Írott dokumentum

Szent István király pannonhalmi kiváltságlevele, 1001/1002

Krisztus! Krisztus! [1] A MAGASSÁGBELI ÚRISTEN NEVÉBEN! ISTVÁN, A MAGASSÁGBELI GONDVISE­LŐ KEGYELMÉBŐL A MAGYAROK KI­RÁLYA. Hisszük s valóban tudjuk, hogy ha az istentiszteletnek szentelt helyek hatalmát és tiszteletét növeljük, azt nemcsak az emberek hirdetik dicsérettel, hanem Isten is jutalommal viszonozza. Ezért Isten szent egyháza és a mi híveink valamennyien, a mostaniak és jövendőbeliek, tudják meg, hogy a Pannonia hegyén lévő Szent Már­ton monostornak [2] az apátja, Anasztáz [3] közbenjárására, tanácsára és beleegyezésével [ugyan­ezen monostornak] olyan kiváltságot engedélyeztünk, amilyent Montecassino [4] Szent Benedek monostora kapott. Szent Márton monostorát még szülőatyánk [5] kezdte és mi fejeztük be Isten segítségével lelkünk üdvéért és királyságunk megszilárdításá­ért. Ugyanezen monostor testvéreinek szent imái miatt az előbb írt Anasztáz apát úr tanácsaitól és állandó segítségétől felbátorítva lettünk ugyanis győztesek. Gondoskodtam ugyanakkor arról is, hogy megörökítsem az utódok emlékezetében azt a különleges támogatást, amelyet Szent Márton érdemeiért gyermekkoromban megtapasztaltam. Ugyanis mikor kitört a háború vihara, s ebben a németek és a magyarok között a viszály igen nagyra nőtt, s különösen amikor a polgárháború pusztítása fenyegetett, mivel az egyik megye, a somogyi el akart űzni atyám székéről [6] , nagy bizonytalanság fogott el, milyen tanácsot adjak háborgó lelkemnek, mihez fogjak? Ekkor Pázmány, Hont, [7] Orci [8] vezérek és Domonkos érsek úr [9] támogatásával fogadalmat tettem Szent Mártonnak, ha érdemeiért a külső és belső ellenségeimet legyőzöm, akkor úgy jó, ha a fenti megye dézsmája [10] , ami minden dolga, birtoka, földje, szőlője, vetése, útvámja után jár, valamint a vendégek bora, ami birtokaikon terem, ne a megyés püspökhöz tartozzék, hanem azt inkább ugyanezen monostor apátjának vessem alá haladéktalanul az említett vezérek és sok ispán tanúságával. Hogy elhatározásomat követően győzelmet arattam, amit eszemben forgattam, megvalósítani törekedtem. Annál is inkább, mivel e hely kivételével nem voltak még püspökségek és apátságok Magyarországon. Mert, híveim, ha szabad volt püspökségeket és apátságokat létesítenem azon a helyen, ahol csak akartam, miért is ne tehettem azt bármely hellyel, amit akartam? De nehogy még úgy tűnjék, hogy a Szent Mihály egyháza [11] ki lett fosztva, sőt nehogy a megyés püspök jogtalanságot vagy kárt szenvedjen a dézsmaszedésben, ezért neki adtam a Kortó [12] nevű udvarházat [13] a hozzá tartozó emberekkel együtt. Ha pedig ő a rendelkezéseimmel szemben bár­mit méltánytalanul tenni vagy szerezni akarna, tudja meg, hogy az ítélet napján Isten, az élők és holtak bírája előtt velem találja szembe magát. De még annyit hozzáfűzök: legyen a monostor minden zaklatástól mentes, és legyen a szerzeteseknek joguk bármelyik apátjuk eltávozása után nyugodtan másikat választani, tetszésük szerint bármely püspökkel felszenteltetni, és le­gyen szabad nekik akármely helyen bármelyik püspöktől a rendeket [14] felvenniük. Más apát előtt pedig cappella [15] ne vonuljon, csak e monostor apátja előtt, tiszteletből a hely szentsége miatt, továbbá az apát püspök módjára szandálban [16] mondja a misét. Megparancsoljuk tehát - Megváltónk, Urunk Jézus Krisztus legyen rá a tanúnk -, hogy semmiképpen se merjen beavatkozni egyetlen érsek, püspök, herceg, őrgróf, ispán, alispán vagy bármely más ember - akár nagy, akár kicsi -az ugyanezen monostor apátjának engedélye nélkül a mondott monostor ügyeibe a szolgák, földek, szőlők, dézsmák, ha­lászat, partok, jogszolgáltatás révén [17] . Aki ezt megteszi, fizessen száz font [18] jó minőségű aranyat, az egyik felét a mi kamaránknak, a másik felét pedig a mondott monostornak vagy vezetőinek, és átok sújtsa őt mind­örökké. Hogy hitelesebb legyen, ezt az oldalt saját kezűleg megerősítettük és megpecsételését megparancsoltuk. ISTVÁN ÚR, A KIVÁLÓ KIRÁLY JELE (ISTVÁN KIRÁLY). DOMONKOS ÉRSEK KANCELLÁRKÉNT [19] ELLENőRIZTE. Az Úr megtestesülésének 1001. esztendejében, a 15. indikcióban [20] , Istvánnak, a magyarok első királyának második évében íratott és átadatott ez a kiváltságlevél. Ezeket a falvakat nevezte meg Sebestyén érsek [21] és Csaba ispán a templom felszentelésekor: Halászok Füzegy [22] , Bálványos [23] , Tömörd [24] , Himód [25] , Wisetcha [26] , Varsány [27] , Murin [28] , Kortó [29] , Vág [30] . Minden mostani és jövőbeli dologból a pozsonyi vám harmadrésze.

Forrás : Árpád-kori oklevelek 1001-1196. (Chartae antiquissimae Hungariae). Főszerkesztő: Györffy György. Budapest 1997, 103-105. Fordítás: Érszegi Géza.

---

[1] Az oklevelek a korai középkorban gyakran fohásszal (invokációval, az isteni hatalom segítségül, oltalmul hívásával) kezdődnek. A fohásznak két alapvető fajtája alakult ki: az egyik szavakkal kiírja a fohász tartalmát (invocatio verbalis), a másik egy jelképpel, szimbólummal utal rá (invocatio symbolica). Utóbbi lehet Krisztus nevének díszítményekkel ellátott kezdőbetűje, a "C" (= chrismon), a Krisztus monogram (XP [görög khi és rhó] betűkombináció, labarum Constantini) stb. A korai időkben csak egyiket alkalmazták, mivel felolvasáskor a szimbolumot is szavakkal felolvasták, később azonban a szimbólikus forma a díszít­mény-jelleghez közelített, már nem öntötték szavakba, ezért a szimbólikus fohász mellett gyakran szavakkal kiírt fohászt is alkalmaztak, mint oklevelünk esetében is. A "Krisztus, Krisztus" a szimbólikus, a "Magasságbéli Úristen nevében!" a verbális fohász magyar megfelelője.

  [2] Pannonhalma monostorának középkorban használatos neve.

  [3] Anasztáz apát a hagyományos nézet szerint Pannonhalma első apátja, aki talán azonos a Szent Adalbert köréhez tartozó Anasztáz brevnovi apáttal is. Személyét a 12. század elején Hartvik püspök az István-legendában azonosította Asztrik érsekkel, aki a legenda szerint Szent István koronakérő küldöttségét vezette Rómába, a pápához.

  [4] A bencés ősmonostor, Szent Benedek alapítása, Rómától dél-keletre Közép-Itáliában. A monostor védőszentje Szent Benedek. Mivel oklevelünk a kérdéses kiváltságokat nem írja le pontosan, később nagy viták alakultak ki a kiváltság értelmezése körül. A 12. század végén már érdeklődés mutatkozott a pannonhalmi apátok részéről a montecassinói kiváltság pontos mibenléte felől, a monostor 13. század eleji, világlá­tott apátja (Uros) pedig személyesen is több ízben járt Montecassinón, hogy hiteles másolatokat szerezzen be a kiváltságokról.

  [5] Még Géza fejedelem telepítette le a Csehországból jött bencéseket (többségük­ben Szent Adalbert tanítványait) Pannonhalmán.

  [6] Egyes értelmezések szerint itt II. Henrik bajor herceg és III. Ottó császár elleni konfliktusáról van szó, melyben Géza fejedelem a bajor herceg oldalán foglalt állást. Más értelmezés úgy tartja, hogy a szöveg - mivel az oklevél a Koppány (Tar Szerénd fia) somogyi vezér vezette István elleni lázadás egykorú hiteles forrása - az eseményt az Istvánt támogató bevándorolt német lovagok és a pogány magyarok konfliktusa­ként írja le.

  [7] Hont és Pázmány a későbbi Hont-Pázmány nem István-kori, sváb eredetű névadó ősei. Kézai Simon gesztája szerint Szentföldre utaztukban Géza fejedelem marasztalta őket magyr földön, később ők övezték volna karddal Istvánt Esztergom­ban. Hont neve első ispánként Hont vármegye nevében is megőrződött. A krónikás hagyományban mindketten István testi épségének őrei voltak.

  [8] A Hont és Pázmány mellett említett Orcit a krónikás hagyomány Vecelin néven említi és németnek, svábnak tartja. Vecelin István Koppány ellen induló seregének fővezére (princeps et ductor) volt, aki Koppánnyal magával is végzett a csatában. Később tévesen a Ják nemzetség ősével azonosították, leszármazói valójában a Rád nem tagjai voltak.

  [9] Domonkos érsek egyedül oklevelünkben fordul elő, mégpedig egyrészt a Koppány elleni had leírásánál, illetve az oklevél kiállítójaként.

  [10] A dézsma az egyházi tized régi magyar megjelölése. A termények tizedrészének a beszolgáltatása ószövetségi alapokon kötelező jelleggel a 6. századtól kezdve terjedt el a kereszténységben. A tizedet általában bizonyos arányok szerint az illetékes püspök, a helyi pap (plébános) és a kettő között lévő székesegyházi papság között osztották fel.

  [11] Szent Mihály egyháza a veszprémi székesegyház, a veszprémi püspök székhelye. Somogy megye a veszprémi püspökségben feküdt, a tized tehát alapvetően a veszprémi püspöknek járt volna. Mivel a tizedet a király - talán még a veszprémi egyházmegye létrehozása előtt - a pannonhalmi monostornak adta, a veszprémi püspököt birtokadománnyal kárpótolta, melyet a monostor kiváltságlevelébe foglaltatott bele. A pannonhalmi apátság somogyi tizedjoga alapján talán valóban bizonyos mértékig hasonlatossá vált a püspökségekhez (Szent István nagyobb legendája szerint a király a monostort a tizedszedéssel hasonlatossá tette a püspökségekhez), azonban nem beszélhetünk pannonhalmi egyházmegyéről Somogyban, hisz a veszprémi püspök egyházi jogható­sága ettől sértetlen maradt a somogyi papság és nép fölött!

  [12] Kortó a Közép- és Újkorban Somogyvár közvetlen déli szomszédságá­ban feküdt Somogy megyében, ma már nem létezik.

  [13] Az udvarház a királyi, mezőgazdasági termelést folytató birtok­szer­ve­zet alapegysége volt. Nem egy falu, hanem egy nagyobb gazdasági egység adományozás­áról volt tehát szó eredetileg.

  [14] Az apátválasztás szabadsága a király kinevezési jogát korlátozta. Az egyházi rendek a papság egyes fokozatainak felelnek meg, melyek hierarchikus sorrendben követik egymást. A régi egyházi jog négy kisebb (ajtónálló, ördögűző, olvasó, gyertyavivő) és három nagyobb rendet (alszerpap, szerpap, áldozópap) különbözte­tett meg, melyekhez külön rendként még a püspökség járulhatott. A papságban az egyes rendek felvétele fokozatonként következett be, s mindegyiket megelőzte a tonzúra felvétele. A leendő papnak minden rendet fokozatosan fel kellett vennie, hogy végül áldozópappá szenteltethesse magát. Átlag esetben az egyházi rendeket csak a területileg illetékes püspöktől lehetett felvenni, kiváltságnak számított tehát, ha egy intézmény szabadon megválaszthatta a papi rend szentségét kiszolgáltató püspök személyét.

  [15] A cappella a hordozható kápolna illetve oltár (egy ereklyével ellátott négyszögletű kő- vagy márványlap) latin neve, melynek vitelét (és a föléje borítható sátorét is) a középkorban külön szolgáltatónépre, a kápolnavivőkre bízták. A szabadban való misézést az egyházi törvények gyakran korlátozták (Magyarországon a 11. század végéről és a 12. század elejéről maradtak fenn ilyen értelmű zsinati kánonok), így a kápolna elővitele kiváltságnak számított. Mivel a kápolna nevében eredetileg Szent Márton legendás katonaköpenyének latin neve (cappa) rejtőzik, nem kizárt, hogy a kiváltság elnyerésében a monostor védőszentje iránti tiszteletnek is szerepe volt.

  [16] A szandál viselését kiváltságként nyerték el alacsonyabb rangú papok, püspökök viselhették rendszerint. 1100 táján Magyarországi zsinati kánon is fellépett az apátok püspöki viselete illetve püspök­ként való viselkedése ellen.

  [17] Az úgynevezett immunitási-kiváltság bíráskodási és adózási kedvez­ményt biztosított a monostor számára, melyből később az egyházi földesúri bíráskodás (úriszék) kifejlődött.

  [18] A font középkori súlymérték. Egy font hozzávetőlegesen 41 dk­g, tehát megközelítőleg fél kg.

  [19] A formula az ún. recognitiós-sor. "Kancellárként": az oklevél fennma­radt szövege itt biztosan romlott, hisz Domonkos érseket alkancellár­nak nevezi, amely tisztség ekkoriban még biztosan ismeret­len volt, 1208-tól szerepelnek csak alkancellárok. A romlás oka az István-oklevélnek mintául szolgáló császári oklevelekben lelhető fel, melyek az oklevél kiállításnál a kancellária élén álló főpap távolléte esetén (aki általában saját székhelyén tartózkodott) megnevezték azt a személyt, aki a kancellár helyett (vice cancellarii) a felelősséget vállalta az oklevél kiállításáért.

  [20] A középkori időszámításban elterjedt használatú indikció 15 éves ciklust jelent, melyen belül az éveket egytől 15-ig terjedő sorszámmal jelölték. Belőle a keresztény időszámítás szerinti év vagy táblázattal vagy matematikai képlettel számítható ki.

  [21] Sebestyén érsek megnevezése valószínűvé teszi, hogy az innét kezdődő oklevélrészt a felszentelés után írták hozzá a szöveghez, hisz az oklevél kiállítója­ként szerepeltetett Domonkos érsek méltóságába időközben Sebestyén került. Hartvik püspök Szent István-legendája említi, hogy az ország első érseke volt, s mikor ideiglenesen megvakult Asztrik váltotta volna fel az érseki székben, majd miután visszanyerte látását Asztrik számára Kalocsát is érsekséggé emelte a király. Eszerint Sebestyén korábban bencés szerzetes volt, Györffy György a Szent Adalbert társaságából jól ismert Radla nevű szerzetessel tartja azonosíthatónak. A Sebestyén érsek által megnevezett falvakat magába foglaló felsorolás gyakran képezte a pannonhalmi oklevél hitelességét érintő vita tárgyát.

  [22] Ma Almásfüzítő Komáromtól keletre Komárom megyében.

  [23] Somogy megyei község Tabtól észak-nyugatra.

  [24] Ma Tömörd-puszta Komárom megyében Tatától nyugatra.

  [25] Himód (Hímed) azonos Győr-Sopron megyében a Pannonhalmával dél-keletről szomszédos Nyalkával.

  [26] Wisetcha ezen említés után többé nem fordul elő oklevelekben, azonosítása bizonytalan. Már Uros apát idejében ismeretlen birtok volt, melyet az apátság vagy elveszített, vagy más néven birtokolt a későbbiekben. Györffy György a Tapolcától délre fekvő Veszprém megyei Hegymagassal tartja azonosnak.

  [27] Varsány ma a Veszprém megyei Veszprémvarsány Zirctől északra.

  [28] Murin 1216-ban Merenye néven fordul elő, de valószínűleg mégsem azonos a a Baranya megyében, Szigetvártól észak-nyugatra fekvő azonos nevű helységgel. Valószínűleg ez a birtok is még Szent László ideje előtt elpusztult, nevet változtatott vagy más birtokba olvadt be.

  [29] Kortó esetleg azonosítható lenne a veszprémi püspöknek adott somogyi udvarhellyel. Wisetchaval és Murinnal együtt Szent László idejében már nem szerepel az apátsági birtokok sorában.

  [30] Vág: Vág és Salaföld néven később több falut magába foglaló birtokkom­plexum a Vág folyómentén, a középkori Pozsony megyében.