott lábazat és fejezet. [11] A gádorfalak kialakítására nézve a pillérek formái nem adnak egyértelmű információkat. Amennyiben kereszt alakú alaprajzuknak az észak-déli tengelybe eső szárai jelentkeztek lizénaként, ezek a főhajók falait tagolták, mint ahogy az a körítőfalaknál is látható. Ha a pillérekhez tartozó lizénák a másik két irányba jelentek meg - s talán ez a valószínűbb -, a pilléreket összekötő árkádok tagolását gazdagították, amit az ákosi templom megfelelő része alapján képzelhetünk el. [12] A keletről számított első pillérpár eltérő arányai arra utalhatnak, hogy a templom keleti végződését egy az apszis előtt húzódó keresztirányú árkáddal hangsúlyosabbá szándékoztak tenni, s feltehetően ezzel függhetett össze az ettől nyugatra eső pillérpár keleti oldalának tagolatlansága is. A körítőfalak és a szabadon álló pillérek lizénáinak méretei között felfedezhető anomáliák az eredeti építési koncepció részleges újragondolására utalhatnak.

A templom első járószintje a 16. század elején mészkőlapokból kialakított padló szintjével nagyjából megegyezett. [13] A főapszisnak, s talán a tőle nyugatra eső boltszakasznak is feltehetően már az első periódusban emelt volt a padlószintje, ahogy a mellékapszisoké valószínűleg egy lépcsőfokkal emelkedett a hajók szintje fölé. [14] A nyugati tornyok a hajók felé nem voltak nyitottak, belsejükbe a közöttük lévő, a főhajóval azonos szélességű térrészből vezettek ajtók. [15] A hajók eredeti lefedésének módját csak valószínűsíteni lehet, a főhajóban, s minden bizonnyal a mellékhajókban is síkfödém vagy nyitott fedélszék volt. A templomépítés befejezésének időpontjára nem rendelkezünk biztos támpontokkal.

A keletről számított ötödik pillérpár között, a templom kelet-nyugati tengelyében, s a tengely tájolásának megfelelően kövekből falazott, kb. 135 cm mély és 45 x 160 cm belső alapterületű sírgödröt tártak fel (4. kép). A sír keleti oldalát a járószint alatt szintén kőből emelt, a sírnál jóval szélesebb és mélyebb, észak-déli irányú homloksík adja, melynek közepén keskeny, hosszúkás nyíláson keresztül lehetett bepillantani a sír belsejébe. [16] A nyíláshoz az előtte kialakított, mélyített szintre feltehetően lépcsőkön lehetett lejutni. A sír méretei miatt aligha lehetett valamely személy nyughelye, sokkal inkább ereklye vagy ereklyék őrzésére szolgálhatott, aminek a keleti oldalán található kialakítás sem mond ellent. Központi elhelyezése és figyelemreméltó kialakítása megengedi, hogy az 1192-ben szentté avatott alapító király személyével hozzuk kapcsolatba. [17]

A somogyvári kolostor templomához a 12. századból számos ornamentális és figurális faragvány köthető, melyek jelentős része valószínűleg a templom belsejében álló szerkezethez tartozott, s így a templom építésére vonatkozóan nem feltétlenül szolgálnak információval. A század közepére keltezhető legalább két, figurális jelenettel díszített kőlap, melyeket szentélykorlát töredékeiként lehet értelmezni. A témáját tekintve máig nem világos, korábban Szent István megkövezésének illetve Szent Egyed miséjének ábrázolásával kapcsolatba hozott darabnak a hátoldalát egyidejűleg szembeforduló állatalakokkal díszítették (V.19). [18] Biztosan ebből az időszakból származik még néhány madaras-indafonatos dísszel ellátott kőlap töredéke is ( V.22). [19] A 12. század utolsó harmadát nagyobb lélegzetű figurális, s hozzá köthető indás, palmettás ( V.32-34) és rozettás díszű faragványokból álló csoport képviseli, melynek stílusa leginkább a pécsi székesegyház népoltárának és altemplomi lejáratainak szobrászatához köthető. A többek közt Krisztust, Szent Pétert, s arkangyalt (V.32) ábrázoló faragványok egykori helye vitatott, korábban kapu illetve a templom homlokzatait díszítő frízek elemeiként képzelték el őket. [20] Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy a templom belsejében, esetleg a szerzetesi kórust kijelölő falban kerültek felhasználásra. [21] 1200 körülről újabb, késő román díszítésű faragványcsoport ismert, minden bizonnyal a templomhoz köthetően. Az íves és egyenes szakaszokból álló darabok felületét hullámvonalba foglalt tojásdísz és szögfejdísz borítja, s egy részük bizonyára oszlopbélletes kapuhoz tartozott (5. kép). A kapu azonosítására kevés ugyan a támpontunk, a templomot a kolostorral összekötő, általában díszesen kialakított portál jöhetne leginkább számításba. [22]

A templomhoz északról csatlakozó quadrumról az ásatásokból származó információink meglehetősen hiányosak. A középen négyzetes udvart, körötte kerengőt, s a templom felé eső oldaltól eltekintve épületszárnyakat magába foglaló szabályos együttesben feltűnő a keleti szárny szokatlan elrendezése. [23] A templom északi falának legkeletibb szakaszához utólag négyzet alaprajzú sekrestyét építettek, a keleti szárny azonban nem ennek folytatásában található, hanem ettől nyugatabbra. [24] A jelenség valószínűleg azzal hozható kapcsolatba, hogy a keleti szárny helyén már a kolostor alapítása előtt lehetett valamiféle építmény, ami a quadrumnak a szokásostól eltérően a templomtól északra történt felépítését is magyarázhatja. E korai fázisra a szárnyból kelet felé kiugró kisméretű kápolna első periódusa, s a hozzá nyugatról egykor csatlakozó, csak nyomaiban megfogható építmény, továbbá a káptalanteremben talált I. András kori (1046-1060) pénz utal. [25] Bár a keleti szárny, s benne a falpillérekkel tagolt, középpillérekkel két hajóra osztott, valószínűleg boltozott káptalanterem építésének ideje bizonytalan, feltehetően a quadrum legkorábban megépített része volt. Jóval biztosabban datálható ennél a kolostor kerengője, s valószínűleg ezzel együtt északi szárnya is. Az udvar felé néző, egyes és kettes illetve a sarkokon ötös oszlopokkal kialakított árkádsor kora gótikus stílusa pilisi, pannonhalmi és pécsváradi hasonló emlékekkel együtt francia előképekkel hozható kapcsolatba, s a 13. század második-harmadik évtizedére keltezhető (rekonstrukciójára s irodalmára lásd alább Koppány Tibor tanulmányát). Az árkádsor figurális díszeit készítő mesterektől egy talán timpanont díszítő Madonna-, s angyalszobrot is ismerünk. [26]

A somogyvári kolostor épületeinek 14-15. századi állapotáról alig van adatunk. A templom berendezésének gazdagításáról utólagos oltáralapozások, s egy Zsigmond korára datálható baldachin két saroktöredéke utal (V.73). Újabb nagyszabású építkezésre a 16. század második és harmadik évtizedében került sor, azután, hogy a Tolnai-féle reform 1508-as vizitációja a kolostort és templomát romos állapotban találta. [27] A templomban a hajókat elválasztó pilléreket, s velük együtt a gádorfalakat is lebontották, s új, négyzet alaprajzú támaszokból álló árkádsort építettek a régi alapozásain. Egy fázissal később, de feltehetően még ezzel az építkezéssel összefüggésben a templom terét egy észak-déli irányú fallal kettéosztották. A templom egy részét valószínűleg konzolokkal alátámasztott, félnyolcszögű falpillérekről induló csillag- vagy hálóboltozattal fedték le, melynek formái a siklósi várkápolna boltozatával mutatnak szorosabb összefüggést, s távolabb, feltehetően Budán keresztül, Prága építészetével állnak kapcsolatban. A kolostort az építkezés során szintén nagymértékben alakították át, kerengőjét leszűkítették s ezzel együtt északi és nyugati épületszárnyait is bizonyosan újjáépítették. [28] Az apátságot, mielőtt a török 1556-ban elfoglalta, végvárrá építették ki.

Papp Szilárd

A 13. századi kerengő

A kolostor 19. századi ásatásaiból származó és korábban a Széchenyi kastélyban őrzött kőfaragványok között ismertek voltak olyanok, amelyek eredeti helyzetükre utaló nyomok és stiláris jegyeik alapján korai gótikus kerengő létezésére utaltak. A kőfaragványokat a 20. század második felében már a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum őrizte.

A kerengő elvi rekonstruálására az első kísérletet Levárdy Ferenc tette 1969-ben (Levárdy 1969), megállapítva, hogy az ismert történeti adatok értelmezése nyomán a kolostornak már a második építési periódusához tartozhatott, és a 13. század első évtizedeiben készült. Azt is megállapította, hogy a kerengő a 12. század végétől Magyarországon elterjedő francia korai gótika hatását mutatja. Rajzban is közölt feltételezését észak-itáliai analógiákra hivatkozva közölte. A rekonstrukció a Gerecze Péter 1895. évi ásatásából származó kőfaragványokra épült. Alapja két darab ötoszlopos lábazat, valamint az a négyzetes hasáb formájú vállkő, amelynek két, egymással szomszédos oldalán négykaréjos mélyedésben Krisztusfej, illetve lefelé mutató Istenkéz helyezkedik el, a másik két oldaláról pedig kettős pálcatagos ívezet indul (6-7. kép). A belőlük összeállítható vállköves oszlopköteg fejezeteit letört bimbójú, leveles kehelyfejezettel, valamint egy figurális elemekkel bővített kettős oszlopfővel egészítette ki.

Három évvel később Marosi Ernő további somogyvári kőfaragványok ismertetésével és elemzésével újabb rekonstrukciót készített (Marosi 1972). Ezek a kőfaragványok részben a niklai Berzsenyi Dániel Emlékmúzeum kiállításának voltak a tartozékai, részben a kaposvári múzeum eresze alatt, a szabadban sorakoztak. Marosi példák sorával bizonyította, hogy az ugyancsak somogyvári eredetű Madonna-szobor torzójával együtt a kerengő kőfaragványai észak-francia, Champagne-burgundiai stílushatásokat mutatnak. Azok alapján, valamint esztergomi és vele összefüggő kalocsai analógiák felsorakoztatásával a somogyvári korai gótikus szobrászati emlékeket a 13. század második évtizedére helyezte. Megállapítása szerint "a Levárdy által feldolgozottnál nagyobb számú töredék alapján az eddiginél pontosabb képet alkothatunk Somogyvár korai gótikus kerengőjéről. Az általa rekonstruált képnél könnyedebb, plasztikusabban tagolt, változatos figurális díszítésű épületet képzelhetünk el." Marosi Ernő a szintén a 19. század végi ásatásból ismert ötös oszlopfő töredékét és azon kívül egy kettős lábazatot is bevont rekonstrukciós javaslatába. A domborműves vállkő indításai alapján ugyanakkor javaslatot tett a kerengő sarkán álló ötös oszlopköteg és az azt követő kettős oszlopállásokat áthidaló, kettős pálcatagos hevederívek megoldására is, s ezzel megadta a kerengő homlokzati rendszerét.

A kolostor területén 1972-ben megkezdett régészeti feltárás során további olyan kőfaragványok kerültek elő, amelyek a 13. század elején készített kerengőhöz kapcsolhatók. Az ásatás tisztázta a kerengő kiterjedését és méreteit, megmaradt alapfalait (1. kép). A feltárt falakból kirajzolódó kerengőfolyosó a templom északi oldalára épült, három szárnyból álló kolostor belső udvarát szegélyezte. A változó szélességű, 2,8-3,6 m széles folyosó az udvart négy oldalról vette körül. Átlagosan 80 cm vastagságú mellvédfalán emelkedett a kerengő megmaradt és faragott kő részletei alapján rekonstruálható oszlopos-árkádos külső fala. A majdnem két évtizedig tartó ásatás és annak eredményei sajnálatos módon nem kerültek nyilvánosságra. Az ásató régész két rövid közleménye (Bakay,1973 és 1975) és két önálló, régészeti témájú kötete (Bakay 1978 és 1989), a kaposvári múzeum balatonszárszói kőraktárába került újabb faragványok, valamint a Magyar Nemzeti Galériában őrzött további somogyvári töredékek megismerése vezetett annak a helyszínen látható rekonstrukciónak a megépítésére, amely Levárdy Ferenc újabb terve alapján készült (Levárdy 1992).

A megépült rekonstrukció a feltárt kerengőfal északkeleti sarkán, fémvázas üvegtetővel fedve áll (8. kép). Kőfalvi Imre műemléki kőszobrász restaurátor közreműködésével, eredeti kőfaragvány-töredékek beépítésével készült, amelyeknek hiányait műkő kiegészítéssel pótolták, illetve egyes részeit műkőből készült másolatokkal helyettesítettek. A kerengőnek az ásatás nyomán váltakozó magassággal előkerült mellvédfalát egységes szintre falazták fel és azt egy tizenöt centiméter vastag és élszedett saroktöredék alapján készült műkő fedkővel takarták le. Arra állították a kiegészített eredeti, illetve azok nyomán műkőből gyártott oszloptalapzatokat, majd ezekre építették fel a teljes rekonstrukciót. A sarokra helyezett ötös oszlopköteg mellé mind a két irányban kettős oszlopkötegek kerültek, a keleti oldalra egy, az északira kettő. Az északi oldalon újabb ötös oszlopállás következik. Az oszlopkötegek fejlemezeire felépítették a már a Marosi Ernő által közölt rekonstrukcióban szereplő, kettős pálcatagos hevederíveket. A rekonstrukció két végére egy-egy egyes oszlop került.

A felállított két ötös oszlopállás közül a sarkon levő fölé helyezték az ívindításokat is tartalmazó, domborműves, hasáb formájú vállkő két rétegét. Az északi oldal hasonló ötös oszlopkötege fölött ugyanannak sima felületű, műkő másolata látható. Az eredeti, kétrétegű vállkő külső és belső sarkán levő tagozatok arra vallanak, hogy onnét a kerengő kialakításának további részei indultak, amelyre a felépített rekonstrukció már nem utal (7. kép). Marosi Ernő rekonstrukciós véleménye szerint "a figurálisan díszített oldalak közötti sarkon fülkéktől körülvett kis oszlop csonkja látható. Ez arra utal, hogy a kerengő boltozata csak egy e darab feletti, magasabb szinten indult." Az említett kis sarokoszlop-csonkhoz előkerült annak bimbós levelű oszlopfője is, ahogyan az a helyszínen látható. Miután az ásatás során semmi olyan részlet nem került elő, amely a kerengőfolyosó boltozatára utalna, feltételezhetően az nem volt boltozott. A kétrétegű vállkőnek viszont a külső sarkán is látható, hogy felette nagyobb falvastagsággal indult valamilyen további rész, amely itt semmiképpen sem lehetett boltozat, sokkal inkább olyan nagyobb ív, amely a két ötös oszlopállás közötti kisebb hevederíveket foglalta egységbe. Erre vall az ötös oszlopköteg feletti és idézett, domborműves vállkővel azonos méretű, ám simára faradott oldalú kőréteg, amelynek két oldaláról a kettős pálcatagos hevederívek indulnak. A helyszínen felépített rekonstrukció magassági arányai már tükrözik Marosi Ernőnek azt a véleményét, amely szerint a kerengő könnyedebb és plasztikusabban tagolt lehetett, mint Levárdy Ferenc első rekonstrukciós kísérlete.

A Dunántúl középkori művészetét 1994-ben a Magyar Nemzeti Galériában bemutató kiállításon szerepelt egy olyan pécsváradi kettős oszlopfő töredéke, valamint több kisebb töredék, amelyek a Somogyvárról ismertekkel rokoníthatók. A kiállítás katalógusában ezzel kapcsolatban Takács Imre megjegyzi, hogy "hasonló rendszerű, árkádos építményhez tartozhattak e faragványok, mint a 13. század második évtizedére datálható somogyvári bencés kolostor kerengője, amelynek kertre néző árkádsorát az ismert részletek tanúsága szerint egyes oszlopokkal váltakozó ikeroszlopok tagolták, az ikeroszlopfőkön igényes ikonográfiai programra valló figurális díszítéssel." Ennek alapján azt is megjegyezte, hogy a helyszínen látható, rekonstruált árkádsor "vitatható módon (a támváltást figyelmen kívül hagyva) készült" (Pannonia regia, 24, 244). A felépített rekonstrukció azonban nem csak a támváltást figyelmen kívül hagyó, hanem műszaki megoldása miatt is vitatható (8. kép). A műkő kiegészítésbe foglalt középkori töredékeken a két anyag eltérő kémiai összetevői következtében ugyanis kiütött a salétromsó, s ezzel megindult azok szétfagyása.

Két ötös oszlopköteg között váltakozva egyes és ikeroszlopos kialakítású árkádsor rekonstruálására jutottak e sorok szerzői is, amikor az 1970-es évek második felében az Országos Műemléki Felügyelőség keretében a somogyvári kolostorrom konzerválási terveit készítették. A különböző időben előkerült, legnagyobbrészt homokkő kőfaragványok részletes tanulmányozása, lerajzolása és felmérése alkalmat nyújtott a rekonstrukció elkészítéséhez. A kőfaragványok és azok töredékeinek nagyobb része akkor a Rippl-Rónai Múzeum balatonszárszói raktárában voltak, ahol a kerengőhöz tartozó, mintegy hatvan faragványt sikerült rajzban rögzíteni. Az azokból kialakított rekonstrukció az ismertetett, megelőző kísérletek eredményeit is felhasználta, azonban nem annyira azokra, mint inkább magukra a kőfaragványokra támaszkodott. Az utóbbiak közül rendelkezésre állt két darab ötös, két kettős és négy egyes oszloplábazat, tizenkét váltakozó átmérőjű oszloptörzs-töredék (több vörös márvány is), az ötös oszlopfő egy töredéke, valamint egy kettős oszlopfőé. Előkerült még az oszlopfőket fedő, tagozott fejlemezekből öt darab, az azokon nyugvó hevederívek vállköveiből négy töredék, valamint hét ívtöredék, a sokszor említett, kétrétegű domborműves sarokvállkő és annak díszítetlen, az árkádsorban álló párja.

A rendelkezésre álló kőfaragványok alapján ez a rekonstrukció olyan árkádsoros megoldást mutat, amelyben az ötös oszlopkötegek közötti nagy teherhárító ív alatt két egyes oszlopállás által közrefogott kettős oszlopköteg, felettük pedig négy kis árkádív helyezkedik el (9. kép). Az ötös oszlopállások egymástól való távolságát és azzal együtt a rájuk kerülő nagy teherhárító ív sugarát az utóbbi alatt sorakozó négy kis ív és az azokat meghatározó vállkövek sora adja meg. A kis ívek feletti, a nagy teherhárító ívekkel lezárt vékonyabb falat az ívek hátához illeszkedő és leveles díszítésű kőlapokkal burkolták, ezekből három töredék került elő. Itt kell megjegyezni, hogy a bimbós levelekkel borított, kehely formájú oszlopfők a helyszínem rekonstruáltakkal szemben aligha lehettek egyformák, a letört bimbók alapján a tagolatlan levelekkel díszítettektől a figurális ábrázolásokig a hazai korai gótika ismert fejezeteihez hasonlóan rendkívül változatos formájúak voltak. Az oszlopállások fedlemezeire helyezett kis ívek vállköveinek vizsgálata során tűnt ki, hogy közöttük kétféle van. Az egyes oszlopállások felett két irányban induló kettős pálcatag alkotja magát az áthidaló ívet, a homlokzati oldalon levő pálcát követő horony mögött sarkantyús profillal. Vele szemben a kettős oszlopálláson ülő vállkő profilindításai előtt és mögött további, töredezettségük miatt meg nem állapítható, további tagozatok voltak.

A rekonstrukció szinte egyetlen bizonytalan pontja a teherhárító nagy ív vállmagassága, amelyre a megmaradt kőfaragványok nem nyújtanak elégséges támpontot. Magát a nagy teherhárító ív sugarát az alatta levő négy kis ív, illetve azoknak a fejezetek feletti indítása adta meg. Kísérő profiljára vonatkozóan Somogyvárott nem maradt töredék, ezért azt a somogyvári kerengő kőtöredékeivel profiljaiban és minden méretében megegyező pécsváradi töredékekből vettük át (Pannonia regia, IV-12, 241-242.) az azokat felmérő Bodó Balázs régész jóvoltából. Többire maguk a faragványok adnak bizonyítékot erre a rajtuk felfedezhető 31,4 cm-es lábmérettel és az annak hatodát adó 5,2-5,3 cm-es hüvelykmérettel, amely minden kövön felfedezhető. A 31 cm körüli méretet a megépített rekonstrukció készítése alkalmával is felfedezték a kettős pálcatagos kis hevederíveken ( Levárdy 1992, 270). Ezt a méretet azonban nem "a kőfejtőből kapott tömbök nagysága határozta meg." A lábméret többszöröse ugyanis a teljes árkád hét lábnyi magassága, az oszlopállások három lábnyi tengelytávolsága, s azokon belül a kis hevederívek egy láb méretű, és a nagy teherhárító ív öt lábnyi sugara, az oszlopfők egy lábnyi és a föléjük helyezett fejlemezek fél lábnyi magassága, az oszloptörzsek három, illetve az ötös oszlopköteg közepén négy hüvelykes átmérője, maguknak az oszloptörzseknek megközelítően négy lábnyi magassága, a fél láb magas lábazat, a teljes oszlopméret hat lábnyi magassága.

Koppány Tibor - Koppány Tiborné

[1] Az oklevelet ld. DHA I. 266-268. A kolostor alapítására legújabban a korábbi irodalommal ld. Neumann 1999, 33-46. Az oklevél francia szerzősségére ld. Baumgarten 1906, 397-398.

[2] Fügedi 1992, 58-59.

[3] 1091 előtti építkezést feltételez Dercsényi 1934, 18, 23; Levárdy 1968, 165; Bakay 1991, 2; nem zárja ki azt Marosi 1980b, 210; az alapítás utáni építkezéskezdettel számol Gerecze 1897, 159; Tóth M. 1992, 225.

[4] Mittellateinisches Wörterbuch I. 1133-1134. hasáb; Enciclopedia dellarte medievale IV. 784 (cimitero).

[5] A töredék képét ld. Tóth M. 1992, 20/2, 22/1. kép. V.ö. még: Tóth S. 1994b, 59; A templom főszentélyének padlószintje alatti átégett rétegen talált I. Kálmán kori érem alapján az építkezés előrehaladtának mértékét nem lehet egyértelműen megítélni, ld. Bakay 1975, 193-194.

[6] Az északi hajófal hosszabb szakaszával kapcsolatban felmerült, hogy valamikor a későbbiekben javításokat végeztek volna rajtuk, ld. Tóth M. 1981, 7. A főszentély középső részén látható függőleges repedés, mely egyértelműen a téglából falazott szakaszon jelentkezik, nehezen hozható összefüggésbe a tőle néhány méterre található falazatváltással.

[7] A hajófalak külsejét, s azokkal egyező állásban belsejét is lábazat nélküli lizénák tagolják, melyek a nyugati homlokzaton csak a déli torony sarkain jelennek meg.

[8] A déli kapuhoz tagolásában és méreteiben is megfelelő ornamentális faragvány képét ld. Gerevich T. 1938, CXXIII/1. tábla. Az archivolt kialakítására ld. Gerecze 1897, 140. Az oszlopok nélküli, lépcsőzetes kaputípus, s a fent említett faragvány díszítése a speyeri dóm századforduló körüli építőműhelyének hatását feltételezi, ld. Tóth M. 1978b, 37.

[9] Küszöbkövének fotóját ld. OMvH Tervtár, ltsz.: 22685 (neg. sz. 110.612)

[10] A főhajó 9,5 m, az északi mellékhajó 5,6 m, a déli pedig 5,1 m széles. A pilléreket a keletről számított első pillérpártól nyugat felé sávalapozás kötötte össze (Tóth M. 1981, 21). A pillérek felmenő részéből igen kevés maradt meg, az is a 16. század eleji átépítésnek köszönhető formában. Az eredeti pillérformákat Koppány Tibor az alapozásokon látható habarcslenyomatok alapján tudta felmérni, ld. OMvH Tervtár, ltsz.: 53820.

[11] A már említett palmettás töredék és egy kosokkal díszített faragvány (képét ld. Tóth M. 1992, 22/1. kép) fejezetekből származhat. Elképzelhető, hogy a diadalívpilléreket és az apszisok előtti támaszokat ellátták fejezetekkel.

[12] Képét ld. Gerevich T. 1938, XCIV. tábla.

[13] A feltárt padló felmérését ld. Bakay 1973, 74. ábra. A 16. századi padló szintje közvetlenül a szabadon álló pillérek sávalapozása felett van, s a főapszis déli diadalívpillérének eredeti lábazata kevéssel e sávalapozások felett indul, ld. Tóth M. 1981, 22-25.

[14] Gerecze 1897, 139; Tóth M. 1981, 8/a-17.

[15] Tóth M. 1981, 35.

[16] Ld. OMvH Tervtár, ltsz.: 22683, 34. felmérés, valamint 22685-ben egy keletről felvett fotót (neg. sz. 102.356). A fénykép szerint e homlokfal több periódusú.

[17] A sír készítésének korát a régészeti feltárás nem állapította meg, előzményére utaló nyomok nem ismeretesek. A régészeti adatok összefoglalását ld. Tóth M. 1981, 27-31.

[18] A töredékekről legutóbb ld. Pannonia regia, I-58. (Tóth Sándor)

[19] Legépebb példányára ld. Pannonia regia, I-57. (Tóth Sándor)

[20] Dercsényi 1934, 33-41; Levárdy 1968, 180-182; Bakay 1973, 345; Árpád-kori kőfaragványok, 181-183 (Marosi Ernő); a fargványokról legutóbb ld. Pannonia regia, I-75-79. (Tóth Sándor).

[21] Tóth M. 1981, 44.

[22] A faragványok stílusa elzászi és lotharingiai emlékekkel állítható párhuzamba, ld. Tóth M. 1981, 37-38. Három töredék képét ld. Tóth M. 1992, 19/1-2, 20/1, 3.

[23] Ld. Koppány Tibor felmérését, OMvH Tervtár, ltsz.: 53819.

[24] A sekrestyére ld. Bakay 1975, 202; Tóth M. 1981, 39-40.

[25] Az éremleletre ld. Bakay 1975, 193.

[26] Marosi 1972, 93-95; Pannonia regia, IV-16. (Marosi Ernő), IV-17. (Takács Imre).

[27] PRT III. 162. okl., 617.

[28] Az apátság 16. századi átépítéséről részletesen ld. Papp Szilárd tanulmányát e kötetben.