Paradisum Plantavit
   
Köszöntés
 
Vissza
Történeti katalógus
 
 
Tanulmányok
 
Impresszum

Somogyvár

1091 - 1543

Művészettörténeti leírás

Névalakjai: 1091 abbacia de Sumich, Sumicensis, 1204 ( monasterium) Sancti Egidii, 1210 monasterium Sancti Egidii de Symigio, 1215 Symigiense monasterium, 1402-től monasterium Sancti Egidii de Somogvar, [1] azaz Szent Egyed somogyi, somogyvári monostora.

A veszprémi egyházmegyében, Somogy vármegyében Somogyvár község belterületétől észak-északnyugatra a Várhegy vagy Kupavár nevű magaslaton találjuk a Szent Egyedről nevezett apátság feltárt maradványait.

 1091-ben I. László király alapította a dél-franciaországi Saint-Gilles (Szent Egyed) apátságból hívott francia szerzeteseknek. A monostor szerzetesei számára 1091-ben előirt fogadalom szövege kifejezetten Szent Benedek regulájára és az apátság bencés voltára utal. Az apátság alapítását és kezdeteit azért ismerjük részletesen, mert a Somogyvárra vonatkozó iratok szövegei másolatban fennmaradtak a Valle Flavianában fekvő Saint-Gilles-i apátság 12. században írt leveleskönyvében, chartulariumában, amelyet a párizsi Bibliothèque Nationale őriz. Az első irat egy feljegyzés a somogyi Szent Egyed monostor alapításáról és megadományozásáról. László király értesülve Szent Egyed hitvalló érdemeiről, Péter és Pál apostolok és Szent Egyed tiszteletére Odilo Saint-Gilles-i apát jelenlétében királyi apátsággal gyarapította az Egyházat, amelynek Somogy ( Sumich) város ( urbs) területét adományozta a következő kötelességekkel. Bárki lesz a jövőben a somogyi apát, fogadjon engedelmességet Saint-Gilles apátjának. Az apát tekintse a királyt mindenben védelmezőjének és bírájának, fenntartva a püspök jogát. A templom előcsarnokát a király arra szentelte, hogy bárki, aki oda menekül, ott teste és lelke oltalmára találjon és sérelmet ne szenvedjen. Mindezt számos tanú előtt tette a király. Ott volt Lampert herceg, a király testvére, Almár veszprémi püspök, Péter nádor és még többen. A másik részről jelen voltak: Teuzo a római egyház követe, Odiló apát több szerzetessel. A monostor ellátására a király a következőket adta: Somogyot ( Somogyvárt) templomával, határával és szolgáival, Patric falut, Besenyőfalvát, Szentgyörgyöt, Szekeresfalut, Szőlősfalvát, mind szolgákkal együtt, továbbá 30 egész és 60 fél szőlőt szőlőmunkásokkal együtt, 300 szolga és 100 fegyveres házanépet. [2] A második irat megszabta a fogadalmat, amit Szent Egyed monostorában a szerzeteseknek Szent Benedek regulája szerint le kell tenniük. A két monostor szerzetesei csak apátjuk pecsétes ajánlólevelével léphetnek át a másikba. E rendelkezésnél a két apáton kívül jelen volt Teuzo bíboros, Péter pannonhalmi és Péter tihanyi apát s többen mások. [3] II. Orbán pápa ugyanabban az évben oltalmába vette a Saint-Gilles apátságot, megerősítette birtokaiban, közöttük László király alapítását is. 1106-ban II. Paszkál pápa Hugo Saint-Gilles-i apát részére ismét megerősítette Szent Egyed monostorát és az 1091-ben kapott kiváltságokat is felsorolta. [4] 1119-ben II. Callixtus, amikor Saint-Gilles kiváltságait és birtokait megerősítette, a magyarországi Szent Egyed apátságot is belefoglalta. [5] A somogyi apátságról Alberik, a Champagne-i Troisfontaines ciszterci szerzetese is megemlékezett 1240 körül írt világkrónikájában. Elmondja, hogy László király alapította, és csak franciákat szoktak abba felvenni (in qua non solent recipi nisi Franci). [6]

A 12. századból nincs több híradásunk az apátságról. 1203-ban panasz érkezett a pápához, mert a somogyi apát három templomot, amely a veszprémi püspök alá tartozik, lefoglalt, és az egyiket más egyházmegyéből való ( extraneo) püspökkel szenteltette fel. III. Ince pápa 1204. szeptember 14-én a magyar királyhoz írt leveléből végre többet megtudunk az apátság életéről. A pápa előtt megjelent négy somogyvári szerzetes. Elpanaszolták, hogy amikor apátjuk meghalt, régi és jóváhagyott szokásuk szerint monostoruknak, amelynek mind az apátja, mind szerzetesei latinok (azaz franciák, vallonok) szoktak lenni, új apátot választottak. A király azonban nem egyezett bele választásukba, hanem tudtukra adta, hogy ő csak magyar apátot fogad el. Ugyanakkor Bernát spalatói érsek (aki az itáliai Perugiából származott, korábban a király nevelője volt, majd pedig kedves embere és gyakori vendége) a király elé járulva gyorsan megszerezte magának a monostort. A pápa ezen nagyon csodálkozott, mivel az érsek ugyan fogadalmas szerzetes és latin, de mi szüksége még egy apátságra, méghozzá más egyházmegyében és világi hatalom által. Az érsek nem sokkal azután a monostor szolgáival súlyosan bevádolta a király előtt az összes szerzetest a kincseik hűtlen kezeléséről. Azok azonban a király embere és számos derék férfi előtt bebizonyították, hogy a templom kincsei nemcsak hogy hiánytalanul megvannak, hanem még gyarapították is azt. Az érsek kegyetlenül bánt a szerzetesekkel, azokat mindentől megfosztva magyar szerzeteseket hozott. E sérelmek miatt fordultak a Szentszékhez. A pápa kérte és figyelmeztette a királyt, mivel semmi rendkívüli nincs abban, hogy országában különböző népek konventjei ugyanannak az Úrnak szolgálnak, s amikor csak egyetlen latin kolostor van, görög pedig sok, ne akadályozza meg, hogy a szerzetesek addigi előírásaik szerint válasszanak maguknak alkalmas apátot. Megbízta a váradi püspököt, a zirci apátot és az esztergomi prépostot, hogy ha valóban így történtek a dolgok, és az érsek figyelmeztetésükre se hajlandó jóvátenni vétkeit, sújtsák egyházi fenyítékkel, és azonnal zárják ki a monostorból. [7] Imre királyt valószínűleg már nem találta életben a pápa levele, mert éppen azokban a napokban, szeptember közepén halt meg. Az ügy folytatását nem ismerjük. 1210-ben már Gilbert az apát, aki bizonyára francia volt. Ugyanebben az évben a pápa a somogyi monostort ismét oltalmába fogadta, kiváltságait és hagyományait megerősítette. Ellenszolgáltatásként az apátság köteles a mindenkori pápának egy fertó aranyat fizetni. [8] Bernát mint spalatói érsek fejezte be életét, éppen akkor, amikor II. András az érsek székvárosában a Szentföldre induló seregével hajóra szállt. [9] IV. Sándor pápasága idején (1254-1261) Jób pécsi püspök (1254-1279), nem tudni mi okból, elfogatta és súlyosan megszégyenítette a somogyi apátot. Kezét hátul összekötve lóra ültette, lábát pedig a ló hasa alatt kötözte le, zablát tett a szájába, majd börtönbe vetette. A következő két pápa is küldött ki megbízottakat az ügy kivizsgálására, de úgy látszik hasztalan, mert Jób továbbra is megmaradt pécsi püspöknek. [10] A következő időszakban a fennmaradt oklevelekből csak gazdasági ügyekről értesülünk. Ezekből tudjuk összeállítani az apátok sorát és néhány tisztségviselő konventtag nevét. 1378-ban László apát nemes lelkülettel vetett véget annak a viszálynak, amely a mezőváros hospes polgárai és az apátság között keletkezett. 1400-ban a pápa leveléből arról értesülünk, hogy amikor Pál apátot a bencések magyarországi elnökei és nagyjai (presidentes ac etiam maiores dicti ordinis in regno Ungarie) valahol letartóztatták, Egyed tatai apátot bízták meg a monostor birtokainak védelmével és a szerzetesi fegyelem helyreállításával. A szerzetesek azonban megvetették figyelmeztetéséit és feddéseit, rátámadtak, megverték, sőt jobb kezének gyűrűsujját is levágták. 1410-ben Zsigmond király Somogyvár várost a Marcali családnak adta.

A monostor francia jellege nem volt századokon át fenntartható. Az anyaapátság élete is lehanyatlott, és ennek következtében magyarországi kapcsolatai is meglazultak. 1417-ben Saint-Gilles apátja még egyszer kísérletet tett, hogy a két monostor kapcsolatát visszaállítassa, de Zsigmond királyhoz írt soraiból kitűnik, hogy már hosszú idő óta ők sem törődtek a somogyi apátsággal. 1464-ben a királyi alapítású monostor egy időre magán kegyúrsága alá került Laki Tuz János szlavón bán személyében. 1471-ben Fegyverneki Dénes zágrábi kanonok, az apátság kommendátora az apátságban lakva arra kérte a pápát, hogy a zsolozsmát a szerzetesekkel együtt, az ő szokásaik szerint mondhassa. Az engedélyt természetesen megkapta. 1508. március 26-án a rendi vizitátorok az apátságot elszomorító állapotban találták. A kommendátor nem adta ki a szerzeteseknek járó részt. Az épületek gerendái leomlással fenyegettek, az eső is becsurgott. Az öt szerzetes közül kettő öreg, a harmadiknak a szeme rossz, a maradék kettő pedig állandóan úton van, hogy a hiteleshelyi feladatokat teljesítse. Így közös imádság alig lehetséges. Ugyanebben az évben az apátság német származású orgonistája Madocsa apátja lett. 1512-ben Somogyvár is csatlakozott a királyi kegyuraság alá tartozó magyarországi bencés apátságok uniójához. Nem sokkal később II. Lajos Bátori Istvánra ruházta az apátság kegyuraságát. Az ő apátjelöltje volt Peregi Albert pécsi és fehérvári prépost, akit 1535-ben iktattak be az apátságba. Elődje István pedig egyszerű szerzetesként élt ott tovább. Egy-két év múlva Török Bálint foglalta el Somogyvárt és birtokait, majd a török veszedelem szabott véget az apátság életének. Az apátság birtokai többnyire Somogyvár, Lengyeltóti és Öreglak vidékén feküdtek. Zalában a Balaton közelében Szepezden volt részbirtokos, Tolnában, a Zselicségben két szomszédos falu Csanádfalva és Nádfő tartozott az apátsághoz. 1533-ban 15 faluban 80 lakott jobbágyportája volt. [11] Száz évvel korábban, 1427-ben 90 aranyforintra becsülték évi jövedelmét. A konvent hiteleshelyi működéséről 1254-ből maradt az első hiteles oklevél, az utolsó pedig 1543-ból. 21 darab Somogyváron kiállított oklevelet az 1255 és 1542 közötti időből a pannonhalmi főapátság levéltára őriz. II. Ulászló és II. Lajos király uralkodása alatt kiállított hiteleshelyi okleveleinek szövegét kivonatosan közzétette Komjáthy Miklós, a korábbiak jelentős részét pedig Borsa Iván. [12] Fennmaradt a konvent 15. századi formulás könyve, amely évkönyvszerűen történeti feljegyzéseket is tartalmaz. [13] A 13. század közepétől használt kör alakú pecsétje Szent Egyedet ábrázolja misézés közben oltár előtt állva. Körirata: + S CAPITULI MONASTERII SANCTI EGIDII DE SYMIGIO. [14]

 Apátok, kommendátorok: Petrus 1091, Gilbert 1210, Herveus 1215, Beatus 1254-1255, Illés 1277-1279, János 1279, Jakab 1292, Pál 1294-1299, Jakab 1303-1307, Miklós 1309, Máté 1309-1316, János 1323-1327, Valter 1327-1330?, Mihály 1330-1332, Anzelm 1335, Henrik 1338, Jakab 1342, Imre 1347, György 1355, Gersteni Ulrik 1358, Jakab 1360, Domonkos 1366-1368, László 1376-1378, Pál 1381-1396 (helyettese Egyed tatai apát), János fia Tamás 1404-1426, Demeter, előbb tihanyi apát, 1427-1433, Péter 1438-ig, azután pécsváradi apát, Mihály 1444-1449, Fülöp 1467 előtt, Fegyverneki Dénes zágrábi kanonok, kommendátor 1467-1483, Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost, kommendátor 1483-(1493?), Csaholy Péter kommendátor 1506, Gergely 1511, Lancsics Mihály 1518-1529, István 1530, Peregi Albert pécsi és székesfehérvári prépost, kommendátor 1535-(1546), István 1553. A konventtagokról Sörös Pongrác gyűjtéséből tájékozódhatunk. [15]

 Az apátságot az ispáni vár övezte. A monostor temploma három hajós volt három félkörös apszissal, két nyugati toronnyal. Hossza 54 m, szélessége 23 m. A konventház a templom északi oldalához csatlakozott (ld. Somogyvár).

Czinár I. 222-228; Rupp I/1 326-328; Csánki II. 574, 582-583, 694; Gerecze 1897, 133-139, 131-160, képekkel; Füssy 1902, 50-59, 116-133; Baumgarten 1904, 868-871; Baumgarten 1906, 389-411; Gerecze 725-726; Békefi 1907, 109-110, 191-209, képekkel, 273-275; VEK 154-156; PRT XII/B 149-167; Dercsényi 1934; Bónis 1957, 117-133; Levárdy 1968, 165-188; Komjáthy 1973-1989; Régészeti Füzetek 1973-1976, 1983, 1988, 1991; Történelmi Szemle 19-1976, 132; Magyar 1979, 3-50; Bakay 1989, 105-309 (képekkel); Bakay 1991; Szent László és Somogyvár; KMTL 605-606; Borsa 1995-1999; Érszegi 1996c, 561-570; Solymosi 1996a, 483, 486; Solymosi 1999, 102; Neumann 1999, 33-46.


[1] Békefi 1907, 191.

[2] DHA 266-268 (n. 88).

[3] DHA 269 (n. 89).

[4] DHA 275, 352-353 (n. 94, 129).

[5] DHA 410 (n. 150).

[6] Gombos I. 27.

[7] MREV I. 12-13.

[8] MREV I. 19. A fertó a márka negyedrésze, 61,38 gramm.

[9] Gombos III. 2229-2230.

[10] MREV I. 141, 154.

[11] PRT XII/B 162.

[12] Komjáthy, lásd az irodalmat.

[13] Bónis 1957, 117-133.

[14] Takács 1992, n. 40.

[15] PRT XII/B 165-166; v.ö. Bakay 1989, 306-308.


Kapcsolódó objektumok:

Írott dokumentum
Fotó
Rajz
Kőfaragvány
Pecsét
Liturgikus emlék
Egyéb tárgyi emlék