Művészettörténeti leírás
Ajtonymonostora
Aradtól
nyugatra, a Maros jobb partján, Pécska és Szemlak
között állt, a ma "Kőgát"-nak (Hablau) nevezett
helyen. Fekvésének pontos azonosítására a szakirodalomban szereplő területen
belül, 1992-ben adódott alkalom, a folyó partjára egy árhullám levonulásakor
vetett nem egy rangos faragvány és a martból előbukkanó épületmaradványok
kapcsán. A Pécskától 11 km-re eső romokat, a szemlaki
útról, a hármas Maros-kanyar középső részéhez vezető szekérúton lehet
megközelíteni, áthaladva az úgynevezett Pécskai
Nagy-Sáncon.
A monostor maradványainak mintegy
kétharmadát víz alá borította közel fél évszázada a fokozatosan észak felé
költöző Maros-meder. A templom hosszháza a folyó közepéig nyúlik a jelenlegi
mederre merőleges helyzetben. A nagy mennyiségű omladék alatt helyenként
felbukkanó alapfalak és a hajót tagoló pillérpárok
maradványai csak alacsony vízállás esetén követhetők. A félköríves szentély
rézsűs ablaknyílásokig álló falait kváderkő burkolja. A kb. 850 m²-nyi
területen szétszóródott omladék között sok a faragott kő. A hosszháztól délre
előkerült számos kváder és faragványtöredék
feltehetően a monostor épületéből származik. A parton nagyrészt ásatással
feltárt és egyre módosuló állaggal mutatkozó, igen masszív fal- és
pillérmaradványok a templom toronypáros homlokzattal kialakított nyugati
szakaszaként értelmezhetők.
Az alaprajz részletei nem
tisztázottak. A keleten minden bizonnyal félköríves apszissal záródó hajót
valószínűleg három pillérpár tagolta. A templom
nyugati végén az alapfalak 2-2,20 m szélesek, a két homlokzati
torony belső sarkait egy-egy 2,20 x 2,40 méteres pillér
támasztotta meg. A hosszház teljes szélessége e szakaszon kb. 16 méter
lehetett. A parton lévő és a mederbe süllyedt romok közötti szintkülönbség
miatt és a maradványok pontos feltérképezése híján a kb. 35 méterre becsült
teljes hossz csak hozzávetőleges adat. A templom hossztengelye 35o-os
északi irányú elhajlást mutat.
Régészeti kutatások: mentőásatás 1993-ban és
1994-ben (Radu Heitel,
Adrian Axinte,
Silviu Teodor és Heitelné Móré
Zsuzsa).
Leletek: tölgyfa koporsóba fektetett nő sírja gazdag
lelettel (ezüst veretes bőröv, több tucat pityke,
fémgolyók, stb.) A 11. század elejére keltezhető sír gödréből habarcs-rögök is
előkerültek 11-12. századi cserépüst- és edény-töredékek; néhány faragvány a
12. század második feléből (kapuszárkő rétegköve,
sarokgumós oszloplábazat? és fejezettöredék); számos
faragvány a 13. század első feléből (oszloplábazatok és törzsek, fejezetek,
bordák és nyíláskeretek töredékei; három kapuzatból származó ívmező- és
szárkődarabok; homokkő és vörösmárvány padlóburkoló
lapok; ívsorral díszített párkány-darabok (1. kép), kváderkövek;
vörösmárvány (sír?)lap darabok, egyiken vésett betű nyomával
és kisépítményhez tartozó, igen kicsi fejezet töredéke homokkőből stb.). E
faragványtöredékek egy részét még az ásatás előtt begyűjtötte néhány, régiségek
iránt érdeklődő pécskai lakos.
PRT IX/B 444; Juhász 1926, 122-129;
Györffy I. 846; H. Móré 1999.
Heitelné
Móré Zsuzsa
