TANULMÁNYOK
Wehli Tünde
Megjegyzések a magyarországi bencés könyvfestészet történetéhez
Az 1000-1541 közötti magyarországi bencés könyvfestészet
emlékeiről szánalmasan csekély anyag informálja a mai kutatót.
Feltehető, hogy a középkori magyarországi bencés kolostorok
nem rendelkeztek olyan tekintélyes könyvállománnyal, mint
a nagy Karoling-kori vagy későbbi birodalmi apátságok, korai
könyvjegyzékeink, például a 11. század eleji pécsváradi,
vagy a század végi pannonhalmi összeírás azonban arról győznek
meg bennünket, hogy kolostoraink könyvtárai mennyiség szempontjából
megegyezett a környező országok kolostorainak anyagával. [1]
Az ezekben említett kódexek - például a szertartáskönyvek
- között bizonyára számos, gazdagon díszített kötet is volt,
többségük kivitelezése azonban szerény lehetett. Első kódexeink
feltehetően behozatalból származtak. Stílusukat a készítési
hely műhelygyakorlata határozta meg. A bencés könyvfestészetet
sohasem kötötték olyan szabályok, mint például a ciszterciekét,
ferencesekét vagy a karthauziakét. Ezért kapcsolata szorosabb
volt a székeskáptalanok művészetével. A 11. század végi,
már hazai készítésű kódexeink közül nem egyet szerény, ornamentális
iniciálék díszítenek. Ilyen a Hahóti Sacramentarium
vagy a Szelepcsényi kódex.
[2] A 12. század 30-as éveiben készült Admonti Bibliát,
amelyet a hazai irodalom szívesebben nevez Csatári Bibliának,
több kísérlet ellenére sem sikerült a magyarországi romanika
könyvfestészeti emlékei közé beiktatni.
[3] A 12-13. század fordulóján díszített Pray-kódex
szerény kvalitású képei délnémet, esetleg salzburgi előképekre
vezethetők vissza. A kódex képei körül éppen a sokat vitatott
Krisztus sírbatétele-kompozícióval kapcsolatban vethetünk
fel egy problémát. Mégpedig azt, hogy a torinói lepellel
foglalkozó irodalom szívesen vezeti le a 12-13. század fordulójára
datált képből az Ingeborg dán királynő számára valamivel
később készült psalterium igen kitűnő kvalitású,
de hasonló kompozícióját. [4] A magyar kódex semmiképpen sem
lehetett a királynő nászajándékaképpen készült kódex képi
forrása. Valamilyen közös forrással kell számolnunk, melyet
a két festő különbözőképpen adaptált.
A 13. század egyik jól datálható emléke az Uros apát által
1241 táján összeállíttatott Liber ruber (1. kép). [5] A kötet nemcsak jogforrás,
hanem könyvfestészeti értékkel is bír. Sajnos igen kopott
incipit iniciáléja alig árulja el eredeti gazdagságát,
amit a formák és halvány vonalak még ma is sejtetnek. A
kódex többi kék vörös tollrajzos iniciáléja egy, az oklevélírásban
gyakorlott kéz tevékenységét feltételezi. E másoló azonban
többet tett a szokásos oklevélmásolatnál, mert az eredetiek
invokációs keresztjeit, pápai bulláit, a közjegyzői jeleket
is átrajzolta. A kódex különös jelentősége, hogy konkrét
scriptoriumhoz, mégpedig a pannonhalmi monostoréhoz
köthető.
A 14. század feltűnően hiányos a magyarországi bencés könyvfestészet
története szempontjából. A Miskolci László által másolt,
és korábban garamszentbenedeki eredetűnek vélt missáléról
Körmendy Kinga mutatott ki eltérő eredetet. [6]
Ezzel szemben a 15. század vége és a 16. század eleje fellendülést
mutat. Elsősorban a Tolnai Máté főapát reformtörekvéseihez
kapcsolódó törekvések - új liturgikus könyvek átvétele (pl.
Melkből), összeállíttatása (pl. az Evangelistarium)
és másoltatása (Graduale) - vezettek e téren kimagasló
teljesítményhez. [7] A főapát kézzel festett kódexei
nem tekinthetők a pannonhalmi bencés monostorban készült
műveknek. Stílusuk különbözősége feltehetően a mecénás sokoldalúságának
bizonyítéka. Az Evangelistarium esetében
például nem dönthetjük el, hogy hol akadt Tolnai Máté a
festőre. Nem kizárt, hogy hosszabb-rövidebb ideig megfordult
a monostorban. A Forgách-kódex ugyan pannonhalmi munka.
A Graduale készíttetésekor jobban belesimult
a korszak főpapjainak könyvdíszítésre irányuló orientációjába.
A 15-16. század fordulójáról számos kódextöredék maradt
fenn. Ezek jobbára énekeskönyvekből származnak. A hatalmas
fóliánsok, amelyeket a tridenti zsinat határozatai értelmében
kivontak a liturgikus használatból, méretüknél fogva kiválóan
alkalmasak voltak protocollumok befedésére. Ez a
felhasználási lehetőség nem egyszer vált hiba forrásává.
Például a garamszentbenedeki számadások beborítását szolgáló
pergameneket gyakran tekintette az irodalom onnan is származó
anyagnak. A töredékek provenienciájának és possessorának
meghatározása területén végzett vizsgálódások buktatóira
Körmendy Kinga hívta fel a figyelmet. [8] Feltehető, hogy más gyűjtemények kódextöredékeinek
esetleg kódexeinek egykori bencés birtoklásáról is le kell
majd mondani a jövőbeli kutatások eredményeképpen. Ez azonban
nem a bencés könyvfestészetet szegényíti, hanem az arról
alkotott képet hitesíti. A magyarországi bencés könyvfestészet
igazi megsemmisítői a tűzvészek, a háborús pusztítások,
a tridenti zsinat határozatai és nem utolsó sorban az abolitio
volt.
[1] Ld. e kötetben Bánhegyi
Miksa OSB tanulmányát.
[2] Ld. IV.12.
[3] Berkovits 1942, 503 skk.
[4] Chantilly, Musée Condé.
[5] Ld. e kötetben Szovák Kornél
tanulmányát.
[6] Körmendy 1984,
278 skk.
[7] Ld. e kötetben Bánhegyi
Miksa OSB tanulmányát.
[8] Körmendy 1970, 329 skk .; és Körmendy 1979.
