Bizere
1183 - 1522 körül
Művészettörténeti
leírás
Névalakjai: 1183 monasterium de Bisra, 1231-1236
ecclesia Bistriensis, - de Bistria,
1321 ecclesia Beate Virginis de Byscere,
1323-1332 abbas de Byzere, 1423 monasterium
Sancte Marie de Bizere ordinis Sancti Benedicti.
A csanádi egyházmegyében, Arad vármegyében Szépfalu (Sződi,
Schöndorf, ma Frumušeni Romániában) határában, a községtől
északkeletre, a Maros holtága által határolt szigeten még
látható a Boldogságos Szűz tiszteletére téglából épült monostor
csekély maradványa.
Alapítási körülményei és kegyurasága ismeretlenek. 1342
előtt Szigfrid garamszentbenedeki apát szerezte vissza a
bencés rendnek. 1423-ban pápai oklevél szerint Szent Benedek
rendjéhez tartozott. Az apátság már 1183 előtt jelentős
kiváltságot kapott sószállításra a Maros folyón. Évente
háromszor hozhatott hajón sót az erdélyi sóbányákból minden
akadályoztatás és vámfizetés nélkül. 1183-ban III. Béla
erre hivatkozva adta meg ezt a kiváltságot a nyitrai püspöknek.
1211-ben Pannonhalma, 1231-ben Tamás ispán kapott ilyen
kiváltságot és a király oklevele akkor is a bisztrai (bizerei)
monostorra hivatkozott. 1233-ban a beregi egyezmény szerint
II. András 4000 darab kősót engedélyezett az apátságnak.
1233 és 1236 között a pápai oklevelek olyan eseményeket
örökítettek meg a monostorról, amilyeneket ma alig tudunk
elképzelni. IX. Gergely 1235. július 19-én kelt oklevele
szerint az apát személyesen mondta el, hogy vitája támadt
a csanádi püspökkel, aki magának kegyúri jogot követelve
különféle kártérítést kívánt az apátságtól. Pecorarai Jakab
pápai követ, aki 1232 július és 1234 március között tartózkodott
Magyarországon, részben a püspök, részben pedig az apát
és a konvent javára döntött. A püspök azonban semmibe véve
a határozatot tovább követelődzött, majd fegyveresekkel
rátört a monostorra. A kapukat betörték, az apátot és 32
szerzetest vassal megbilincselve fogságba vetettek. A püspök
Kornél szerzetest, akit az említett pápai követ vétkei miatt
kizárt a monostorból, apátnak nevezte ki. A pápa Szent István
Király (Szentjobb) bencés apátjának és Szent István vértanú
ágostonos (premontrei) apátjának megparancsolta, hogy apostoli
tekintélyével kényszerítsék a püspököt arra, hogy az apátot
és a szerzeteseket engedje szabadon visszatérni monostorukba.
Ha a dolgok valóban úgy történtek, az erőszakot elkövetőket
közösítsék ki, amíg tetteiket jóvá nem teszik. A püspök
jelenjen meg pápai kihallgatásra. A kiküldött apátok úgy
találták, hogy a püspök még sokkal több rosszat követett
el az apát és a konvent ellen, mint amit a pápa tudott.
A püspöknél semmit sem tudtak elérni, a hivatalától való
felfüggesztést sem vette tudomásul. A küldöttek ezért a
pápa elé utalták a feleket. Az apát meg is jelent, de a
püspök hosszú várakozás után sem, hanem csak egy megbízottal
képviseltette magát. A pápa az ostiai püspököt jelölte ki
meghallgatásukra, majd ismét a pápa elé került az ügy. Elrendelte,
hogy a megbízott pannonhalmi és szekszárdi apát, akihez
levelét intézte, a vétkes püspököt szorítsák arra, hogy
az apát kiadásai, úgy római útjának költségei is megtérüljenek.
Kötelezzék őt, Kornél szerzetest és velük tartó két-három
barátot, hogy legkésőbb a következő Gyertyaszentelő ünnepig
személyesen jelenjenek meg előtte. Ha szükséges akár egyházi
fenyítékkel is kényszerítsék erre őket. Ha ki kell hirdetni
a püspök kiközösítését, azt tegyék meg minden vasárnap és
ünnepnap a püspök egyházmegyéjében és a szomszédos egyházmegyékben
harangszó és égő gyertyák kíséretében. [1] A pápa következő levele 11 hónap múlva, 1236. június 19-én kelt
ugyanebben az ügyben. Ezt a pécsváradi, tihanyi és ercsi
apátokhoz intézte. Megrendült lélekkel értesült arról a
szörnyű gonosztettről, amit, mint mondják, a csanádi püspök
emberei követtek el. Alig hogy helyreállt a béke az apát
és a püspök között, az apátot kegyetlenül meggyilkolták.
A pannonhalmi és a szekszárdi apát ugyanis a pápától kapott
felhatalmazással megegyezésre késztette a püspököt. Esküt
tett, hogy az apátot visszahelyezi a monostorba és birtokaiba,
kiadásait és az okozott károkat megtéríti. Az apát azonban
alig töltött egy hónapot a monostorában, férfiak rohantak
rá, és szörnyű kegyetlenséggel darabokra vágták, két emberét
megölték, egy szerzetesnek, aki védelmükre sietett, jobb
kezéről az ujjait levágták, többeket halálosan megsebesítettek,
majd visszatértek a püspökhöz. A két apát így számolt be
az eseményekről a pápának. A pápa pedig megparancsolta levele
címzettjeinek, hogy mindenkit nyilvánítsanak kiközösítettnek,
aki a gonosztettekhez bármiképpen hozzájárult. Minden vasárnap
és ünnepnap hirdessék azt ki harangszó és égő gyertyák mellett,
és mindenki kerülje őket, amíg a pápa előtt meg nem jelennek.
Tartózkodási helyüket vessék interdiktum alá. A püspököt,
aki a károkat sem térítette meg, Kornélt és vele tartó szerzetestársait,
akik nem jelentek meg a Szentszék előtt, és kiközösítés
alá estek, még gondosabban kerülje mindenki, amíg a pápa
előtt meg nem jelennek, és meg nem kapják büntetésüket.
Péter szerzetesnek, aki a pápa levelét viszi, és két-három
további szerzetesnek költségeit fedezzék a püspök javaiból.
Mivel úgy mondják, hogy a püspök keze van a történtekben,
vizsgálják ki, kik voltak a felbujtók, a segédkezők és a
tettesek. Minderről írásban tegyenek jelentést a pápának. [2] A harmadik levél 1236. szeptember 3-án kelt.
A pápa a vértesi ( vérteskeresztúri), a zsámbéki apáthoz,
meg az esztergomi Szent Tamás káptalan prépostjához címezte.
Tudomására jutott, hogy miközben a bizerei monostornak nem
volt apátja, a csanádi prépost és a káptalan a monostor
plébániáin a népet megadóztatták, a szentségek kiszolgáltatását
megtagadták, a monostort fegyveresen megtámadták, kapuit
betörték, a sekrestyéből öt drága edényt és három kiváltságlevelet
elvittek, a szerzeteseket bántalmazták. Hatalmaskodásuk
és a püspök tettei miatt a monostor már csaknem megsemmisült.
A pápa nevében parancsolják meg a prépostnak és a káptalannak,
hogy határidőn belül megbízottjuk jelenjen meg a Szentszéknél. [3]
1229-től a Lád-nemzetségből származó Bulcsú volt Csanád
püspöke. 1237-ben a pápa egy további leveléből értesülünk,
hogy beteg, öreg és alig lát. A pápa megengedi, hogy bizonyos
feltételek mellett feloldják az egyházi fenyítékek alól.
Mivel képtelen már főpásztori feladatát ellátni, a csanádi
káptalan válasszon új püspököt, vagy adjanak mellé koadjutort.
Kornél szerzetest és az őt pártoló Zakariás és Mátyás szerzeteseket
kihallgatásra és büntetésük lerovására a Szentszék elé szólította.
1241 elején még mindig gazdátlan volt a csanádi egyházmegye. [4]
Néhány hónap múlva a tatárok minden képzeletet felülmúlva
elpusztították Csanádot és messze környékét. 1242-től új
püspök állt az egyházmegye élén, akit hol Blasiusnak, máskor
Basiliusnak írtak az oklevelek. Ezután 1332-ig az apátságról
semmit sem tudunk. 1337-ben XII. Benedek pápa leveléből
kitűnik, hogy Bulcs, Bizere, Garáb és Mogyoród apátságokat
egy István nevű bitorló tartja kezében, aki önkényesen felvette
a bencés szerzetesi ruhát, de nincs pappá szentelve. A pápa
megbízta az egri püspököt, hogy ezeket az apátságokat szerezze
vissza a rend részére, és népesítse be más apátságokból
alkalmas szerzetesekkel. [5] A feladatot a garamszentbenedeki
apátnak, Szigfridnek sikerült megoldania. 1342-ben a visegrádi
káptalan elrendelte, hogy Szigfrid költségeit, 400 forintot
a visszaállított apátságoknak évi részletekben meg kell
téríteniük. [6]
1423-ban a pápa meghagyta a csanádi püspöknek, hogy a László
apát halálával megüresedett apátságot, amelyben csupán egy
szerzetes lakik, adja újra Imre fia Balázsnak, aki korábban
már volt ott apát. [7]
Utoljára 1522-ben említik a monostor apátját. Arad megyében
Szombathelyen és Vezetén vagyis Szentmihályon volt birtokos.
Apátok: Jakab 1321, István 1337, Miklós 1385-1388, Bereck
1400-1402, László 1423 előtt, Balázs 1423-tól, Pál 1448
előtt, Antal 1471, Mihály aradi kanonok 1507.
Maradványait többen tévesen Glogovácon, az egykori óaradi
prépostság színhelyén vélték megtalálni (V.ö. Heitelné Móré Zs .: Monostorok a Maros mentén).
Czinár I. 284; Rupp III. 66-68;
Csánki I. 767, 783; PRT XII/B 439-444;
Juhász 1926, 31-35; Juhász 1927, 40-48;
Györffy I. 173-174.
[1] Theiner I. 132-133.
[2] Theiner I. 144-146.
[3] Theiner I. 149-150.
[4] Theiner I. 158-159, 177-178.
[5] PRT II. 386-387.
[6] PRT II. 395-396.
[7] Lukcsics I. n. 540.
Kapcsolódó objektumok:
