Művészettörténeti leírás
Szekszárd
Az
apátsági templom maradványai a lapályos városrész fölé emelkedő dombhát
teraszos nyúlványát elfoglaló, 1830 körül Pollack Mihály tervei szerint épített
megyeháza udvarán láthatók, a talajszint alatt, a középkori járófelületnek
megfelelő - mintegy méternyi - mélységű teknőben. Ez az állapot alapítás 900.
évfordulójára készülve kezdeményezett, de zömében 1968-72 között lezajlott
ásatás és helyreállítás eredménye (régész: Kozák Károly, építész: Nádori
Klára). Az újabb keletű csatornáktól, vezetékektől szabdalt és korábban is
sűrűn bolygatott területen - az udvar északi részén - a kőből és helyenként
téglából épített korai falak, amelyeknek összefüggő bemutatását a helyreállítás
célul tűzte ki, igen hiányosan maradtak meg, így a rommaradványok összképében a
vasbetonból készült kiegészítések dominálnak.
A templom túlélte a török időket,
amikor az apátság a hódítók várául szolgált, sőt a 18. század közepe tájáig a
tőle délre emelt apáti lakóépületekkel együtt plébániai szerepben meg is újult,
de miután az utóbbiakat 1783-ban a megye szerezte meg, maga pedig 1794-ben
leégett, 1800 után eltűnt a föld színéről. Utolsó alakját, amely eredetileg
centrális elrendezésre vallott, de nyugati középtoronnyal volt ellátva, több
alaprajz és egy hosszmetszet is megőrizte (1. kép - 2. kép). A feltárások
ezekből a rajzokból indultak ki, és arra az eredményre vezettek, hogy a késői
alaprajz lényegében véve - bizonyos fontos részletektől eltekintve - az épület
kezdeti elrendezését őrizte.
[1]
A rekonstruált kezdeti alaprajz (3.
kép), akárcsak a helyszíni bemutatás, nem tükrözi - ellentétben a
feltárásról készült, eddig közöletlen felméréssel (4. kép) - a lelet
különféle elemeinek eltérő állapotát, későbbi viszontagságait, és ilyen
vonatkozásban az ásatási beszámolók felvilágosításai sem mindig kielégítők (3.
kép).
[2]
A rajz négyzetre
szerkesztett, belsejében négy erős - nyilván kupolahordásra szánt - pillérrel
kilenc mezőre osztott építményt mutat, amelynek hangsúlyos, enyhén -
hossztengelyben erősebben - túlnyúló keresztszárai egyenesen zárultak,
sarokterei pedig minden irányban apszidiollal bővültek.
[3]
A pillérek alapformája
hosszanti téglalap, amelynek csak kifelé forduló sarkai tagolódnak derékszögű
visszaugrásokkal, kétlépcsősen. Ugyanilyen tagolódás mutatkozik a
keresztszárakat az apszidioloktól elválasztó falrészeken és a sarkokban,
éspedig úgy, hogy a pillérek hosszanti, tagolatlan oldalának vonalához képest a
kinyúlóbb keresztszáraknál a lépcsőzetek szűkületet képeznek.
[4]
Bejárat csak a másik két
keresztszáron és a délitől keletre eső apszison látható. A délihez előcsarnok
csatlakozik, az északinál elkülönülő, eltérő tájolású, apszisos kápolna jelenik
meg. De feltárás csak az előbbi létét igazolta, az utóbbi 1790 körüli rajzok
gótikus kápolnának értelmezett részletén alapuló rekonstrukció.
[5]
Az újabb történeti magyarázatokban
ez a kápolna, amelynek az apátságnál korábbi eredeztetése is felmerült,
jelentős szerepet kapott, mert a 18. századi hagyomány szerint ezen a helyen
volt eltemetve I. Béla király.
[6]
Akár így volt, akár nem, az
apátsági templom felépítése aligha késett sokáig az alapítólevél kiadása után,
hiszen a Képes Krónika szerint 1075 körül működött, sőt, karácsonykor, az udvar
jelenlétében bemutatott érseki misének is színhelye volt.
[7]
Az eredeti építkezést
gyorsan követő átalakításnak régészeti nyomát nem látni; az ásató szerint az
első jelentős változtatás a bejáratok áthelyezése volt a nyugati oldalra, az
Árpád-kor későbbi szakaszában.
[8]
Az eddig közzétett
kőfaragványok még erre sem utalnak: két csoportjukba korai fejezetfélék és
töredékeik, illetve főleg késő-gótikus boltozásra valló zárókövek és bordák
tartoznak.
[9]
A korai kőfaragványok közül a vállkő
(V.2) és három tekintélyes méretű
féloszlopfő régóta ismeretes. A feltárt épület alaprajzában biztonsággal egyik
sem helyezhető el, sőt, az utóbbiak az említett támaszformákkal össze sem
egyeztethetők. Magas helyen képzelhetők el tehát, ami az épület karzatos
elrendezésére vall.
[10]
Bár formátumuk nagyjából
egyező, díszítésben nincs köztük kapcsolat. Az egyiket palmettás kitöltésű
körök hálós fonatával ( 5. kép), a másikat sajátos növényi formák indaszerűen
hajladozó alakzataival (Tóth S.: 11-12.
század, 11. kép), a harmadikat egymást keresztező szalagok kusza
fonatával díszítették.
[11]
Egyezés még a szalag
alakjában sincs: ez az első esetben kéttagú, hurkás, a harmadikban
háromosztatú, domború középrésszel. Egyezni látszanak viszont e darabok abban,
hogy felső peremükön nincs a díszítéstől elkülönülő zárótagozat. Az ásatás
során előkerült két apró töredék, amely a körhálós dísznek megfelelő
részleteket mutat, egy nagyobb és egy kisebb darab, amelyen kétbordás szalagok
egymást keresztezve alkottak mintát, továbbá még egy faragvány indákra fűzött
félpalmettákból álló dísz maradékával.
[12]
A két utóbbin megjelenik a
záró peremsáv, a félpalmetták fölött szélesebb, a vállkőre emlékeztető alakban.
Míg a félpalmettás dísz megintcsak elkülönül a többitől, a kétbordás szalagokat
mutató keresztezéses és körhálós nyilván rokonságban áll egymással.
E leletegyüttes hazai kapcsolatairól
a vállkő mondja a legtöbbet, amelyen a körhálós dísz is fellép: erről ld. V.2.
A többi említettnek alig körvonalazható a rokonsága. Kereszteződő szalagok
hasonló formában nemigen akadnak; a kétféle szalagforma meglehetősen elterjedt
a 11. században, indaként egy kompozíción belül is szerepel veszprémi és pilisi
palmettafrízeken.
[13]
Az indaszerű növénynek,
amely hurkás gerinctaghoz kalászosan kapcsolódó, domború ujjakból áll, csak
korinthoszias pécsi oszlopfőről (Tóth
S.: 11-12. század, 10. kép), idézhető párhuzama, de ez másrészt,
akárcsak a szekszárdi dísz vonalvezetésben, zselicszentjakabi összefüggésű is.
A félpalmetták hosszú, kétvájatú, éles közepű ujjaihoz hasonlíthatók szintén
Zselicszentjakabon tűnnek föl (V.3,
B oldal).
Tóth Sándor
[1]
Kozák K. 1970, 155-159, 178;
Kozák K. 1971, 1. kép;
Kozák K. 1974, 339-340, 352-365,
számozatlan táblák.
[2] A rekonstruált
alaprajz Kozák K. 1974, 344 után
jelent meg, és Nándori Klára munkája (uo. 376: 21. jegyzet). Összesítő ásatási
alaprajz közzétéve csak munkaközi állapotról volt (
Kozák 1971, 2. kép). A többi ásatási beszámolóban ilyesmi nincs; az
előbb (Kozák K. 1973, 167)
hivatkozott 1. kép hiányzik, az utóbb (Kozák
K. 1975, 134) ígért befejező közlemény pedig nem jelent meg.
[3] A munkaközi
összesítő alaprajzról (v.ö. 2. jegyzet) főként a sarokmezőhöz északi, déli és
nyugati irányban csatlakozó apszidolok hiányoznak. Ezekről a művészettörténeti
ismeretterjesztő irodalom mindmáig nemigen vett tudomást - ld. pl.
MTM 18; újabban:
Magyarország építészetének története, 26 -, noha feltárásukról az
ásató nagyobbrészt beszámolt: Kozák K.
1973, 169-171, 184-187 és Kozák K.
1975, 114-122, 127-130.
[4] Az alapozással
befoglaló formákat alakítottak ki, amelyeknek fallal el nem fedett része a
padlóval együtt kopott. A szabadon álló pillérek hosszanti belső felületei elé
a megfelelő alapozási sáv a saroklépcsőzetek mértékéig kiugrott. V.ö.
Kozák K. 1971, 230, 234, 236, 240;
Kozák K. 1973, 171, 173, 176, 198-200;
Kozák K. 1975, 117, 126, 129, 132.
[5] A helyszínen
nem jelölt déli bejárat létére csak az előcsarnoknak értelmezett
falmaradványokból lehetett következtetni: ld.
Kozák K. 1974, 344, 357, alaprajz a 18. századi állapotról
számozatlan táblán; v.ö. Kozák K. 1973,
188, ill. Kozák K. 1975, 132 is. A
másik két bejárathoz ld. Kozák K. 1973,
184, 195. A rajzon jelölt kápolna egészében a megyeháza alá esik, ahol ásatás
nem volt. Az alaprajzi értelmezéshez ld. főleg
Kozák K. 1974, 358-359. V.ö. 6. jegyzet.
[6]
Tóth M. 1980, 435. V.ö.
Kozák K. 1974, 340, 347. Ő eleinte az
északi keresztszár külső oldalánál feltárt falrészletekben látta a kápolna
maradékait (Kozák K. 1973, 192-194),
de erről utóbb, úgy látszik, lemondott. Az általa kápolnának nevezett északi
keresztszárban feltárt sírral (Kozák K.
1971, 233-234) azonosította viszont azt a Béla király sírjával
összefüggésbe hozott kápolnai kriptát, amelybe valamikor a 18. században egy
hasadékon be lehetett látni (Kozák K.
1974, 340, 357, 359).
[7]
SRH I. 380 (
rex … venit audire vesperas in manosterio Sancti Salvatoris), 402 (
rex … natale Domini in Zugzard celebravit.
Quo petente archiepiscopus … sollempnem missam celebravit).
[8]
Kozák K. 1975, 123;
Kozák K. 1974, 348. Az, hogy a nyugati apszidiolokon (v.ö. 3.
jegyzet) volt-e valaha bejárat, igen kétséges.
[9] A gótikus
kőleletekhez ld. Kozák K. 1970,
166-167; Kozák K. 1971, 238-239; Kozák K. 1973, 195, 198;
Kozák K. 1975, 128;
Kozák K. 1974, 351-352, számozatlan tábla.
[10]
Ilyen elrendezésnek a 18. századi állapotban már
nem volt észrevehető nyoma: v.ö. 2. kép.
[11]
A három féloszlopfő együtt:
Tóth M. 1980, 4-6. kép.
[12]
Kozák K.
1970, 178; Kozák K. 1971,
233-236; Kozák K. 1973, 176, 181; Kozák K. 1974, 345, számozatlan tábla. A
félpalmettáshoz ld. még Kozák K. 1979,
9.
[13]
A hárombordás inda az elülső sor palmettáit, a
kétbordás a hátsó sor három ujjazott részét kapcsolja össze: ld. pl.
Pannonia regia, 63-66 (I-1-2.). A
hárombordás inda megvan Tihanyban is: V.1.
A szalagkénti előforduláshoz vö. még Pannonia
regia, 56-57, 68-69 (I-5-7.): Dombó, Veszprém, Esztergom (hárombordás),
Székesfehérvár (mindkét típus). A székesfehérvári szarkofágra és a zalavári
kövekre (Pannonia regia, 80-89)
jellemző hárombordás szalagfajták ezektől megkülönböztetendők.
