Művészettörténeti leírás
Az Esztergom-szigeti bencés apácakolostor
Az
esztergomi Prímás-szigeten a múlt században még látható romokat először
Knauz Nándor azonosította a történeti forrásokból ismert
apácakolostorral.
[1]
Alapításáról nincsenek adataink, de az ásatáson talált Szent László érmek és
egy, a romterületről az esztergomi Balassa Múzeumba
került, ugyancsak 11. századi akantuszleveles oszlopfő tanúsága szerint
királyságunk első századában építhették (1. kép).
[2]
1136-ban már biztosan állt, Márton comes 1141-46
között írt végrendelete szerint II. Béla ekkor tartott tanácsülésének színhelye
in conventu
Strigoniensi... in
insula abbatiae
monialium ubi est
ecclesia S. Mariae...
[3]
A 13. században különböző oklevelek többször is
említik a kolostor birtokait, s 1276-ban Margit szentté avatási perében több,
név szerint felsorolt apácát hallgatnak ki a szigetről. 1304-ben Henrik bán fia
János kifosztja a kolostort, de már a következő évben - s utána többször is -
örökségek és vámjövedelmek gyarapítják az apácák vagyonát. Utoljára Oláh Miklós
említi 1536-ban a kolostort, amely valószínűleg Esztergom török ostromai során
válhatott rommá. A 16. század végén készült metszetek már nem jelölik.
[4]
A terület régészeti kutatása csak századunkban
indult meg, 1937-ben Paulovits István, 1953-ban
Zolnay László, 1959-ben és 1966-ban Bertalan
Vilmosné kisebb ásatásai során középkori sírok és
falmaradványok kerültek elő.
[5]
1979-1992 között magam végeztem a kolostor teljes feltárását
célzó ásatást a területen, amely nagymértékben igazolta a történeti adatokat. A
korai leletek és egyéb megfigyelések szerint az esztergomi egyike volt a négy
legkorábbi magyarországi apácakolostornak, amelyek közül kettőt - a
veszprémvölgyit és a somlóvásárhelyit
- még Szent István alapította, s mind a négy a királyi család központjainak
közelében állt.
[6] Ez
a tény alapításuk céljára is rávilágít, a dinasztia egyedül maradt asszonyainak
menedékét, a leányok nevelését biztosíthatták.
A hatalmas - több mint 4000 négyzetméter -
kiterjedésű esztergomi kolostor együttes a Prímás-sziget északi oldalán,
közvetlenül a Duna partján állt, területét masszív, méteres vastagságú kőfalak
határolták (2. kép). Felmenő falait a múlt század óta elhordták, így az
épületek egymáshoz való viszonyát esetenként nehéz meghatározni. A templomhoz
dél és nyugat felől csatlakozó, kissé szabálytalan alaprajzú kolostorrészt
többször is megújították ill. átépítették, a kőből
épült helyiségektől nyugatra - a kerítőfalon belül - elterülő gazdasági udvaron
sok, különböző korú sütő- és füstölőkemencét, többszörösen feltöltött
járószinteket figyeltünk meg.
A kolostor temploma 30 m hosszú és 17 m széles,
háromhajós bazilika, a 7,5 m széles főhajó kelet felé
félköríves apszissal, a keskeny oldalhajók egyenesen záródnak. Toronyalapozás
nyomait nem találtuk, de a főhajó nyugati végében karzatra utaló alapfalak
kerültek elő. Amennyire a kitermelt falak alapján megállapítható, egyetlen
bejárata a kolostor felé, a déli fal közepén volt. Falazótéglákból rakott
padozatát csak az északi oldalhajóban találtuk meg, a többi részen hatalmas -
múlt századi - beásások semmisítették meg a járószintet. A templom belsejében a
törmelék között sok vakolat töredék került elő, többrétegű fehér, vörös, kék és
okkersárga festéssel. A töredékek túl kicsik ahhoz, hogy figurális minta
elemeit megállapíthassuk, szélesebb és keskenyebb színes sávokat, pontokat
mutatnak. Egykori üvegablakokra utalnak a szórványként előkerült ólomcsíkok. A
falak igen mélyre nyúló alapozásában római köveket is beépítettek, az itt-ott
megmaradt felmenő falak kváderkövekből épültek. Faragott kő igen kevés került
elő, egy-két vékonyabb oszloptöredéken kívül a templomhoz tartozhatott az a 12.
századi kockafejezet, amelyet Bertalanné a
törmelékrétegben talált (3. kép). Későbbi átépítés maradványai lehetnek
a beásásban talált gótikus bordatöredékek. A templom alaprajza az egyenesen
záródó, igen keskeny oldalhajókkal a 11. század utolsó negyedére utal.
[7]
A kolostorszárnyak dél és nyugat felől csatlakoznak
a templomhoz, dél felől egy szabálytalan négyzet alakú belső udvart alkotva. A
legkorábbi - 25 m hosszú és 9 m széles - épület a templommal nagyjából
párhuzamosan az udvar déli oldalát zárta le, belsejében osztófalak és
tartóoszlopok nyomait találtuk. Az épület megújítását jelzi az, hogy
közvetlenül egymás mellett két alapfal húzódik, a korábbit a második fal
építésekor bontották vissza. A második épületet leletanyaga a 12. századra
keltezi, bejárata az épület közepén az udvar felé nyílt. Az udvart keletről
határoló helyiségsort a bennük talált kályhamaradványok szerint még a 16. század
elején is használták, hasonló korú leletanyag került elő a templomhoz nyugat
felől csatlakozó helyiségekben.
Az udvar közepén, 190 cm mélységben egy rendkívül
érdekes temetőkápolna alapozását tártuk fel. Kelet-nyugati irányú falai a
temploméval párhuzamosak, de annak agyagba rakott alapozásától eltérően ezt
erős habarccsal kötött nagy kövekből, rendkívül gondosan építették meg.
Belvilága 4 x 4 m, amelyhez kelet és nyugat felől egy-egy félköríves apszis
csatlakozik (4. kép). Bejárata dél felé nyílt, ezt csupán a megmaradt
alapfalak fölött jóval magasabban megtalált, téglalap alakú, egy sor kőre
terített habarcsos járószintből állapíthattuk meg. Sajnos a nagy mélységig
végzett visszabontás a kápolna belsejében mindent megsemmisített, de egy,
északról hozzáépített sírfülke egyértelműen jelzi rendeltetését.
Az épület korát nehéz megállapítani, hasonló
alaprajzú sírkápolnákat nyugaton inkább csak a 4-5. századi ókeresztény
temetőkből ismerünk. Egyetlen középkori párhuzamát Burgenlandban,
Lékán találtam, a vár alatt tártak fel egy teljesen ép,
hasonló méretű és alakú épületet (5. kép). Eredetileg csak a boltozatán
volt egy kerek nyílás, mai bejáratát az újkorban vágták. Rendeltetése kérdéses,
egyesek ciszternának tartják, mások
Kultraumnak nevezik. Az első feltételezésnek maga az épület
alaprajza, gondos építése és az apszisokba vésett keresztek mondanak ellent, a
második viszont önmagában eléggé semmitmondó.
A templomot rendkívül sűrű, hosszan használt temető
veszi körül, s magában az épületben is temetkeztek. A keletről csatlakozó
temetőrészt nem lehetett kutatni, de az ott lévő ház építésekor is találtak
sírokat. Az északi oldalon kizárólag fakoporsós sírokat tártunk fel, a
sokszorosan egymásba ásott sírokban kevés melléklet volt, néhány érem és apró
réz ékszerek. A temető határát itt nem tudtuk megállapítani, a Duna már
évtizedek óta mosta ki a csontvázakat. A templom északi falához utólag egy
osszáriumot építettek, igen sok koponya és hosszúcsont volt
benne.
A déli oldalon, a kolostor belső udvarán is nagyon
sok sírt tártunk fel, ezen a részen téglából vagy kőből épített, kőlapokkal
fedett sírok váltakoztak a fakoporsós temetkezésekkel. Némelyiknek oldalát
római tetőcserepekből rakták, az egyiket pedig egy
gyermek szarkofág fedelével fedték. Ugyancsak itt találtuk az egyetlen
díszített középkori sírlapot, bevésett, hosszúszárú, körbe foglalt kereszttel.
Az épített sírokat is többszörösen használták, igen sokukban a bolygatatlan váz
mellett a sír széléhez vagy a lábrészhez kotort idegen csontok is voltak. Ezen
a részen sokkal több volt a melléklet, aranyból és ezüstből készült sima és
S-végű hajkarikák, gyűrűk, öv- és pártaveretek, aranyszállal átszőtt gallér és
egy kis ezüst kereszt is előkerült. Utóbbi egy gyermek váz nyakában volt,
amelynek fogsorán 12. századi érmet is találtunk. Más sírokban is találtunk
halotti obulusokat, többnyire 12. és 13. századi pénzeket.
A kolostor sűrűn benépesült templomkörüli temetője
komoly problémát okoz, ugyanis mindegyik részén, sőt a templom belsejében is
közel azonos arányban tártunk fel férfi-, női- és gyermeksírokat. Nem különül
el tehát a kolostor lakóinak a temetője, s kérdés egyáltalán,
milyen vegyes populáció temetkezhetett a kolostorban?
A hosszú éveken keresztül folytatott ásatás
feldolgozása még nem fejeződött be, így ez a rövid beszámoló sok kérdést hagy
megválaszolatlanul. Ezek között a legfontosabb a temetőkápolna kérdése, hiszen
ebben a korban egyedülálló alaprajza mindenképpen figyelmet érdemel. Annyi
bizonyos, hogy tájolása pontosan megfelel a temploménak, tehát összefüggésük
kétségtelen. Talán arra a kérdésre is sikerül választ találni, pontosan mikor
és kinek a számára épült, s ez egyúttal a kolostor alapításának egyelőre
homályba vesző időpontját és körülményeit is megvilágíthatja.
[8]
Lovag Zsuzsa
[1]
Knauz
1865, 88-89.
[2]
Gerevich
1938, CII. t. 3;
Horváth I. 1979, 72.
t . 6.
[3]
Knauz
1865, 84-85; MES I. 87.
[4] A kolostorra vonatkozó
történeti forrásokat, irodalmi és ásatási ill. terepbejárási adatokat
összegyűjtötte Horváth I. 1979, 171-173. 8/13. sz. lelőhely.
[5] Ásatási jelentések:
Paulovits I.: Magyar Nemzeti
Múzeum Adattára, 20. E. I.; Zolnay
L.: MNM Adattára 51. E. II. és AÉ
80-1953, 101; Bertalan Vilmosné előzetes ásatási
jelentései: Régészeti Füzetek 13-1960, 104-105, 20-1967, 80.
[6] Tóth E.:
Legkorábbi apácakolostoraink történetéhez (A bökénysomlói
Üdvözítő kolostor). Kézirat.
[7] Az épület arányainak a
garamszentbenedeki bazilikához való hasonlóságára és korhatározó jelentőségére
Tóth Melinda hívta fel a figyelmemet, szívességét ezúton is köszönöm.
[8] A kolostor feltárásáról
eddig megjelent publikációk: Lovag 1979, 87-93;
Lovag 1990, 97-101.
