Művészettörténeti leírás

Sárvármonostor

A szatmárbeli Sárvár nevű hely a krasznamenti lápvidéken, Nagyecsed községtől délre fekvő csekély kiemelkedésű földhalom - közepén magassági ponttal -, amelyet ma fiatal erdősáv vesz körül. Anonymus a maga korában így nevezett helyen Tas vezér által építtetett földvárról tudott. A dombocska környékén a láp lecsapolása után többször folyt terepegyengetés, legutóbb a 70-es évek első felében. Ezt követően került sor a magassági pont körül ásatásokra (1975-77, régész: Magyar Kálmán), amelyek a 13-14. századi oklevelekből ismert Sárvármonostor maradékainak előkerülését eredményezték. A földvárról nem sikerült régészeti adatokat szerezni, ennek kiterjedését és alakját legfeljebb régi kataszteri térkép engedi gyanítani. A monostorról viszont elég sokrétű kép rajzolódott ki: egy kisebb és ekörül egy nagyobb templom kőből, illetve döngölt agyagból és téglából épült alapfal-töredékein kívül kőfaragványok, temetkezések, valamint délebbre további épületnyomok és köröskörül más települési jelenségek is előkerültek. A meglehetősen hézagos összefüggésű falmaradványok konzerválására, kiegészítésére nem került sor. Jelenleg a helyszínen a feltárásból csak a szelvények mélyedései láthatók. [1]

Az alaprajz (1. kép), amely a közzététel folyamán némiképp módosult, [2] négy építészeti egységet szemléltet. A kisebbik templom, amelynek habarcsba rakott, mély kőalapozása volt, elég világosan kirajzolódik: hosszúkás hajóból és apszisból áll. [3] A sekélyebb alapozású nagyobbik templomból csak a háromapszisos, egyenes oldalfalú szentélyrész záradéka jelenik meg határozottan, de a döngölt agyagra rakott téglafalból itt is csak helyenként maradt egy-két sornyi. A kissé szélesebb, 16,5 m belvilágú hosszház, ahol kőből készült alapfalrészekkel is számolni kell, jóval kiegészítettebb körvonalú. Támaszmaradványok nem kerültek elő. A homlokfaltól nyugatra előcsarnokféle mutatkozik, amelynek kiszedett állapotú alapárka az északnyugati sarkán tisztán megfigyelhető volt. Északi oldala a homokfalon túl folytatódni látszik a kisebb templom sarkáig, déli oldalának még a helyzete is bizonytalan. [4] A harmadik egység a nagyobbik templom délnyugati sarkához eltérő tájolással, szervetlenül illeszkedő, ugyancsak döngölt agyag alapozású épülettraktus, amelynek déli végét az ásatás nem érte el. Osztófal csak az alaprajz korábbi változatán van. [5] A negyedik egységből, amely ettől keletre tűnik fel, az ásató szeretett volna rotundát fabrikálni, de a leginkább cipőtalpra emlékeztető alaprajz nem vehető komolyan. Úgy tűnik, hogy a feltárás folyamán nem mindig sikerült az építési jelenségeket a másféléktől megkülönböztetni. [6]

A leletek az alaprajzi viszonyok értelmezéséhez keveset adnak hozzá, de nagyjából megvilágítják a lelőhely középkori használatának módját és terjedelmét. A templomtól 30-40 m-rel északra ásott árokban szemétgödrökből jelentős mennyiségű 10-11. századi kerámia került elő, ami a templom környékén észlelt települési jelenségek korát is meghaladhatja. [7] A templomépítés időszakát a legbiztosabban jelző kőfaragványok zöme a nagyobbik templom keleti és északi részén került elő, de volt több a déli épülettraktus északi részén, és jutott belőlük az előcsarnokféle kiszedett falsarkának helyére és a kisebbik templomba is. [8] A temetkezések 11-12. századi kezdeteire főképpen S-végű hajkarikák utalnak, amelyek közül kettő eredeti helyzetben az északi szentélyfal külső oldalánál, egy aranyból készült pedig szórványként a főapszis belsejében került elő. [9] További aranyleletek - lemezborítás töredékei - láttak napvilágot a déli épülettraktus északi részén, "elpusztult alapok feletti égésrétegben", illetve ebbe beásott sírban. [10] A lelőhely használatának késői szakaszát Nagy Lajos király ezüst dénárja jellemezheti. [11] A száz évvel későbbi korszak leletei, úgy tűnik, már teljesen hiányoznak, megfelelően annak, hogy az írott források is a térség 1400 körüli elnéptelenedésére vallanak. [12]

Az épületek története, akármilyen egyszerűnek látszik is, nem világos. A monostor alapítása érdekében, úgy látszik, valamely településrészt fel kellett számolni. [13] Kérdés azonban, hogy az ásató helyesen gondolta-e a kisebbik templomot korábbinak. A nagyobbik középső és déli apszisának falába ugyanis lebontásuk után éppúgy sírokat vágtak bele, mint a déli épülettraktus pusztulási rétegébe, amely talán indokoltan hozható összefüggésbe a tatárjárással. [14] Ezek a sírok valamilyen templomépület fennállását feltételezik, és e feltételnek leginkább a kis templom felelhetne meg: mély alapozása ugyanis nem régebbi korra, hanem szilárdabb konstrukcióra vall - padlószinteket nemigen lehetett meghatározni [15] -, anyaga pedig - kő és mészhabarcs - éppenséggel a nagyobb temploménál fejlettebb építőtechnika kelléke. Oklevélből tudható, hogy a kegyurak - a Gutkeled nemzetség tagjai - 1250 táján igyekeztek a tatárjárás alatt elpusztult monostort felújítani. [16] Ennek nyomait az ásató a déli épülettraktus déli részén vélte felfedezni. [17] Elképzelhető-e, hogy a nagy templom szentélyét ekkor felújították, ha utóbb temetkeztek elbontott falainak helyébe? De vannak más kérdések is. Hogy viszonylik időben a déli épülettraktus a nagyobbik templomhoz? Mit jelenthet az, hogy ennek kő alapfalai lehettek az északnyugati részén, esetleg máshol is? Elég ennyi. [18]

A kőfaragványok megítélését mindez kevéssé befolyásolja. Ezek minden bizonnyal a monostor korai állapotához tartoztak. Javarészt belsőépítészeti részekből (szentélyrekesztő, oltár) eredhetnek - a közzétett anyagban nincs főfalhoz vagy támaszhoz tartozó elem [19] -, amilyenek inkább nagyobb, mint kisebb templomokban szoktak előfordulni. Lelőkörülményeik is arra vallanak, hogy a nagyobbik templom tartozékai voltak. Szerkezeti összefüggéseik inkább csak sejthetők. Nyolcszögű törpepillérekkel, különböző vastagságú mellvédlapokkal és ezeket rögzítő vaskosabb elemekkel, ornamentális és ábrázolásos részletekkel mindenesetre egyaránt számolni kell (v.ö. V.6-10). Ilyenek nagy számban szerepelnek Dombón, amivel a kapcsolatot az ornamentika több eleme is mutatja ( V.6-8), és magyarázhatja a monostor futaki birtoka, amelyet a tatárjárás után a helyreállítás érdekében adtak el. [20] De a rögzítő nyúlványok kidolgozása a Dombón szokásosnál szabatosabb, és inkább Székesfehérvár, Esztergom felé mutat - anélkül, hogy motívikus kapcsolat kimutatható lenne. [21] A fejezetek legközelibb rokonai Dombó közelében találhatók (v.ö. V.6), de ez nem jelent függést az ottan stílusoktól (v.ö. V.7). A motívumkincs egy részének nem ismeretes jó párhuzama ( V.10). [22]

Tóth Sándor

---

[1] V.ö. Magyar 1982, 9-11. 1-2. kép; Magyar 1984b, 147-149, 151, 154, 160. 1, 6. kép.

[2] V.ö. Magyar 1982, 3. kép és MMT 11. 93; illetve Magyar 1984b, 6. kép.

[3] Magyar 1984b, 160, metszet az alapozás egy részéről: 162 (9. kép 2).

[4] Magyar 1984b, 160, 164, a döngölt agyag alapozás metszete a déli mellékszentélynél: 162 (9. kép 1). Az előcsarnokféle az alaprajz korábbi változatán (v.ö. 2. jegyzet) déli irányban jóval kiterjedtebb volt. A 43. jegyzetben (179) hivatkozott épületszerkezeti szakvéleménnyel szemben leszögezhető, hogy a 16,5 m-es fesztáv áthidalása belső támaszok nélkül az Árpád-korban legfeljebb kivételesen fordulhatott elő. A kőtemplom korára nézve ld. alább.

[5] Magyar 1984b, 164. Az építmény leginkább kolostorszárnynak lenne elképzelhető. A többi javasolt meghatározás - sekrestye, torony, "kegyúri lakóhely" (176) az alaprajzi helyzet, illetve a déli helyiségfal fekvésének kétséges volta miatt nem, vagy csak feltételesen elfogadható.

[6] V.ö. főleg Magyar 1984b, 164. Az "alapozás" döngölt agyagja, amelyet a rajz az "épület" belsejében is jelez, az északnyugati részen feltárt falszakasznak jelzett sávban "agyagbadöngölt téglatörmelék" fölött helyezkedik el (179: 48. jegyzet). Az északkeleti részen megfigyelt íves téglaszegély (v.ö. Magyar 1982, 6. kép) még épületnyomnak is kevés. Mindemellett is nehéz lenne elképzelni, hogy a feltételezhető kolostorudvart plébániatemplomnak való rotundával töltötték volna ki. De v.ö. Tóth S.: 11-12. század, 89. jegyzet

[7] Magyar 1984b, 148 (1. kép 4), 151 (4. árok, illetve az alaprajz - 6. kép - a-c-vel jelzett gödrei).

[8] Magyar 1977, 4 (2. kép), 6; Magyar 1978c, 32-33; Magyar 1984b, 166-167. A lelőhelyek az alaprajzon (uo. 6. kép) K-val jelölve.

[9] Magyar 1984b, 170, 172.

[10]Magyar 1977, 5 (4. kép), 6; Magyar 1984b, 172-173. A sírban lelt darab nyilván a többi lemeztöredékkel függött össze. Nem világos, hogy az égésréteg fedte-e az alapozást, vagy sem?

[11]Magyar 1984b, 172.

[12] Magyar 1984b, 154, 160.

[13] V.ö. 7. jegyzet. A zselicszentjakabi alapító a kitelepítést jelezte is az oklevélben: populo inibi habitanti alia possessione inventa, terram istam Deo et Sancto Jacobo a dominis meis impetravi (DHA 172).

[14] Magyar 1984b, 170, 176. 6. kép. V.ö. 10. jegyzet.

[15] "A kőtemplom szentélyalapjához csatlakozó tömör járószintrész"-ből - Magyar 1977, 5 - utóbb "belső falmaradvány" lett: Magyar 1984b, 160. L. még uo. 164. Nem világos, hogy az ásató által a két templom padlószintjei között feltételezett nagy különbséget mi indokolja.

[16] Magyar 1984b, 154.

[17] Magyar 1984b, 164, 173, 177. A leletek gazdasági szerepre vallanak.

[18] Nem vallanak döngölt agyag alapozásra az alaprajzon jelölt falkiszedések sem a nagyobbik templom déli oldalán és az előcsarnokféle északnyugati sarkánál. A templombelsőben még további alapozások is előkerültek (Magyar 1984b, 179: 40-41. jegyzet), amelyek az alaprajzon nem látszanak feltűnni. V.ö. 15. jegyzet.

[19] Az egyik fejezettöredék ( Magyar 1978c, 4. kép) az északi mellékhajófal mellett "két gótikus bordára emlékeztető, későromán faragott mészkőtöredék társaságában" került elő (Magyar 1977, 6). A déli épülettraktus pusztulási rétegében "összetört, faragott román-kori ajtókeretkövek" voltak (Magyar 1984b, 173).

[20] V.ö. 16. jegyzet és Magyar 1984b, 170.

[21] Pannonia regia, 60 (I-7), 88-89 (I-27). Ezeken éppúgy egymásra merőleges síkokat igyekeztek kialakítani, mint a sárvármonostori köveken. A Dombón szokásos megoldásokat jól illusztrálta Stanojev 2000, 412-415 (12, 17-18, 20, 25. sz.), 422 (32-33. sz.), 424-426 (40, 44, 46. sz.).

[22] A szövetszerű mintázathoz a közel egykorú anyagból talán az újlaki (Ilok) Isten Bárányát ábrázoló kő fejezetdísze áll a legközelebb, de itt a barázdák egymásra merőlegesek ( Horvat 1979, 90, II. tábla 1.; Vukičević Samaržija 2000, 481-482. Egy jóval későbbi vértesszentkereszti töredéken ( Kozák É. 1993a, "15.kő") a mintázat rombuszos, de a bordakötegek szalagszerűbbek, mivel üres közeik vannak.