TANULMÁNYOK
Sólymos Szilveszter, OSB
Az első bencés szerzetesek Magyarországon
Hazánk kereszténnyé válásának millenniumi ünneplése, valamint
a középkori bencés életét bemutató kiállítás javallja, hogy
az első bencés szerzetesek és hittérítők személyével és
működésével foglalkozzunk. Kifejezetten is arra az időszakra
korlátozzuk írásunkat, amelynek kezdete Géza fejedelem tudatos
odafordulása a nyugati kereszténység felé, vége pedig Szent
István király halála ill. a 11. század közepe. Nem foglalkozunk
a Géza fejedelem előtti térítési kezdeményezésekkel, mellőzzük
a nem bencés térítőket és a bizánci egyházak missziós munkáját.
A téma maga nem új. Sokan foglalkoztak már vele részben
bencések is: a 20. század elején a Rendtörténetben Erdélyi
László, [1] a század második felében Csóka Lajos, [2] legújabban pedig Györffy György, [3] hogy csak néhányat említsünk. A legutóbbi évtizedek
különösen sok problémát vetettek fel, nem egyszer megkérdőjelezik
eddigi biztosnak vett tételeinket, állításainkat, mint pl.
Anasztáz-Asztrik különböző személy voltát, Szórád remete
lengyel származását, stb. Eredeti és alapos kutatásokra
írásunkban eleve nem vállalkozhatunk, inkább mérlegelő összefoglalást,
áttekintést kívánunk nyújtani, ill. bemutatjuk a térítésben
résztvevő általunk ismert bencéseket.
Köztudott, hogy a korról, amellyel foglalkozunk, viszonylag
nagyon kevés történeti dokumentum maradt fenn, és azok között
is nem kevés a legenda jellegű forrás. Ilyen legendás-történeti
adatunk van elsősorban az 1083-ban Szent László király idején
szentté avatott 5 személyről - István, Imre, Gellért, Szórád
és Benedek - akik közül a három utolsó bencés volt. Szentté
avatásuk alkalmával a zsolozsmáskönyv olvasmányaihoz készült
legendás életrajzuk sok mindent elárul róluk. Egyébként,
ha igaz az, hogy a koraközépkor építészeti és tárgyi emlékeiből,
valamint történeti adataiból aránylag kevés maradt meg,
ez fokozottan áll a monostorok belső életére, hisz erről
mint magától értetődről ne tartottak érdemesnek sokat feljegyezni.
De az is igaz, hogy a nyugatról idejött bencések vagy szerzetesi
közösségek nyilvánvalóan azt az életformát élték, azt a
szellemet sugározták magukból, amely anyakolostorukat éltette.
Ez elsősorban áll Pannonhalmára, ahova a szerzetesek közösségben
jöttek (ha csupán öten-hatan voltak is) a Prága melletti
Břevnov monostorból. A hazánkban megforduló vagy átmenetileg
misszionáriusként vagy legátusként érkező bencések sajátos
küldetésben jöttek hosszabb-rövidebb időre. Minden bizonnyal
jelentősen több bencés fordult meg hazánkban, mint akiknek
nevét tudjuk. Azután a gyakran főpapi méltóságban ide jövőknek
kísérőik is voltak, titkáraik, akikről nem történik említés,
de akinek ittléte meghatározó lehetett egy-egy kisebb körben.
A bencés szerzetesség a 10-11. században
A bencés szerzetesség Szent Benedek halála után az ő Regulája
alapján, de a különböző körülmények és lehetőségek között
alakult. Az egyes közösségek az apát vezetése alatt lényegében
egymástól függetlenül és önállóan valósították meg a benedeki
életeszményt: az ima, a szellemi és testi munka harmóniáját.
Az egyes közösségeknek, apátságoknak nemcsak lelki téren
volt missziós kisugárzása, hanem szellemi és kulturális
téren is.
A bencés életeszmény és életstílus terén az első döntően
új lépést Nagy Szent Gergely pápa tette meg, aki számára
a római birodalomnak és az antik világnak a barbárok által
végbevitt elpusztítása megdöbbentő élmény volt. Megérezte,
megsejtette, hogy az antik világ uralmát megtörő barbárság
jelenti a jövőt, feléjük kell fordulni, őket kell az új,
keresztény életeszménnyel gazdagítani, és a kereszténység
kovászával átalakítani. Ezért döntően új és eredeti lépés
volt Canterburyi Szent Ágoston és társai elküldése Angliába.
Ezzel a tettével a pápa a középkori bencés missziók elindítója
lett. A brit szigetekről terjedt át a térítés a szárazföldi
kontinensre a frankokhoz, és Nagy Károly udvarában Alkuin
kiépítette a kolostorok egész hálózatát, ha a regulák sokszínű
variánsai között ekkor még "bencés rendről" nem is beszélhetünk.
Nagy Károly halála után a karoling birodalom szétesett
ugyan, de valami egységes szellemiség fennmaradt, és átmeneti
válság után a virágzó középkor stabilizációs tényezője lett.
A 10. századra a bencés szerzetesség válságát alapjában
a világi hatalomtól való függés okozta, ill. ennek következménye
volt az eredeti eszményektől való elhajlás, és a különböző
területeken megnyilvánuló világias életforma. A megújulás
nem a gyengeségei miatt amúgy is erőtlen pápaságtól indult
ki, hanem bizonyos megújulási mozgalmaktól. Ezek között
hármat emelünk ki: a clunyi és gorzei mozgalmat, valamit
az itáliai szerzetesség új elgondolásait.
A süllyedés francia földön volt a legerősebb, onnét indult
ki a megújulás is. Aquitániai Vilmos megalapította Cluny
monostorát, annak vezetését Berno apátra bízta, és biztosította
számukra a szabad apátválasztást. Ezzel részben csökkent
a püspöki befolyás, másrészt megszűnt a világi fejedelmek
káros hatása, akik gyakran világiaknak adományozták az apátságot.
A kiváló clunyi apátok: Odo, Majolus, Odilo, Hugó idején
több száz apátság csatlakozott a clunyi elgondoláshoz és
reformhoz. Általában jellemzőjük: visszatérés a Regula eredeti
szelleméhez, elsősorban az istentisztelet díszes és méltó
ünneplése, aszketikus beállítottság. Cluny nem missziós
tevékenységre rendezkedett be, inkább evangéliumi szellemet,
lelkiséget sugárzott.
Odilo apát kapcsolatban állott Szent István királlyal
is; fennmaradt levele Szent Istvánhoz, aki iránt őszinte
nagyrabecsüléssel viseltetett. Kiemeli levelében, hogy a
magyarok királyáról milyen elismeréssel nyilatkoztak a zarándokok.
"Gyakran az egész világ hirdeti, hogy lelketekben mekkora
szenvedély árad isteni vallásunk tisztelete iránt". [4] Ereklyét is küld István királynak, és a levelet vivő szerzeteseket
a király jóindulatába ajánlja.
A másik reform irányzat a gorzei. A gorzei kolostort 749-ben
Chrodegang metzi püspök alapította. A gorzei megújulás azonban
mintegy kétszáz évvel később érte el igazi kiteljesedését.
A clunyi ünnepélyes liturgia végzésével szemben bizonyos
népi jelleg volt rájuk jellemző. Életüket a Regula szigorú
betartására és az Ora et labora - "Imádkozzál és
dolgozzál" elvére alapozták. Nem zárkóztak el a néptől és
Szent Wolfganggal együtt vallották: önmagunk újjászületésének
példája magával ragadja az egész népet.
Hazánkra talán jelentősebb volt az itáliai megújulás Szent
Romuald hatására. A 952-ben született Romualdot kora bencés
kolostorai és életformája nem elégítették ki. Kisebb közösségeket
és remeteségeket szervezett. Fő működési területe Észak-Itália,
Dalmácia. Bár a remete életeszmény Szent Benedek előtt sem
volt ismeretlen, azt mégis inkább kevés kipróbált számára
tartotta megélhetőnek. Romuald a remeteséget tartotta az
igazi szerzetesélet iskolájának. A remeték a magányos élet
kemény aszkézisét feltétlen fontosságúnak érezték. Ezért
a szigorú böjt is. A közösségi ima helyett a magánimát gyakorolták
inkább. Romualdban egyébként volt valami szent nyugtalanság,
a vándorlás, a tovább költözés az egyik remeteségből a másikba.
A remeték időnként közösségbe is visszamentek. A kolostornak
volt számukra valami védő, biztonságot nyújtó szerepe. Romuald
kapcsolatban volt a keleti szerzetességgel is. Itáliában
erős volt a keleti szerzetesség hatása. Ennek egyik vezető
egyénisége volt Calabriai Szent Nilus, aki később a Róma
melletti Grottaferratában alapított közösséget. Hozzátartozott
az ezredforduló vezető szellemi személyiségeihez, és kapcsolatban
volt nemcsak a császárral, de Szent Adalberttel és Gellérttel
is.
A kor, az ezredforduló körüli évekkel szinte kegyelmi
idő volt. III. Ottó császár 995-ben vette kezébe a birodalom
vezetését. Őt a nyugati és keleti birodalom egységes víziója
vezette. A magyarság befogadása a keresztény Európába igazában
az ő elgondolása volt, a pápa a korona átadásával az egyházi
rítust adta ehhez. III. Ottó császár saját tanítóját, a
tudós Aurilaci Gerbert érseket tette meg pápává II. Szilveszter
néven. A császár kapcsolatot tartott kora szinte minden
jelentős vezető emberével. A prágai Adalbertet egyenesen
csodálta. [5] Adalbert Rómában tartózkodott,
amikor III. Ottó először jelent meg ott. A császár többször
is felkereste Adalbertet, aki nagy hatással volt a fiatal
uralkodóra.
Szent Istvánra nemcsak azok a bencések voltak hatással,
akiket személyesen ismert, akikkel találkozott, hanem azok
is, akikkel szellemi, lelki kapcsolatban volt, mint pl.
az említett Odilo apát. Levelezett Bernóval, a Bodeni-tó
melletti Reichenau apátjával. Ugyancsak Szent Richárddal
is, a verduni St. Vanne kolostor apátjával. [6]
Korának kedvelt lelki kapcsolat-teremtését követve imaszövetségre
lépett a salzburgi, valamint a tegernseei bencésekkel. [7] Montecassino apátságával természetszerűen jó
kapcsolata volt. Az ő privilégiumaikat biztosította Pannonhalma
számára is. Maga az első pannonhalmi apát, Anasztáz is megfordult
Cassino hegyén. Szent István értékes keresztet küldött a
cassinói apátnak és szerzeteseket kért tőle. Kettőt küldtek
is hazánkba, de mire ideérkeztek, István meghalt. Péter
király pedig ajándékokkal visszaküldte a szerzeteseket Cassinóba.
Szent Wolfgang
Még a magyarországi térítések első idejéhez tartozó bencések
között elsőnek Szent Wolfgangot, a későbbi regensburgi püspököt
említjük. Reichenau kolostorában tanulóként ismerte meg
a szerzeteséletet, és l6 évet töltött el a kolostorban.
Innét először Trierben a szabályozott kanonokok életét szervezte
meg, majd Einsiedelnbe lépett be a bencések közé. Megismerkedik
Ulrich augsburgi püspökkel, és az ő javaslatára küldi a
császár 972-ben misszióba Magyarországra. Wolfgang szerzetes
püspökké szenteltetvén a magyarokhoz küldetett, de mint
az életrajzírója megjegyzi: "Szent Wolfgang elhagyta a kolostort,
de nem a szerzetességet". Magyarországi küldetése azonban
nem annyira misszionáriusi, mint inkább diplomáciai volt. [8] Ez persze nem zárja ki a
térítő tevékenységet a fejedelem környezetében. Diplomáciai
küldetése után került a regensburgi püspöki székbe. Magyar
szempontból külön is jelentőséggel bír, hogy Gizellát, aki
985 táján született, ő nevelte. Wolfgang mellett Adalbertnek
is jelentős szerepe volt abban, hogy Gizella elfogadta István
kezét.
Wolfgang Einsiedelnben a gorzei apátságból kisugárzó aszkétikus
szellemű szerzetesi lelkületet hozta magával; gazdag püspökként
is szegény szerzetesek életét élte. Adalberttel is kapcsolatban
volt, és mint tapasztalt püspöktárs állt mellette. Wolfgangot
1052-ben avatta szentté IX. Leó pápa. Életét nem lengik
körül csodák, ő igazi lelkipásztor volt, nem fantáziát felgyújtó
önkínzások kedvelője. Éppen ezért kultusza is halkabb volt.
Hazánkban először valószínűleg Sopron és környékének bajor
telepesei tisztelték. A Pray-kódex naptárában már szerepel
ünnepe, és a miseszövegek szerint fontos szerepe volt a
magyar egyház megszervezésében ( qui pastor noster extitit
- aki a mi pásztorunk volt). Sopronbánfalván a 15. században
volt kápolnája. A soproni Szent György templomban is volt
mellékoltára. A közeli Balf község nevében is őt találjuk,
ő az ottani templom védőszentje. A Wolfgang név a magyar
nyelvben a Farkas személynévben él.
St. Galleni Brunó
Eredetileg (Prunward), bencés szerzetes, missziós püspök.
972-ben történt, hogy Géza fejedelem követsége bejelentette
St. Gallenben I. Ottó császár előtt a fejedelem megtérési
szándékát. A császár Brunót jelölte ki a magyarok térítő
püspökének, aki Pilgrim passaui püspök ajánlólevelével Géza
fejedelem udvarába ment. Megkeresztelte a fejedelmet és
az előkelőbbek közül mintegy 2-3 ezer embert. E missziók
során a fejedelemi udvarhelyeken St. Gallen szentjének,
Szent Gálnak tiszteletére kápolnákat épített. Ennek az emlékét
őrzik a Szentgál helyneveink. Magával hozza a passaui püspökségből
Szent István vértanú kultuszát, valamint liturgikus könyveket.
Minden valószínűség szerint ő keresztelte meg Istvánt is,
ahogy azt a sanktgalleni halottas könyv számunkra megőrizte.
Ő az a bencés térítő, akinek alakja leginkább feledésbe
ment.
Szent Adalbert
A második ezredfordulón Közép-Európa legidőszerűbb szentje,
a keresztény Európa nagy személyisége. Kora szinte minden
igazában jelentős személyével kapcsolatban volt. Szerepe
a magyarság kereszténnyé tételében is jelentős, ha annak
mértékéről nem értenek is egyet a szakemberek. Hazánkban
"nemzeti szent"-ként tisztelték, "Magyarország apostolának
nevezték". Mivel 1004-ben szentté avatták, Szent István
az esztergomi székesegyházat tiszteletére építette. Később
kultusza csökkent valamelyest. De hogy Pannonhalmán is mennyire
tisztelték, abból látszik, hogy a 17. század mások felében
készült konfraternitás-oklevél Szent István mellé ő alakját
teszi. Minket elsősorban Adalbert mint szerzetes, bencés
érdekel.
A Vojtechnek keresztelt cseh főúri sarjat a kor szokása
szerint kolostori iskolába adták szülei, még hozzá 972-ben
Magdeburgba, amely a kelet felé történő misszionálás előretolt
bástyája volt. Az iskola vezetője akkor a trieri Szent Maximus
bencés apátság Adalbert nevű szerzetese volt, aki 968-ban
Magdeburg érseke lett. Ez az Adalbert érsek nevelte Vojtechet,
ő meg is bérmálta, és ekkor vette fel az Adalbert nevet.
Kilenc évet töltött ebben az iskolában, ahol nyilván bencés
szellem uralkodott és Adalbert lelkébe a bencés hivatás
csírái itt ágyazódhattak be. Tanulmányai befejeztével visszatér
Prágába, ahol pappá szentelik, majd 989-től Prága püspökévé
nevezik ki. Amikor nem tud megbirkózni még nagyon pogány
csehországi szokásokkal, a pápa engedélyével otthagyja püspöki
székét és kora legjobbjainak vágyával a Szentföldre indul.
Útközben Montecassinón az ottani apát és az ott tartózkodó
calabriai Nilus keleti szerzetes rábeszéli, hogy Istenek
tetszőbb, ha szerzetes lesz. Így belép az Aventinuson levő
neves Szent Elek és Bonifác kolostorba.
Ez a kolostor az Aventinuson a 10. századi bencés élet
egyik központja. A védőszentek, Elek és Bonifác élete legendás
elemeket tartalmaz. Alexius, Elek 5. századi legendás alak,
aki koldusként a szülői házban élt ismeretlenül. Állítólag
az aventinusi kolostor volt szülei háza. Bonifác egy bizonyos
tarzuszi szenttől kapta nevét. A szent Elek és Bonifác kolostor
virágkora a 10-11 század. Híres apátja a 10. században Leo
apát. Adalbert itt élte élete legboldogabb korszakát. Fogadalommal
is elkötelezi magát a szerzetesi életre. V. Gergely pápa
azonban 993-ban visszaküldi Prágába. Ezen alkalommal visz
magával Rómából 12 szerzetest és velük megalapítja a Prága
melletti Břevnov monostort, mintegy lelki hátteret is várva
tőle. A helyzet azonban nem sokat javult és Adalbert a feltornyosuló
problémák elől ismét megfutamodik. Ekkor Rómába indulva
Géza fejedelem udvarát is felkeresi. Ez 994 körül volt.
Istvánt, a trónörököst meg is bérmálja. Mind Gézára, mind
Istvánra jótékony hatással lehetett ez a nemes lelkű és
missziós beállítottságú püspök, aki a clunyi reformszellemet
hozta magával a római szent Elek kolostorból is.
Amikor a pápa ismét visszafordítja, először végiglátogatja
Franciaország szent helyeit: Szent Márton püspöki székhelyét
Tourst, Fleuryt, ahol Szent Benedek ereklyéi voltak, és
még más kegyhelyeket. Prágában szörnyű esemény fogadja:
ellenfelei egész családját lemészárolják. Ekkor úgy érzi,
hogy végleg a még pogány népek megtérítésének kell szentelnie
életét. Szerzeteseit kettéosztja: egyik részüket Lengyelországba,
a másikat Anasztáz-Asztrik vezetésével Géza fejedelem országába
küldi, akik a pannoniai Sabariában, Szent Márton szülőhelye
közelében alapítják meg kolostorukat, a mai Pannonhalmát.
Adalbert nem egyedül ment misszióba. Elsősorban szerzetesei
kisérték: Radla, aki neki afféle pártfogója-barátja volt
Magdeburgban, testvére Gaudentius (Radim néven is szerepel),
aki vele indult el a Szentföldre is; azután Asztrik, aki
később meseritzi apát lett, ill. onnét jött Pécsváradra.
Gaudentiust, aki szintén bencés lett a Szent Elek kolostorban,
III.Ottó császár, amikor 1000-ben elzarándokolt Adalbert
sírjához Gnieznóba, az ott alapított érsekség élére állította.
Szent Adalbert magyarországi látogatását kutatta Bogyay
Tamás is. [9] Felveti a kérdést, hogy milyen
szerepet játszott a magyarok térítésében Szent Adalbert
és az általa alapított Břevnov apátság. Adalbert már az
1083 előtt is, tehát az első szentté avatások előtt is úgy
szerepelt, mint az ország első szentje. Szent István az
esztergomi székesegyházat a Boldogságos Szűznek és neki
szentelte.
Ha Adalbert az egyházszervező, Asztrik a diplomata szerepet
vállaló szerzetes volt, akkor Radla a csendesebb, de hatékonyan
sugárzó. [10] Szent Adalbert elsősorban Rómában
az Aventinus bencés konventjében mélyedt el a bencés szellemiségben,
és egész életében az imádság és az elmélkedés segítségével
készül arra, hogy életét adja Krisztusért. Adalbert nem
közönséges alkat volt, ha nem is élt sokat kolostorban,
lelke mélyén igazi szerzetes. Megérezte ezt benne III. Ottó
császár is, aki egy keresztény impériumról álmodott; jól
látta, hogy csak a szentek példájának követése és az állandó
evangelizáció képes egy új, keresztény Európa felépítésére.
Minden különbözőségük ellenére az ezredforduló nagy szentjei
egyet akartak: kamalduli Szent Romuald, Szent Nilus, Szent
Damján, Gerbert, a II. Szilveszter pápa. - Ők mind az evangéliumtól
megvilágosított emberek voltak, és nemcsak annak utját keresték,
miként mentsék meg saját lelküket, hanem azt is, hogy vigyék
közel az embereket Krisztus szeretetéhez.
Radla
Kevéssé ismert, de egyik fontos szerzetes, aki hosszú
ideig élt hazánkban. Radla 972-től Adalberttel egy időben
járt a magdeburgi iskolába. Valószínűleg Adalberttel együtt
került Prágába. Ott találjuk Břevnovban mint bencést, aki
mint Adalbert egykori tanulótársa, titkári minőségben áll
mellette. Amikor Adalbert a még pogány csehek durvaságai,
jogtalanságai miatt nem bír tovább Prágában maradni, magával
hívja Radlát is: "Tudd meg, vagy velem jössz, vagy többet
engem nem látsz". Radla ugyan nem érte egyet Adalberttel,
de Gaudentiussal, Asztrikkal, aki Adalbert udvari papja
volt, elhagyja Párágát, és Róma felé indulva betérnek Géza
fejedelemhez. - Amikor pedig 997-ben a libicei vérfürdő
bekövetkezik, Radla nem követi Adalbertet Lengyelországba,
hanem Géza udvarába megy, ahol a keresztény gondolat képviselője.
Querfurti Brunó, aki találkozott Radlával Szent István udvarában,
azt állítja, hogy Radla Adalbert életútját szertelennek,
túlságosan meredeknek tartotta: ardua scandentem.
Adalbert vértanúhalála után azonban megváltoztatta véleményét,
és elismerés, valamint lelkesedés hangján szól Adalbertről.
Radla tehát először 996-ban, majd később 1004-től tartózkodott
Szent István udvarában. Csiszolt modorú, bölcs szerzetesnek
mutatkozik. Querfurti Szent Brunó, amikor Szent Adalbert
életrajzát írja, Radlától közvetlen információkat kaphatott
Adalbertről. Radla az a művelt, de nem főpap szerzetes,
aki a magyar kereszténység első idejére feltétlen nagy hatással
volt. Mint a visszavonult szerzetesi élet elkötelezettje
talán inkább a háttérből hatott, kevéssé a hivatalos aktusokkal,
Asztrik
Adalbertnek Radla mellett másik kísérője Asztrik. Az ő
személye máig vitatott a történészek között: Elsősorban
Györffy György azonosítja Anasztáz apáttal. Szerinte az
1002-ben készített Pannonhalmi interpolált, ún. alapítólevélben
sem a kolostor apátjaként szerepel, hanem az apostoli tekintély
közvetítője, tanácsadója és képviselője. Tehát Györffy szerint
Anasztáz sem Pannonhalma apátja nem volt, sem az első esztergomi
érsek, hanem inkább diplomata küldetése volt. Bogyay szerint
Györffy nem tudja megmondani, mikor lett Asztrik szerzetessé.
Adalbert az aventinusi kolostorba Radim-Gaudentiussal lépett
be, Asztrikkal kapcsolatban a források erről nem beszélnek.
Akkor hogyan lehet hamarosan rá Břevnov apátjával, Anasztázzal
azonosítani. Ugyanakkor Adalbert második lemondása után
végigjárta vele a galliai szent helyeket. Végül a szerzetesek
egy részével Meseritzbe ment és ott apát lett, míg Adalbertre
a vértanúság várt. A két személy különbségét egyébként Erdélyi
László erős érvekkel védelmezi.
Miután Asztrikot mellőzték a lengyel püspöki székek betöltésénél, [11] Asztrik elhagyta Lengyelországot.
Egyesek szerint a meseritzi bencések egy idő után szintén
hazánkba jöttek és igazában ők voltak a pécsváradi apátság
alapítói és első tagjai. Asztrik ekkortájt egy időt a dijoni
reformkolostorban töltött, majd II. Szilveszter pápa és
István király udvara között diplomáciai küldetések vezéralakjaként
tűnik fel, mint a pápa legátusa. Istvánt az Asztrik által
hozott koronával, a szuverén királyság jelképével az új
évezred első napján koronázzák meg Esztergomban. A további
történeti adatok bizonytalanok. Szent István 1015-ben alapítja
Pécsváradot, a felszentelés 1038-ban, Szent István halála
után történt meg.
Adalbert tanítványainak köre, elsősorban Radla és Asztrik
működése felbecsülhetetlen szolgálatot jelentett a magyar
kereszténység kialakulásához. Ez a baráti kör Róma és Montecassino
ősi bencés hagyományai mellett azt a mély, tiszta és egyben
gyakorlati kereszténységet hozta magával, mely Clunyből
sugárzott a világba.
Regensburgi Arnold
Az ismert regensburgi bencés, történetíró, Arnold 1030
körül heteket töltött Magyarországon. Apátja azért küldte,
hogy Szent Emmeran püspök életrajzához anyagot gyűjtsön.
Anasztáz esztergomi érsek szívesen fogadja, kérésére Antifónát
és Responzóriumot komponált Emmeránról, amit ott az esztergomi
iskolában a növendékek énekeltek is. [12]
Querfurti Szent Brunó
Szerzetes néven Bonifác, püspök és vértanú. Szintén Magdeburgban
tanult. Később III. Ottó társaságába kerül és az aventinusi
Szent Elek kolostorban lett bencéssé. Romualddal is kapcsolatban
volt, és egy ideig remete életre adta magát Ravenna közelében.
Kétszer próbált téríteni a "fekete magyarok" között, nem
sok sikerrel. 1004-ben Esztergomban találjuk. Megírta Szent
Adalbert életét. Brunó beszél Szent Adalbert hármas keresztségéről
( baptisatus ter): az első a tulajdonképpeni keresztség
volt, amely által keresztény lett; a második a fogadalom,
mellyel szerzetes, harmadik a vértanúság, amely által mártír
lett. Ez a felfogás teológiailag is modern, a szerzeteséletet
a keresztény élet kiteljesedésének tartja, amelyre a vértanúság
teszi rá a koronát. Az ilyen szemlélet természetesen a kor
keresztény gondolkozására is hatással volt. Társaival együtt
bizonyos hagyományok szerint vértanúhalált halt. - Querfurti
Brunó hatása nem volt jelentéktelen. A reform szellemében
dolgozó szerzetespüspök volt, aki ugyan kifejezetten nem
képviselte sem a clunyi, sem a gorzei reformot, sem pedig
a romualdi elgondolást, de mindegyiket ismerte, és egyéniségében
összeötvözte. Vannak, akik úgy tartják, hogy ő Pécsvárad
második apátja. Ő lett volna az a Bonifác, aki nyaksebet
kapott a délvidéki pogány magyarság térítése közben, és
bár nem halt meg, vértanúként tisztelték. A pannonhalmi
barokk ebédlőben is a magyar bencések nagyjai között van
megfestve.
Bogyay szerint Móron kívül egyetlen pannonhalmi bencés
neve ismert, és ez Radla. Györffy [13]
azt tartja, hogy az első esztergomi érsek, Sebestyén is
pannonhalmi bencés volt, sőt egyesek szerint ő volt az első
pannonhalmi apát. Mások szerint Sebestyén azonos Radlával.
Az általánosan elfogadott nézet, hogy Sebestyén érsek szembaja
miatt átmenetileg visszavonult és átmenetileg Asztrik volt
helyette Esztergomban. Mikor Sebestyén meggyógyult, Asztrik
kalocsai érsek lett.
Domonkos esztergomi érsek
Feltehetően pannonhalmi bencés volt Domonkos, az első
esztergomi érsek is, aki megkoronázta Szent Istvánt. Rómában
1000 körül szentelhették püspökké. Róla viszonylag nagyon
keveset tudunk.
Günther
Szent Günther bencés szerzetes, remeteként ismert hazánkban.
A 10-11 század fordulóján élt Günther életének adatai eléggé
biztosak. Katonai karrierje után a nemes lovag 50 éves korában
belép bencés szerzetesnek a niederaltaichi kolostorba. Innét
kivonul a cseh-német határon egy erdőségbe, szigorú remeteéletre
vágyva. Günther Gizella királynő révén rokonságban volt
Szent Istvánnal, néhány alkalommal meg is jelent udvarában.
Valószínűleg még Szent István idejében remetéskedett egy
ideig Bakonybélben. Minden jel arra mutat, hogy Bakonybél
alapításában neki valamilyen formában szerepe volt. Kultusza
Bakonybélben a 18. században még élt, a 19. században Gellért
került előtérbe. Günther remetesége valószínűleg a jelenlegi
Borostyánkút környékén volt. Gellért később jött Bakonybélbe
és remetesége másutt volt, a jelenlegi temető környékén.
Günthernek kétségkívül volt hatása Szent Istvánra. Szigorú
aszkétikus életével - ami nem zárta ki, hogy a közéletben
is szerepet játsszon - ő is azok közé a bencések közé tartozott,
akik idegenből jöttek ugyan, de életük példájával a keresztény
hit tanúi voltak.
Szórád és Benedek remeték
Az 1083-ban szent László király által hivatalosan szentté
avatott 5 személy közül: Gellért, Zoerard-András és Benedek
bencés volt. Gellért szentté avatása még érthető, hiszen
a jeles misszionárius és nevelő végül vértanúságával koronázta
meg élete művét. A két bencés remete azonban missziós munkát
aligha végzett, és szűkebb környezetükön kívül nem voltak
ismertek. Szent VII. Gergely a szentté avatás engedélyezését
Hartwik győri püspöknek az István király legendájában leírtak
szerint alábbi megokolással engedélyezte:
"(István király) halála után negyvenöt év multán, mikor
Isten, hogy a halandóknak irgalma jótéteményeit általa tanúsítsa,
ki akarta nyilvánítani szentének érdemeit: a római szék
intézkedéséből apostoli levéllel elrendelték, hogy mindazoknak
testét felemeljék, kik Pannóniában a keresztény hit magvait
igehirdetésükkel vagy intézkedésükkel hintve azt Istenhez
térítették." [14]
Az igehirdetés és az intézkedés latin megfelelője az eredetiben
a praedicatio és az institutio. A szent remeték
igehirdetéséről nem tudunk, ők azt aligha tartották hivatásuknak.
Úgy gondoljuk, hogy az institutio amelyet ők képviseltek,
nem annyira az "intézkedés" kifejezéssel adható vissza,
mint inkább "életük tanúskodása, életmódjuk, szerzetesi
és remete életük" - kifejezésekkel. Egyébként Hartwik püspök
szövege megtalálható Szent István király nagyobb legendájában
is, amelyikbe szó szerint került át. Hogy mi lehetett szentté
avatásuk motívuma, arra még a két remete életének ismertetése
után visszatérünk.
Ha az első középkori szerzetesek életét akarjuk vizsgálni,
akkor azt találjuk, hogy erről a két remete szerzetesről,
Szórád és Benedek szerzetesi elgondolásáról többet tudunk,
mint talán a többiekéről együtt. Persze a fő érdeme ebben
annak a pannonhalmi Szent Mórnak van, aki az ő emléküket
megőrizte. Nélküle ezekről a remetékről valószínűleg semmit
nem tudnánk. Mivel Mór szoros kapcsolatban volt velük, ezért
elsősorban Mórra vonatkozó ismereteinket foglaljuk össze
röviden.
Mór
A 11. század legmarkánsabb arculatú magyar bencése, egyáltalán
az első magyar bencés, akiről biztos adataink vannak, éppen
a két remetéről írt életrajza vagy legendája folytán. Illetőleg
egy másik forrás róla a Szent Imre legendájában megörökített
találkozása Szent Istvánnal és Imrével. De még másban is
első: ő az első iskolásfiú, aki ismereteink szerint Pannonhalmán
tanult. A történelem elég mostohán bánt vele, mert a pannonhalmi
apátoknak a 17. század végén a Lendvai Placid főapát által
összeállított listájában nem szerepel. És bár a hagyomány
Mórt tiszta és alázatos élete miatt a "boldog" jelzővel
illette, a szentek tiszteletében nem részesült egészen 1848-ig,
amikor is egy késői utóda a pécsi püspöki székben, Szcitovszky
János elérte Rómában, hogy a szentek között lehessen tisztelni
misével és zsolozsmával, és a pécsi egyházmegye másodvédőszentje
legyen. [15]
Mór életéről a saját maga által megadott adatok biztos
eligazítást nyújtanak. Mint pécsi püspök 1064 után 1070
táján írja meg a két zoborhegyi remete életét, Zoerardét
és tanítványáét, Benedekét. 1000 körül születhetett, és
mint a Szent Márton monostorban élő puer scolasticus
- iskolás gyermek - emlékezik vissza a négy lapnyi Vitaban,
hogy az apátságba érkezett egy Zoerard nevű remete, akit
ugyan látott, de beszélni nem beszélt vele. A remete, akit
a továbbiakban Szórádnak nevezünk, mert a nép ajkán ilyen
formában fordul elő; nem soká maradt, tovább ment a Nyitra
melletti zoborhegyi bencés kolostorba, ahol Fülöp apát beöltöztette.
Mór azután hivatkozik arra, hogy ő Pannonhalmán mint apát
találkozott a Szórád tanítványával, Benedekkel, aki szintén
zoborhegyi szerzetes volt és többször megfordult Pannonhalmán.
Apátja engedélyével Szórád visszavonult időnként remeteségbe.
Zoborhegyen ma is megtalálható a barlangja. Végül is egy
még inkább vadon jellegű vidékre vonult vissza, a Trencsén
környékén lévő Szkalkára. Itt hallatlan aszkézis, böjtölés
és imádság közepette az erdőn fát irtott. Kb. 3 évig élhetett
itt. Fülöp apát a zoborhegyi monostorából időnként elküldte
hozzá tanítványát, Benedeket. Szórád haláláról is így értesült
Fülöp apát, aki elment és maga vette le a remete testéről
a már húsába evődött vezeklő láncot. Szórádot a nyitrai
székesegyházban temették el. Mór nagy tisztelője volt a
szentéletű remetének, és még mint pannonhalmi apát elkérte
a vezeklő lánc felét Fülöp apáttól. Tőle meg később a jámbor
Géza herceg könyörögte el, mikor Pécsett együtt voltak.
Az elhunyt szentéletű szerzetes celláját tanítványa, Benedek
foglalta el, aki ott mestere példájára ugyancsak önmegtagadó
élete élt, mígnem a környéken levő rablók pénzt sejtvén
nála, megölték és testét a Vág folyóba dobták, ahol csodás
módon egy sas jelzésére akadtak rá. Mestere mellé temették
őt is a nyitrai székesegyházban. Később, a 13. század elején
a két remete szkalkai barlangja köré Szent Benedek vértanú
tiszteletére monostort emelt Jakab nyitrai püspök. A monostor
a török időkig működött. Benedeket Szkalkán és környékén,
Szórádot Nyitrán tisztelték inkább. Ma csontjaik a nyitrai
székesegyházban a Pálffy püspök által készített ereklyetartóban
vannak kitéve.
A két remete csontjait az 1083-as elevációjuk alkalmával
helyezték díszes koporsóba és tették Nyitrán az oltárra.
Minden jel arra mutat, hogy Mór életrajza a vértanú szentek
zsolozsmájának II. nokturnuma számára akart anyagot biztosítani,
és elsősorban ezzel a szándékkal írta meg a két remete életét.
Többszörösen hivatkozik arra, hogy ő a remetékre vonatkozó
értesüléseit Benedektől magától és apátjuktól, Fülöptől
szerezte, tehát hitelt érdemelnek.
Az utóbbi években Szórád remete származása körül merült
fel probléma, amely fontosabb, mint első pillanatra látszanék.
A Vita szövege azt mondja, hogy Szórád de terra
poloniensium jött, azaz Lengyelországból. Ezt már Hartwik
legendájában is így találjuk. Hogy miért jött ez a remete
Szent Márton hegyére, azt Mór mindjárt a Vita első
mondatában közli: "Abban az időben, amikor a buzgó, keresztény
István király akaratából az igaz Isten neve és tisztelete
Pannoniában sarjadzani kezdett, a jóságos uralkodó híre
hallatára idegen földekről sok pap és szerzetes jött hozzá,
hogy a szent szerzetesi élet új öröme fakadjon jövetelükből,
- ut novum conversationis gaudium ex eorum conventu
adimpleretur - mondja a latin szöveg. A döntő kifejezés
itt a conversatio kifejezés, amelyet a fordítók
régente legtöbben "társalkodás" szóval adtak vissza. Megfeledkeztek
arról, hogy a bencés Mór a Regula nyelvezetén nőtt fel és
a conversatio vagy conversio szó itt szerzetesi
életalakítást, szerzetesi életformát jelöl. A remete aligha
jön ide messziről, hogy a szent királlyal beszélgessen,
társalogjon.
A másik, és az igazi probléma az, hogy ha Szórád Lengyelországból
jött, akkor hogyan hozott onnét valami új szerzetesi életformát,
amikor Lengyelországban magában is még csak éledezett a
keresztény és a szerzetesi élet. Boba Imre magyar származású
történész, aki az Egyesült Államokban élt, felállította
azt a megalapozott hipotézist, [16] hogy Szórád nem ex Polonia, hanem ex Pola, e terra Polensium érkezett,
tehát Isztriából. Ezt ő filológiailag meggyőző érvekkel
igazolja, amelyeket a lengyel történészek próbálnak kivédeni.
Boba érvei mellett nem érezzük jelentéktelennek azt sem,
hogy ha Szórád remete északról, Lengyelországból jön, akkor
miért nem ment mindjárt a Zoborhegyi apátságba, ami valóban
útba esett neki. Ha viszont délről jött, akkor kézenfekvő
Szent Márton hegyére érkezése. Mivel azonban itt egy missziós
kolostort talált, tele tevékenységgel, tehát nem azt, amire
vágyakozott, azért ment tovább a zobori kolostorba, amelyről
nyilván hallott a szentmártoni bencésektől. Mór legendájából
kitűnik, hogy jelentős volt a kapcsolat a két apátság között.
Sőt az sincs kizárva, hogy Mór valahonnét a Felvidékről
jött, ami még külön megmagyarázná Benedek remete ill. Fülöp
apáthoz fűződő meleg kapcsolatát.
De Szórád remetének délről, Pola környékéről való jövetele
mellett talán legsúlyosabb érv az egész szerzetesi szellem,
a remeteségre való hajlam, mit ő megvalósítani törekedett
életében. Az is tudott, hogy Romuald 1010 táján, szinte
egy időben Szóráddal elindult Magyarországra, hogy ott az
új életformával végezzen missziós munkát. Különben Lengyelországba
is elindultak Boleszláv király hívására tanítványai közül
hárman: Bonifác, János és Benedek, ők ott vértanú halált
szenvedtek. Ebbe a képbe bele illik a délről kamalduli szellemiséget
magával hozó Szórád, nem pedig egy olyan valaki, aki Lengyelországból
jön hazánkba. Mert hiszen a lengyel történészek szerint
ők sem voltak előbbre a keresztény életben, mint mi magyarok.
Azt is valljuk, hogy Maurusra hatott Szórád, ill. mindkét
remete életformája, aszkézise. Az egész legenda alaphangja
elárulja szimpátiáját. Amellett, hogy Maurus történeti hűségre
törekszik az adatokat illetően, kiérezni soraiból a nosztalgiát,
hogy ez az életforma lett volna eszményi számára is. A komoly
szerzetesi lelkületére és eszményére utal, hogy írása közben
négy alkalommal is feltör szívéből az "Óh" felkiáltással
kezdődő sóhaj, amikor Szórád hallatlan önsanyargatását csodálja,
amikor az szent találékonysággal kényszeríti magát az imára
a kimerítő munka mellett. És azután a böjtölés hihetetlen
foka. Mindebből azt lehet kiérezni, hogy mindez Maurusnak
is fiatalkori szerzetesi eszménye volt. És apáti, valamint
püspöki tisztsége örökké gátló teherként nehezedett rá.
Mór élete talán az egyetlen, amelyből konkrétan is lehet
a pannonhalmi szerzetesélet milyenségére és minőségére.
A Břevnovból jött kis csapat jó szerzetesi szellemet hozott
magával a Szent Bonifác és Elek kolostorból, ahol bizonyos
keleti szerzetesi hatásban is volt részük. Hogy Géza fejedelem
hívását apátjuk kérésére készségesen követte a břevnoviak
egy csoportja, ebben minden bizonnyal volt missziós szándék
is. A szentmártoni monostor életében az elöljárók gyakran
változtak, hisz az apostoli lelkületű többször is vitt el
főpapi posztra szerzeteseket. Ilyen lehetett pl. Sebestyén,
aki Esztergom érseke lett.
A komoly szerzetesi fegyelemre utal, hogy a fiatalok a
vendégekkel a Regula szellemében nem beszélhettek. De főleg
a Hartwik legendának szent István látogatásakor Imrét és
Mórt, ill. a szerzetesek életét bemutató jelenete mutatja,
hogy a szerzetesek a Regula szerint szigorúan tartották
a Completorium után a szilenciumot. Az éjjeli zsolozsma
után többen a templomban maradtak, hogy még magánimájukkal
folytassák; és a szokásos bűnbevalló capitulum is
megvolt, amely alkalmával Mór különösen is megmutatta alázatát.
A zobori kolostor, ahova Szórád belépett és ahol tanítványa,
Benedek is élt, minden valószínűség szerint a regensburgi
Szent Emmeran kolostorra nyúlik vissza. Nyitrán ők végeztek
térítő munkát és minden valószínűség szerint kolostort is
alapítottak a káptalan mellett, amelyet azután Szent István
újított meg. Fülöp apát a Regula szerint bölcs és megértő
apát volt, aki össze tudta egyeztetni a közösségnek és a
remeteéletre vágyóknak igényeit, törődött szerzeteseivel.
Nyitott volt más bencés közösségek felé, és Szórád nagy
kincsnek tartott vezeklőövének felét volt szíve átadni apát
társának, a pannonhalmi Mórnak. Az is sokatmondó, hogy az
akasztófáról Szórád közbenjárására megszabadult bűnös Fülöp
apáthoz siet, hogy elmondja neki csodás megmenekülését,
amelyet Szórádnak tulajdonított. Fülöp apát talán az egyetlen
olyan, 11. században ismert apát, akiről sokkal többet tudunk,
mint esetleg politikai kiküldetését. Mór legendája alapján
belelátunk abba a lelkületbe, amellyel szerzeteseit irányította.
A két zobori remete, mint az aszkézis és önsanyargatás
kiemelkedő hőse került a szentté avatottak közé. Szent Istvánnal
és Imrével ellentétben náluk politikai vagy egyéb motívumot
aligha lehet kimutatni. A még belülről nem teljesen, nem
egészen kereszténnyé vált népnek az ilyen csodálatos aszkézist
és Istenért áldozatot vállaló remete példája mindenkép vonzó
volt. De legalább ennyire a szerzetesek számára is, akik
az új szentek zsolozsmáját végezve maguk előtt látták példájukat.
Így a legrégebbi pannonhalmi ismert zsolozsmába Tolnai főapát
magyar Propriumként illesztette be életüket a 13.
századi zágrábi breviáriumból. Ez is azt mutatja, hogy tiszteletük
Pannonhalmán folyamatos volt a török időkig. A barokk időkben
ez a hatás némileg csökkent, bár a jezsuiták a két szentnek
és Maurusnak alakját az Acta Sanctorumban felidézték.
A felvilágosodás szelleme végleg nem kedvezett a remeték
életstílusának, és a 19. századi tanító-nevelő munka elterelte
róluk a figyelmet.
Szent Gellért
Az 1046-ban vértanúhalált halt Gellért püspök egyike az
1083-as szentté avatottaknak és bencés múltjáról bőven van
adatunk két legendájából. A szakemberek azon a véleményen
vannak, hogy a kisebb Legendája a 11 századból való, a nagyobb
Legenda jóval későbbi. Gellért 980 körül nemesi családban
született. Valószínű, hogy már gyermekként a velencei Szent
György kolostorba került, ahol 35-40 éves koráig élt. Magyarországi
szerzetesi életéről nem sokat tudunk: hazánkban már inkább
misszionárius és volt, egyházszervező püspök, de alapvető
beállítottságára ás vágyaira jellemző bakonybéli remetéskedése.
Nem véletlen ez az igénye, mert tudjuk, hogy a velencei
San Giorgio Maggiore kolostor alapításában jelentős szerepe
volt Szent Romuáldnak és az ő remete irányzatának. Ilyen
nevelésben részesülhetett Gellért is. Mint fiatal szerzetes
megfordult a galliai cuxai remetetelepen és kapcsolatban
állott a calabriai Rossano görög kolostorral. Deliberatio
című fennmaradt művéből kitűnik, hogy jól ismerte Pseudo
Dionysios műveit, és volt benne hajlam a misztikus keleti
teológiához. A szentföldi zarándoklás gondolata eléggé jellemző
volt korára, de Romuald remete irányzatára is jellemző ez
a nyugtalan istenkeresés. Az a bizonyos Razina apát, akivel
a hajótörés után a dalmáciai partokon találkozik, nem pannonhalmi
apát volt, aki őt Pannóniába irányította volna, hanem a
helyi Szent Márton kolostor apátja. Pécsett még nem találkozhatott
a bencés Mór püspökkel. Szent István a vele való találkozáskor
felismerte Gellértben a karizmatikus misszionáriust és kapcsolatuk
biztosan jelentős volt a keresztény eszme és élet kialakításában.
Hogy Szent Imre nevelője lett volna? Erre nézve semmi dokumentum
nincs, de időben sem jön össze, mert Imre már korban túl
volt az iskoláskoron. Viszont lehetett afféle lelkiatyja,
lelki tanácsadója, neki és atyjának, Istvánnak is. Ugyancsak
felvetődik a kérdés, hogy járt-e Pannonhalmán? Adatunk erre
sincs, de aligha hihető, hogy a Bakonybélben remetéskedő
Gellért ne ejtette volna útba az első magyar monostort.
A Pannonhalmán látható Boldogfai Farkas által készített
dombormű, amelyen a Pannonhalmán már Gellért keze alatt
tanuló kis Mór mellé Szent István és Gizella hozzák fiukat,
Imrét a pannonhalmi iskolába, időbelileg sem jön össze.
Alapjában azonban van igazság benne: Gellért a maga szerzetesi-missziós
lelkületével, sőt vértanú halálával is nemcsak a királyi
családnak, de nevelője volt az egész magyar népnek. Gellértnek
az akkori hazai viszonyok közt nem nagyon volt lehetősége
szerzetesi életforma kialakítására, inkább közéleti és missziós
életstílus jutott neki osztályrészül. Ez azonban nem elégítette
ki, élt benne az a szerzetesi eszmény, amelyet fiatalkorában
megpróbált, tapasztalt, és ennek bizonysága életében a bakonybéli
remeteélet epizódja.
Lelkületének sajátos jellemzője volt Mária tisztelete,
amely a nagyobb Legendából ismert. Ezzel a magyar Mária
tisztelet és a Regnum Marianum eszméjének is valamiféle
megalapozója volt. Kétségkívül még a barokk korban is nagy
hatással volt a magyar bencésekre, így pl. Lancsics Bonifácra,
aki hosszan és lelkesen ecseteli Gellért Mária tiszteletét.
Szent Gellért időszerűségét nem lehet letagadni. Mint
szerzetes az adott történelmi helyzetben a belső hangra
figyel, mi az Isten akarata. Nem ragaszkodik saját elgondolásához.
Az örök probléma: a misszionáriusi lelkület, az apostoli
élet és a befelé élő, szemlélődő élet közötti feszültség
feloldása az első magyar bencéseknek sem lehetett könnyű;
Gellért ezt szerencsés módon oldotta meg. Nem tudja elkerülni
a közéleti, missziós munkát, de vissza tud vonulni a magányba,
hogy erőt nyerjen az apostoli küldetéshez. Minden jel arra
mutat, hogy megszerette az számára először nyilván idegennek
ható magyarságot. A vértanúság pedig mint a tanúskodás leghitelesebb
formája ott élhetett midig szívében, akárcsak a szentföldre
zarándoklás vágya. El is nyerte a vértanúság koronáját,
és azóta is ott lebeg alakja nem csak a főváros felett a
Gellérthegyen, hanem követendő eszményként az egész ország
szerzetesei és keresztényei számára is.
Gellérttel kapcsolatban két szerzetes nevét említhetjük
meg: az egyik Bakonybélben Maurus, akit a Nagyobb Legenda
említ. Ez a Maurus semmiképpen nem lehet a pannonhalmi Szent
Mór, aki ekkor már pécsi püspök.
A másik említett szerzetes Valter, kísérőtársa Gellértnek.
Az éneket tanította a csanádi iskolában, mert a csanádi
püspökségnek iskolája volt; de hogy az ott tanítók mind
szerzetesek lettek volna, az nem bizonyított.
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a magyarság kereszténnyé
tételének első szakaszában, lényegében Szent István haláláig,
a bencés szerzetesség Európának akkor minden jelentős részéből
és reform irányzatából jelen volt. Mint kolostoralapítások
a pannonhalmin kívül ebből a korból vannak: a zoborhegyi,
a pécsváradi és a bakonybéli apátságok, ill. a zalavári,
amely szerzetesi életét illetően legkevésbé ismert. A hazánkba
jött szerzetesek fennmaradt emlékeiből joggal következtethetjük,
hogy a hazánkba a bencések a kor egyházi és szerzetesi életének
általános európai szintű megvalósulását hozták magukkal.
Mind misszionáriusi lelkülettel, mind kulturális értékeikkel
jelentősen hozzájárultak a magyar kereszténység annyi megpróbáltatás
közepette való fennmaradásához.
[1] Erdélyi L.: A pannonhalmi
apátság megalapítása. In: PRT I. 39-55.
[2] Csóka 1969 és Csóka 1967.
[3] Györffy 1983.
[4] Györffy 1983, 297-98.
[5] Györffy 1983, 138.
[6] Györffy 1983, 298-99.
[7] Hermann 1973, 31.
[8] Jákli 1992, 56.
[9] Bogyay 1994, 193.
[10] V.ö. Glemp bíboros beszéde
az 1992-es Szent Adalbert konferencián Rómában. In: Kelet-közép-Európa
szentje: Adalbert. Szerk. Somorjai Á. Budapest 1994, 112.
[11] Gállos - Gállos 1988,
8.
[12] Csóka 1967, 338.
és Hermann 1973, 35.
[13] Hermann 1973,
181.
[14] Árpád-kori legendák,
49-50.
[15] Vargha 1936.
[16] Boba 1992, 5-11.
